FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A Hűvösvölgyi Nagyrét ismét várja az embereket

Tematikus játszótérrel, szabadtéri fitneszparkkal is gazdagodott a most felújított Hűvösvölgyi Nagyrét. A Magyar Természetjáró Szövetség és a Pilisi Parkerdő konzorciumban végrehajtott, 30 millió forint értékű zöldterületi fejlesztése XXI. századi erdei pihenőhely és elsőrangú helyszín a mozgás és az egészséges életmód szerelmeseinek.

A Budai-hegység jellegzetes magaslatai, a Fazekas-hegy, Fekete-fej, valamint a Hárs-hegy ölelésében fekvő Hűvösvölgyi Nagyrét Budapest legkedveltebb kiránduló és rekreációs helyszínei közé tartozik. Nagy előnye, hogy közösségi közlekedéssel is könnyen elérhető, emiatt hosszú évtizedek óta vonzó célpont a fővárosiak számára.

A mára már elbontott, egykori mutatványosbódékkal szegélyezett terület megújításának középpontjában a mozgás és a természet áll. A 2019-ben megépült kézilabdapálya a megújulás első lépése volt, amelyet továbbiak követtek. A tematikus játszótér nem csak a felhőtlen kikapcsolódást, hanem a játszva tanulást is szolgálja: elemei környezetükbe harmonikusan illeszkedő, szobrászművészek által készített művészi alkotások, formájukkal és anyagukkal erdeink őshonos állat- és növényvilágát idézve. A gyalogút mentén megépített szabadtéri fitneszpark éppen egy tucat sporteszközzel várja az erőnlétüket fejleszteni, vagy éppen kihívásokra vágyókat, akiknek a has- és hátpad mellett többek között fekvenyomó pad, kombinált bordásfal, szörföző, párhuzamos korlát, evezőgép és dupla fekvőtámasz-állvány is rendelkezésükre áll. A szigetes elrendezés pedig nem csak a biztonságos környezetet, hanem azt is biztosítja, hogy mindenki megőrizhesse privát szféráját, nyugodtan élvezhesse a mozgást és az erdő semmivel sem összehasonlítható hangulatát.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében VEKOP-4.1.1-15-2017-00007 kódszámmal, a VEKOP operatív program finanszírozásában, a Magyar Természetjáró Szövetség és a Pilisi Parkerdő Zrt. konzorciumában valósult meg, 30 millió forint értékben.

Forrás: Parkerdő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Árrobbanás várható a bútorpiacon (is)

Következő cikk

Erdőgazdálkodók lőbajnoksága



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések