FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Különleges erdei iskolát adtak át Léván

A határon átnyúló pályázatból megvalósuló beruházás során mintegy 4100 négyzetméternyi területen egy új felfogású, a vizuális megfigyelés és gyakorlati ügyességi készségek fejlesztésére irányuló központ épült ki.

A pályázat magyarországi partnere az Ipoly Erdő Zrt., szlovák oldalról pedig a Szlovák Állami Erdészet. Az elmúlt időszakban Léván és Somoskőn alakítottak ki a 21. századi igényeknek megfelelő erdei iskolát.

Mint a közleményben olvasható:

“A projekt célja, hogy felkeltse a  Léva és Salgótarján környékén élő lakosság érdeklődését a határtérség különleges természeti értékei iránt, az ismeretterjesztő és oktatási eszközök segítségével a fiatal korosztályra összpontosítva. Ugyanakkor nem elhanyagolható az idegenforgalom fellendítésére gyakorolt hatása sem.”

A Szlovák Állami Erdészet és az Ipoly Erdő vezetősége ezért úgy döntött, hogy a határ menti természeti értékek ismertetése mellett bemutatják ezt a területet, mint erdei ökoszisztémát és egyben az erdők fenntartható gazdálkodását, amely biztosítja azok megőrzését a jövő generációi számára.

Az újonnan épült oktatóközpontok, bemutatóhelyek, tanösvények és a pedagógusok több mint 10 000 m2 erdőterületre vonatkozóan ismertetik meg az erdő jelentőségét a célcsoportokkal.

A lévai erdei iskola 4100 négyzetméternyi területén egy egészen új felfogással segíti – a városban kihasználva a vizuális megfigyelés lehetőségeit – a gyakorlati készségek fejlesztését.

A somoskői erdei iskola és a látogatóközpont több mint 5900 négyzetméternyi területtel hozzájárul a magyarországi hálózat bővítéséhez. A térség földrajzi fekvése révén – Somoskői vár, Salgó vára, Novohrad-Nógrád Geopark, magas arányú erdőterület, Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet – alkalmas helyszín a központ egész évben történő kihasználására.

Hiánypótló intézmény nyílt meg a járási székhelyen 

Mint Tolnai Csaba, Léva alpolgármestere a Felvidék.ma megkeresésére elmondta: a szlovák erdészet lévai szakemberei csatlakoztak a pályázathoz, s a munkálatok elvégzésével egy hiánypótló intézménnyel gazdagodott a város. Hozzátette: a lévai beruházás értéke megközelítette a 600 000 eurót.

“Mindannyiunk külön örömére városunk híres szülötte, Kittenberger Kálmán Afrika-kutató születésének 140. évfordulója évében valósulhatott meg a fejlesztés” – emelte ki.

A fejlesztés jelentősnek tekinthető Szlovákiában, hiszen a Lévai Erdészeti Üzem területén kialakított erdei iskola az első ilyen jellegű létesítmény az országban. A kialakításán együttműködtek a magyarországi szakemberekkel. További különlegessége, hogy könnyen megközelíthető, a város belterületén alakították ki.

A központ által kínált ismeretterjesztő programok elsősorban óvodásoknak és iskolásoknak szólnak. Szakemberek közreműködésével zajlanak majd a különféle foglalkozások, előadások. Ugyanakkor természetesen a felnőtteket is várják a központba.

Az erdei iskola tevékenysége a kognitív lehetőségeken, a játékos tapasztalatszerzésen alapul. A működés koncepciója kirándulásokon, műhelyben végzett gyakorlati munkán, tapintható és vizuális felületek vagy erdészeti elemek mintáinak bemutatásán alapul – fogalmaz a működtető.

Számos terem rengeteg érdekességgel várja a látogatókat

Az erdei állatokat preparátumok segítségével ismerhetik meg az ide látogató gyerekek, melyek az erdei iskola alsó szintjén kerülnek elhelyezésre. A belső terek fontos része az erdészet történelme. A kiállítótérben emléket állítottak a városhoz kötődő ismert és elismert vadászoknak, így az Afrika-kutató Kittenberger Kálmánnak vagy Schoeller Gusztávnak.

Az épület szintjein számos különböző célt szolgáló termet alakítottak ki.

Mint hangsúlyozzák: az épület lehetővé teszi az erdő megismerését még akkor is, ha nem lehet odamenni. Célja továbbá, hogy játékosan megmutassa a gyerekeknek, mit rejt az erdő a különböző évszakokban.

A belső terekben diorámaterem, rajzterem, kreatív műhely, valamint az első emeleten oktatási, konferenciaterem és kognitív szoba található. Külső részén található egy miniarborétum, egy játszótér természeti látnivalókkal, valamint napóra.

Ez a projekt az erdőt hozza az emberek közelébe, és további oktatást kínál minden érdekelt fél számára.

A felkínált tevékenységi kör igen széles. A lévai erdei iskolában naponta két nevelési-oktatási programot lehet lebonyolítani. A délelőtti foglalkozás 8 és 11 óra között, a délutáni pedig  12 és 14 óra között zajlik. A programon minimum 10, maximum 25 fő vehet részt. A tanítási óra hossza függ a feldolgozandó anyagtól, a tevékenységi körtől, valamint a csoport életkori összetételétől.  A kínált programok remekül kiegészítik az iskolai természettudományi tantárgyak anyagát. A játékos ismeretátadáshoz nagyban hozzájárul a központban fellelhető vizuális eszközök széles tárháza.

A létesítmény már most nagyon népszerű, szinte egész júniusra lefoglalták az időpontokat.

A lévai erdei iskolába az alábbi magyar nyelvű linken lehet időpontot foglalni.

Léva híres vadászai előtt is tisztelegnek

Léva városa idén több eseménnyel is emlékezik a 140 évvel ezelőtt itt született ismert Afrika-kutatóra.

A nyár folyamán a Kittenberger utcában helyezik el Túri Török Tibor, magyarországi szobrászművész lévaiaknak ajándékozott Kittenberger-mellszobrát. Jelenleg a Reviczky Társulás székházában őrzik a becses alkotást. Mint Tolnai Csaba kifejtette: a város 5000 eurót különített el a mellszobor méltó elhelyezésére a zsinagógával szembeni utcarészen.

Mindamellett az Afrika-kutató október tizedikei születésnapjához igazodva egy eseménysorozattal is készülnek.

Schoeller Gusztáv, Léva közkedvelt és megbecsült polgára szintúgy ismert vadász, erdész volt. Többek között ő felügyelte a várost övező erdőket is.

A június elsején átadott erdei iskola e neves magyar személyek előtt is tiszteleg.

Forrás: FelvidékMa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Év Fája 2021 - lezárult a nevezési időszak

Következő cikk

Év Turistaháza lett az Annafürdői Vendégház




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version