FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültető és bozótvágó robotok

Az észt Tartu Egyetem és a Milrem Robotics összefogásával két különböző autonóm faültető roboterdészt hoztak létre, melyek naponta rengeteg fát képesek elültetni, teljesen önállóan dolgozva a terepen.

Robotizált fapásztorok

Az egyik új robot faültetéssel, a másik a bokrok karbantartásával foglalkozik. Mindkettő mérete akkora, mint egy kisebb járműé, és természetesen párban is képesek együttműködni. Az első a Multiscope Forester Planter névre hallgat, és ültetési hasznos teherként legfeljebb 380 palántát képes magával vinni műszakkezdéskor – írta róla a Milrem Robotics. A nyilatkozat szerint a robotot egyelőre nyugodt környezeti zónákban történő működésre készítették fel, vagyis nehéz környezeti és/vagy időjárási körülmények között még nem bevethető.. 

A Multiscope Forester bozótvágót ugyanakkor keménynek és ellenállónak készítették, hogy egyértelműen mostohának számító környezeti és időjárási viszonyok között is jól működhessen.

A robot alapját a Milrem Robotics Multiscope alapváza, melynek szerszámkarja bozótvágó eszközzel és érzékelőkkel van felszerelve. Mindkét gép 20 kilométer per óra körüli sebességgel haladhat, lehetővé téve a Forester Planter rendszerei számára, hogy elérje a hektáronkénti 5-6,5 órás ültetési sebességet. A sebesség természetesen azért függ az ültetésre kerülő fafajtáktól és a terület típusától is. 

Multiscope Forester Planter
Forester Brushcutter

Párban a fák között

A két robot párban is használható, a bozótvágó kezeli az elültetésre kerülő palánták körüli növényzetet, és felszabadítja, megtisztítja a helyet a faültető robot számára. Mindkét robot lézer alapú LiDAR technológiát, kamerákat és világméretű helymeghatározó rendszereket (például GPS-t) használ az eligazodáshoz. A LiDAR elkészíti a robotok környezetének háromdimenziós matematikai vetületét, lehetővé téve számukra a független mozgást és gyors eligazodást.

Andrew Davidson a londoni Imperial College kutatója elmondta: “Ez csak az egyik a sok érdekes alkalmazási lehetőség közül, melyek azt mutatják, hogy a sokoldalú, fejlett mechanikai innováció gyors és erőteljes robotokat fejleszt új típusú feladatok ellátására, problémás körülmények között”.

Drónok harca

Fákat egyébként nem csak lánctalpas, vagy “földhöz ragadt” robotokkal ültetnek, de drónokkal is. A mianmari Yangontól délre, egy távoli területen, apró mangrove csemeték nagyjából 50 centiméter magasak. Tavaly szeptemberben ültették őket drónok segítségével, ami bizonyítja, hogy a technológia segíthet az erdők helyreállításában, méghozzá a klímaváltozás elleni küzdelemhez szükséges ütemben.

“Most már bizonyítékunk is van rá, hogy milyen fajokat és milyen körülmények között ültethetünk” – mondta el Irina Fedorenko, a drónokat gyártó startup, a Biocarbon Engineering társalapítója. A fajok és a speciális környezeti feltételek megfelelő kombinációja tette lehetővé, hogy el tudjuk végezni a helyreállítási munkát. Most készen állunk az ültetés mennyiségének növelésére és az elért siker megismétlésére.”

A startup, mely drónokkal fákat és füvet is ültet Ausztrália elhagyott bányáiban és a világ más részein, a mianmari Worldview International Foundation nevű nonprofit szervezettel dolgozik együtt. A nonprofit szervezet a falusiakkal is együttműködik, hogy kézzel is ültessenek fákat. A projekt 2012-ben kezdődött, miután a kormány megnyitotta az ország határait a nemzetközi üzleti élet előtt. Eddig több mint hatmillió fát ültettek el, és a nonprofit szervezetek 2019 végéig további négymillió elültetését tervezik. 

forrás: rakéta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Oldalszárnyas interaktív táblák termék- és gyártástechnológiai fejlesztése

Következő cikk

Megújult szakképzés




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version