FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Elültették a Hűségerdő első fáját

A Soproni Egyetem fontos vállalása volt az idei felvételi kampányban, hogy valamennyi idén felvett hallgatója tiszteletére fát ültet a Tanulmányi Erdőgazdasággal együttműködésben. Az első fát szeptember 8-án, a II. ágfalvi felkelés évfordulóján ültették el.

Új hagyományt indított útjára a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. a népszavazás centenáriumi emlékévében. Harkán, az egykori lőtér helyén egy Hűségerdőt hoznak létre. Az idei évtől kezdve minden esztendőben annyi új fát ültetnek el, ahány diák megkezdi tanulmányait az adott évben a Soproni Egyetemen.

Dr. Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: „Aki fát ültet, hosszú távra tervez. A jövő generációjának is szánja a fát, a fa termését és a nyári forróságban enyhülést hozó árnyékát. Aki fát ültet, tisztítja a levegőt, helyet ad a fészkelő madaraknak, táplálékot és menedéket a vadnak. Közben a fa egyre terebélyesebb gyökérzetet növeszt, és állja az évszakokat rendületlenül. Ez a rendületlenség teszi a hűség jelképévé.”

A felvett hallgatóknak köszönhetően évente közel 1000 fával gazdagodhat a Hűségerdő. Prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora köszöntőjében úgy fogalmazott, ez az erdő az egyetemet, a hallgatókat fogja szimbolizálni. – A hűség évében vagyunk, 100 éve maradt magyar Sopron és 8 környező település. Szeretnénk tisztelegni és örök emléket állítani azon egyetemistáink előtt, akik annak idején részt vettek az ágfalvi csatában, részt vettek az akkori eseményekben, illetve fontosnak tartjuk meghálálni a hozzánk jelentkező tanulók bizalmát is egy facsemetével, amelyhez időről időre ellátogathatnak – emelte ki.

Az elsőéves hallgatók nevében Kalafatics Imre osztotta meg gondolatait.

Az eseményen felavattak egy emlékkövet, melyen Wass Albert sorai olvashatóak, ezt követően prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora, dr. Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója, dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere és Kalafatics Imre elsőéves hallgató közösen ültették el az első fát.

Az új hallgatók tiszteletére novemberben további 870 fát fog elültetni a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.

fotók: Magasi Dávid, forrás: SopronMédia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Tanít a Peszéri-erdő

Következő cikk

Orca - dekarbonizáló üzem Izlandon




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version