FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Év Erdei Kerékpárútja pályázat

Az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében az Országos Erdészeti Egyesület Erdőfeltárási Szakosztálya meghirdeti a pályázatot, amelyben Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját keressük, kapcsolódva az Év Kerékpárútja pályázathoz.

A pályázat által azt szeretnénk elérni, hogy az aktív turizmus, azon belül is az erdei kerékpáros turisztikai fellendüljön. Átfogó célunk a kerékpáros közlekedési módot választók részarányának növelése, továbbá az ország erdeinek bemutatása. Cél a környezettudatosság javítása, az egészséges életmód előtérbe kerülése az erdei kerékpározásra ösztönzés által.

Emellett felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az erdőgazdálkodással, úthálózat fejlesztésével és az útfenntartással összefüggő feladatok szervezése és végrehajtása folyamatos munkát igényel az erdőt kezelők részéről. Az erdei kerékpárutak viszont csak akkor érik el céljukat, ha azokon biztonságosan közlekedünk, a szabályokat betartva, és a közlekedés, továbbá az erdőben dolgozó minden résztvevőjére figyelemmel vagyunk.

Pályázati feltételek:

Szeptember 12-ig várjuk a bárki által beküldhető pályázatokat, melyek a következő szempontoknak kell megfelelniük:

– Jelölni erdészeti feltáróhálózat részét képező erdei utat, erdei kerékpáros turista útvonalat, illetve szakaszt lehet, amennyiben az megjelölt kerékpáros út.
– Nem lehet jelölni kerékpárutat, gyalog- és kerékpárutat, illetve kerékpársáv szakaszt, kerékpáros nyomot stb.
– A jelölni kívánt erdei kerékpárútnak a beazonosíthatóság érdekében lehetőség szerint két (nem kizárólag szomszédos) település közötti szakaszát lehet jelölni vagy beazonosítható körutat, panoráma utat, stb.
– A jelölt szakasz lehetőleg ne legyen hosszabb 20 km-nél.
– Az erdei kerékpárútnak összefüggő útvonalnak kell lennie.
– A jelölt erdei kerékpárútról kérünk egy rövid indoklást, hogy miért esélyes az Év Erdei Kerékpárútja címre.
– Az útvonalról várunk egy jó minőségű fotót, ami jól érzékelteti az erdei kerékpárút hangulatát, illetve segít beazonosítani azt.

A pályázatokat ezen a linken várjuk. A pályázat regisztrálásával a beküldő hozzájárul, hogy a pályázatot kiírók felhasználják a csatolt fényképet az Év Erdei Kerékpárútja online kommunikációjában. A beküldött pályázatokból egy szakmai bizottság az alábbi szempontok alapján kiválasztja a 10 legjobb útvonalat. Ezeket szeptember 24-én közzétesszük az Országos Erdészeti Egyesület Facebook-oldalán. A nagyközönség itt tudja leadni szavazatát. A legtöbb kedvelést kapott útszakasz nyeri az Év Erdei Kerékpárútja díját, melyről később kisfilm készül, illetve kihelyezett tábla fogja hirdetni ezt. Az első 20 pályázati feltételeknek megfelelő beküldő ajándékot kap.

A beküldött pályázatok értékelési szempontjai:

– Hálózati szerepkör
– Használati mód
– Műszaki kialakítás
– Közlekedésbiztonság
– Szolgáltatási szint
– Komfortszint

Ezt követően a zsűri szavazásra bocsátja a legjobbnak ítélt jelöléseket.

A beküldők között a nyereményjáték szabályzatának megfelelően kisorsolunk egy erdei szálláshelyen két fő részére 2 éjszakára szóló félpanziós ellátásról szóló ajándékutalványt egy Állami Erdőgazdaság felajánlásából, illetve egy családos e-kerékpáros vezetett túrát egy Állami Erdőgazdaság területén.

A pályázat ütemezése:

Pályázat beküldési időszak: augusztus 27- szeptember 12.
Szakmai elbírálás: szeptember 13- szeptember 23.
Facebook szavazás: szeptember 24 – október 4. éjfélig
Az Év Erdei Kerékpárútja eredményhirdetés: október 5.
A pályázatot beküldők közötti nyereménysorsolás eredményhirdetése: október 8.

A végeredményt október 5-én, a XXV. Erdők Hete rendezvénysorozat keretén belül fogják kihirdetni a szervezők. Az Országos Erdészeti Egyesület által kezdeményezett rendezvénysorozat célja, hogy erdeinket, a fenntartható erdőgazdálkodást az erdészek értő módon mutassák be a nagyközönség számára. Ennek a kezdeményezésnek része az Év Erdei Kerékpárútja pályázat is. A nyertes úton ezt követően táblát avatnak a szervezők, illetve kisfilm is készül az érintett útszakaszról.

Főbb partnerek/támogatók:
  • Agrárminisztérium
  • Állami Erdőgazdaságok
  • Aktív Magyarország,
  • Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ
  • Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség
  • Örökerdő Alapítvány
  • Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft.

forrás: OEE

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Tűzgyújtási tilalom megszűnt

Következő cikk

Agrárszakképző intézmények tanévnyitója




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version