FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Követés

Közelgő események

Megkésett nekrológ – Fodor László Sándor

Tudatjuk a FATÁJ olvasókkal, amit már korábban is sejtettünk, hogy Fodor László Sándor, faipari mérnök 2020. július 05-én elhunyt.

Valamennyiünk Laci Bácsija közismert és megbecsült tagja volt a faiparosok népes táborának.
Laci Bácsi a Ganz Villamosági műveknél kezdett dolgozni 14 éves korában.
Ott tanulta ki a villanyszerelést, majd később technikusi oklevelet szerzett.
Az ERDÉRT Vállalathoz ment dolgozni és a gépek karbantartásával foglalkozott.
Itt iratkozott be (35 évesen) a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Faipari Mérnöki Karára, melyet levelező tagozaton sikeresen be is fejezett.
Mint faipari mérnök tovább folytatta munkáját az ERDÉRTnél. Én itt ismerkedtem meg vele 1975 őszén. Nagyon segítőkész barátságos kolléga volt.
Később útjaink elváltak, majd újra meg újra találkoztak, de barátságunk töretlenül fennmaradt.
“Kalandvágyból” otthagyta az ERDÉRTet és néhány évig a Kiállításkivitelező Vállalatnál majd a Budavidéki Állami Erdő és Vadgazdaságnál dolgozott.
Néhány év után visszahívták az ERDÉRThez és ott telepvezetőként dolgozott.
Majd jött a rendszerváltás és a (kényszer)nyugdíjazás. Ekkor helyezkedett el a MÁVFAVÉD Kftnél.
Ezek nagyon boldog éveknek számítottak életében, ahol sok fiatal között dolgozhatott és mély emberi kapcsolatokat is kiépíthetett.
A MÁVFAVÉD megszűnése után jöhettek a valódi nyugdíjas évek, de még ekkor is sokat dolgozott az Apostol és Társai Kft számára, mint tervező és gépbeállító szakember.
Közismert volt, hogy Laci Bácsi számára sokat jelentettek a nők!
Sajnos néhány éve már egyedül maradt és ez is siettette elmúlását.
Életének utolsó évét szeretet otthonban töltötte, ahol a járvány miatt csak kétszer tudtuk felkeresni.
Szerette szakmáját és a szakmai társaságot. Haláláig lelkes tagja maradt a FaTE-nek és az ERFATÁRS-nak. Távoztával egy szakmailag érdekes kor emblematikus egyénisége távozott!

EMLÉKÉT MEGŐRIZZÜK!

a megemlékezést összeállította:
Dr. Apostol Tamás

Előző cikk

Rönkexport korlátozás érdekében nemzetközi aláírásgyűjtés zajlik

Következő cikk

Magyarország kész megvédeni a fenntartható erdőgazdálkodás érdekeit



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share