FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Megújult a Gyertyánosi Turistaház

A Téry Ödön Program támogatásával újult meg Kaposvár déli határában, a 67-es út mentén, a térség kedvelt turistaháza a Gyertyánosi Parkerdőben található, a SEFAG Zrt. Zselici Erdészetének üzemeltetésében álló Gyöngyvirág Kulcsosház.

A szállást és környezetét az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (AÖFK) közreműködésével a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében kapott 21,5 millió forintos támogatásból korszerűsítette az erdőgazdaság, s nemrégiben már a turisták is újból igénybe vehették.

A támogatás forrásából a ház és berendezései, valamint a környezet is megújult, örömére különösen a térség természetszerető látogatóinak, akiknek körében a parkerdő igen népszerű volt eddig is.

A kulcsosházban rendelkezésre áll két különálló szoba 4, illetve 3 fő, valamint a pótágyakon további 5 fő elszállásolására, ezen felül megújult, korszerű berendezés, jól felszerelt konyha és étkező is várja a látogatókat. A ház szomszédságában egy 20, valamint egy 40 főt is befogadni képest nyitott, fedett filagória áll – lehetőséget adva nagyobb csoportok időjárástól független pihenésére is. Ezen kívül tűzrakó helyek és egy környezetbarát külső mellékhelyiség is rendelkezésre áll.

A háztól kicsit távolabb a legendás Négy testvér forrás, avarkori ásatások és erdei tornapálya, és horgásztó is található, valamint erdész szakember által vezetett túra is igényelhető a SEFAG Zrt. munkatársainál.

A turistaház kiváló lehetőséget kínál mindenkinek, aki családjával vagy barátaival szeretne eltölteni egy vagy több napot nyugalmas természeti környezetben. Könnyebb – nehezebb túraútvonalak is várják az aktív turizmust kedvelőket, aki pedig a passzív pihenést választja, a turistaház udvarán kemence és tűzrakóhelyek is találhatók. A tágas erdei környezet egyidőben nagyobb létszámú társaságoknak is teret adhat a kikapcsolódásra.

A SEFAG Zrt. Somogy megye állami tulajdonú erdőterületeinek, mintegy 80 ezer hektárnak a kezelője. A változatos adottságokkal rendelkező területen vadgazdálkodással, fakitermeléssel és erdőműveléssel, az erdők gondozásával és megújításával foglalkozik. Nyolc erdészete és a Csurgói Faipari Üzem mellett jelentős turisztikai infrastruktúrával is rendelkezik. A SEFAG Zrt. üzemelteti a háromcsillagos Kardosfa Hotelt, a Zselici Csillagparkot, a Mesztegnyői Erdei Vasutat, a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolát és a kaposvári Erdők Háza Látogatóközpontot.

Forrás: SEFAG Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Árrobbanás várható a bútorpiacon (is)

Következő cikk

Erdőgazdálkodók lőbajnoksága



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések