FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Agrárszakképző intézmények tanévnyitója

Folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt, amely teljes átalakításon és megújuláson ment át: tavaly nyáron öt agrárszakképzési centrumot alakítottak ki, amelyek 58 feladatellátási helyen 55 agrárszakképző iskolát foglalnak magukban. Az előző tanévhez képest mintegy tíz százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe – mondta az agrárminiszter.

Nagy István beszélt arról is, hogy a diákok körében a legnépszerűbb a mezőgazdasági és az erdészeti ágazat, a második legnépszerűbb pedig az élelmiszeripari ágazat. Jelentősen nőtt az iskolákban ugyanakkor a környezetvédelmi és a vízügyi tanulmányokat folytatók száma, emellett egyre nagyobb az érdeklődés a technikus képzések iránt.

A szakiskolák tanárait, diákjait egyaránt megbecsüli a kormány – szögezte le az agrártárca vezetője, hozzátéve, hogy az oktatók béremelése, a tanulók jelentős ösztöndíjai, az átláthatóbb új struktúra mind segít a magyar gazdaság erősebbé és versenyképesebbé tételében. Nagy István hangsúlyozta azt is, hogy a hazai agrárium versenyképességét akkor lehet javítani, ha a hazai mezőgazdaság lépést tart a világban végbemenő technológiai fejlődéssel, amelynek érdekében a tavalyi tanévtől teljes körű megújuláson esett át a szakoktatás.

Részletezte, hogy az AM fenntartásában működő középfokú agrárszakképzési centrumok erdészeti szakképzést folytató intézményeit három erdészeti szimulátor beszerzésével segítették, amelyek értéke egyenként több mint harmincmillió forint. A szimulátorokat az erdészeti oktatási központokként jelölt szakképző intézményekben helyezték el, Mátrafüreden, Szegeden és Sopronban, emellett a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. közreműködésével további nyolc iskola eszközparkja bővült műszeres favizsgálat elvégzésére alkalmas eszközökkel – mondta.

Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy a járvány miatt elmaradt tanulmányi versenyeket az idei tanévben rendezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: szeptemberben a Csapó Dániel emlékversenyt, míg a Guba Sándor emlékverseny, a Dél-dunántúli középiskolások szántóversenye, valamint a Dr. Szabó Gusztáv emlékverseny októberben lesz.

A tanévnyitón a hazai öt agrárszakképzési centrum főigazgatója és a Soproni Egyetem rektora aláírták az Erdészeti Ágazati Tudásközpont alapító okiratát.

Balról jobbra: Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum (ASzC) fõigazgatója, Molnár Zoltán, a Közép-magyarországi ASzC fõigazgatója, Simonné Szerdai Zsuzsanna, a Déli ASzC fõigazgatója, Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora, Hoczek László József, a Kisalföldi ASzC fõigazgatója és Lévai Imre, az Északi ASzC fõigazgatója aláírja az Erdészeti Ágazati Tudásközpont alapító okiratát az agrárszakképzõ intézmények országos tanévnyitóján a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban 2021. augusztus 30-án. MTI/Krizsán Csaba

Zambó Péter, az AM erdőkért felelős államtitkára a tudásközpontról azt mondta, hogy annak a feladata az lesz, hogy hidat képezzen a hazai erdészeti közép- és felsőoktatási intézmények, valamint az állami és magán erdőgazdaságok között a gyakorlati és elméleti igények és ismeretek tekintetében. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az erdészeti szimulátor olyan speciális erdészeti gépek kezelését tanítja meg a diákoknak, amelyekkel a gyakorlati életben találkozhatnak, a favizsgáló pedig a fa szerkezetét vizsgálja anélkül, hogy azt roncsolná. Az eszközökkel 21. századi ismereteket sajátíthatnak el a diákok – mondta.

Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy Sopron gazdag kulturális és történelmi hagyományokkal bír. Kiemelte, hogy idén ünnepli a város az 1921. évi népszavazás centenáriumi évfordulóját, amikor Sopron és további nyolc környező település a Magyarországhoz való tartozás mellett döntött, amellyel Sopron kiérdemelte a Leghűségesebb város (Civitas fidelissima) kitüntetést.

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Év Erdei Kerékpárútja pályázat

Következő cikk

Smaragdfa Fenntarthatósági Nap




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version