FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Egy gyerek – egy fa

93 ezer fa ültetését tervezi a 10 millió Fa Alapítvány idén ősszel – írja a szervezet a FATÁJnak küldött sajtóközleményében. December elején külön eseménysorozatot is tartanak a faültetés népszerűsítésére.

Hatvanezer – tízezer vállalati és ötvenezer helyi közösségekkel ültetett – fának már helyet is talált a 10 millió Fa Alapítvány, aminek eredeti célja minden polgártársunk után egy-egy fa elültetése. 

Magyarországon átlagosan 93 ezer gyermek születik évente (ezért ez az éves faültetési cél), bár ezt a számot a pandémia visszaszorította. A települések területén névreszólóan, megjelölten elhelyezendő fák ültetése erősíti a településen élők közösségi szemléletét, növeli a közterület iránti lakossági felelősségérzetet. 

Az alapítvány 2020 januárja óta több mint 130 ezer fát ültetett az országban. Forrás: Facebook // 10 millió fa

A faültetéssel járó szén-dioxid-semlegesítés mellett az alapítvány az ENSZ fenntartható fejlődés céljait is népszerűsítené az alapítvány a civil szférán belül.

Az alapítvány munkáját idéntől még több vállalat segíti: a koronavírus alatt több céges kapcsolatot is kiépítettek (köztük mobilszolgáltatók, bankszektori szereplők, energiaipari vállalatok, sőt, még egy egyház is), ezzel araszolva a nevében található végcél felé.

Az „Élet Napjával” népszerűsítik a faültetést

Az Alapítvány idén harmadik alkalommal rendezi meg december elsején az Élet Napját, a november végi csemeteosztás időszakát ünneplő ültetés-eseménysorozatot.
„A faültetés mindig felemelő élmény, de az Élet Napja körül koncentrálódó ültetéseknek van egy külön varázsa, ereje.
Az ország számos pontján több ezer önkéntesünk egyszerre vesz részt a fásításban” – áll a szervezet közleményében.
“A települések területén névreszólóan, megjelölten elhelyezendő fák ültetése erősíti a településen élők közösségi szemléletét, növeli a közterület iránti lakossági felelősségérzetet. Az idei őszi ültetési szezonban, szokásos módon a Halottak Napját követően egy hónappal, azaz december 1-én tartandó Élet Napja során a fák ültetésébe és fenntartásába, öntözésébe be kívánjuk vonni az érintett családokat. Az Önkormányzatnak módjában áll értesíteni azokat a családokat, amelyek ebben az évben gyarapodtak új babával: vonódjanak be, ragadjanak ásót a szülők is a gyermekeikért. Számukra, bárhová veti majd őket a sors, a személyesen nekik ültetett fák örök kötődést teremtenek szülőhelyük iránt.”

A 10 millió Fa Alapítvány 2020 januárja óta 12 margitszigetnyi, azaz több mint 130 ezer fát ültetett az országban. A tavaszi és az őszi ültetési szezonon kívül nyáron másodjára látogattak el Indonéziába, ahol 2021 fát ültettek.

Korábbi faültetéseikről ebben a cikkünkben írtunk.

forrás: Forbes

10 millió Fa írja önmagáról:
A 10 millió Fa, országos közösség, melyet Bojár Iván András alapított 2019 nyarán. Folyamatosan növekvő számú helyen, kisvárosban, falun, megyeszékhelyeken, fővárosi kerületekben működnek helyi közösségeink, melyek előkészítik, megszervezik és lebonyolítják a fák ültetését, erdők telepítését. Ezeket képviselők fogják össze, az ő együttműködésük révén működik a 10 millió Fa országos szervezete. Szakmai értelemben a munkákat erdészből, kertészből, ökológusból álló központi szakértői team segíti, de sok esetben a helyi közösségek saját, a területük sajátosságait jól ismerő erdésszel vagy kertésszel is dolgoznak. Közösségeink egy központi és a helyszínek számával azonos számú Facebook csoportban érintkeznek, szervezik meg a munkákat. A 10 millió Fának van angol nyelvű és határon túli csoportja is.

Előző cikk

NYÍRERDŐ Nap a vadászati világkiállítás jegyében

Következő cikk

Magyar formatervezők bemutatkozása Párizsban




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version