FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Házaspárok útja – Püspökszentlászló

Együttműködési megállapodás kötött a püspökszentlászlói Házaspárok útja gondozásáról Ripszám István, a Mecsekrdő Zrt. vezérigazgatója és Antal Géza, a Hosszúhetényi Római Katolikus Plébánia apát-plébánosa a napokban.

Az erdei utat a Mecsekerdő létesítette (2019-ben) az általa kezelt területen, a most megkötött megállapodás értelmében a házasélet fontos állomásait jelképező táblák gondozását a plébánia saját költségén végzi. A kápolnától induló és oda visszatérő, közel két és fél kilométeres, népszerű erdei sétaútnak 16 állomása van, amelyek a házasság fontos eseményeit, feladatait, nehézségeit és korszakait jelképezik.

Az egyes állomásokon Simon András grafikusművész képeit láthatóak, amelyek a szentírási idézetekkel együtt ösztönzik a látogatókat a közös beszélgetésre, gondolkodásra. Ezt segíti az a kísérőfüzet is, amelyben minden állomáshoz kapcsolódóan egy-egy rövid, kapcsolódó elmélkedést olvasható.

forrás: BAMA

FATÁJ kiegészítés:
Házaspárok útja a következő helyeken található

ÓBUDAVÁR, 2007
Horvátnádalja, 2008
Máriapócs, 2011
Pápa, 2011
Bodrogolaszi, 2013
Petőfi szállás-Pálosszentkút, 2013
Beregszász (Ukrajna), 2013
Schönstatt (Németország), 2013
Paraguay, 2013
Rokole (Csehország), 2014
Dusnok, 2014
Szováta (Erdély), 2015
Budapest-Farkasréti Mindenszentek templom, 2015
Costa Rica, 2015
Obritzberg (Ausztria), 2015
Nyíregyháza (2017)
Constantia, Dél-Afrika, 2017
Erdődhegy (Partium, Románia), 2018
Texas, USA, 2018
Püspökszentlászló, 2019

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Az EU leendő új Erdészeti Stratégiájának tervezetét újra kell írni!

Következő cikk

Bemutatkozik a Soproni Egyetem új logója



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések