Nagy érdeklődés mellett zajlott le az Agrárkamara őszi tájékoztató kampánya keretében a fapiac-fakereskedelem témát napirendre tűző, előadásokat és kerekasztal beszélgetést magában foglaló erdészeti fórum.
A meghívott helyszíni szakértők, valamint a fórumhoz online csatlakozó erdészeti szakirányítók, szaktanácsadók, erdőtulajdonosok közösen keresték a választ a fapiaci kihívásokra, s osztották meg saját szakterületükön szerzett tapasztalataikat egymással.
A fapiac, fakereskedelem terén tapasztalható jelenségekről, a 2020. évi nagy visszaesésről, majd a kereslet idei hirtelen megnövekedéséről, az „elszálló árakról”, a kialakuló alapanyaghiányról a korábbi, témafelvezető cikkünkben már hírt adtunk.
A felületes szemlélő tehát az elmúlt mintegy háromnegyed évben azt tapasztalta, hogy ami a fapiac vonatkozásában a legbiztosabb, az a bizonytalanság. Valóban így van? Igen, legalábbis így tűnik. Egy ágazat számára ugyanakkor a bizonytalanság is esélyt jelenthet, esélyt a megrögzött folyamatok, megoldások újragondolására, akár az alapoktól is.
adatforrás: FATÁJ/AM/NFK
A fenyő alapanyag iránti kereslet meglódulása máris lendületet adott a lombos faanyag széleskörűbb felhasználási lehetőségeit vizsgáló alap és alkalmazott kutatási projekteknek. Erre jó példa a Soproni Egyetem, ahol e kutatásoknak van múltja, s jelenleg is szellemi bázisa. A kutatások azt mutatják, a lombos faanyag széles körben használható, nemcsak ott, ahol eddig a fenyő egyeduralkodó volt, de emellett alkalmas más alapanyagok – pl. kerámia, fém – kiváltására is. Alkalmas akár szerkezeti, akár burkoló anyagként. Előbbinél természetesen komoly műszaki elvárásoknak kell eleget tenni. És igen, ehhez kellő elméleti tudás és gyakorlati tapasztalatok kellenek. De kell a műszaki tudáson kívül más is, jelesül az átgondolt alapanyag kiválasztás, termékfejlesztés, előállítói és felhasználói kapacitás, valamint mindezek alfája és omegájaként a megfelelő volumenű kereslet.
A fenyő, mint tudjuk, szálegyenes, alacsony sudarlósságú, könnyű, kedvező tulajdonságai miatt évszázados előnnyel rendelkezik a legnagyobb felvevő piacon, az építőiparban. Nem elegendő tehát a lombos faanyagokból jó terméket fejleszteni, azt el is kell adni. A varázsszó a famarketing, magyarul a hírverés! Meg kell győzni a fogyasztót arról, hogy jót tesz magával, természeti és gazdasági környezetével, ha egyrészt a kliséktől megszabadulva a fát, mint megújuló nyersanyagot eddiginél nagyobb arányban használja épített környezetében, másrészt, ha hazai termelésből származó faanyagot használ fel, keresletet támasztva ezzel a hazai feldolgozói és termelői kapacitásoknak.
Számos jó példa elhangzott a kerekasztal-beszélgetés során, megemlítve pl. a „Góri fenyőt”, ami épp a helyi fenyő híján valójában az akácot takarja, de a vöröstölgy és hárs épületszerkezeti faként való alkalmazásában is vannak pozitív tapasztalatok.
Itt tehát a kihívás, ami egyben lehetőség is, a hazai, több mint 90%-os mértékben lombos faanyagot termelő erdészeti és faipari ágazat előtt. Ugyanakkor ne legyenek illúzióink, a kereskedelem így vagy úgy, akár a hazai, ésszerűnek tűnő alkalmazkodás nélkül is kielégíti majd a keresletet. A kérdés csupán, hogy e folyamatnak melyik oldalára predesztináljuk az erdészeti ágazatot.
Van tehát elég dolgunk a saját házunk táján. A kitermelt faanyag mintegy 80%-a sarangolt választékként hagyja el az erdőt. A jelenlévő, s az online csatlakozott szakértőknek is egybehangzó véleménye volt, hogy az ezt eredményező – sajnálatos módon a közelmúltban kialakult – gazdálkodási gyakorlat jellemzően jelentős kárt okoz az erdőtulajdonosoknak, illetve az erdőgazdálkodóknak. Közvetlen kárt okoz azzal, hogy az értékteremtő/értékmegőrző szakszerű választékolás háttérbe szorul a gyakran sematikus, 1-2 választékfajtát eredményező fakitermelésekkel szemben. Bizonyára egyszerűbbnek, s talán olcsóbbnak is tűnik a 4 méteres tűzifatermelés, de csak addig a pillanatig, amíg utána nem számolunk az így eltűnő választékok (pl. rönk, oszlopfa, fagyártmányfa) után kieső bevételnek. Ehhez persze szakember, illetve kereslet kell, az általában még mindig kurrens rönkanyag és a sarangolt faanyag közötti választékokra. A közvetett károkat pedig teljeskörűen nem is lehet felsorolni: veszteséges fakitermelés, erőn felüli erdősítési teher, s mindezek következtében erőgazdálkodói, erdőtulajdonosi elbizonytalanodás. Kinek jó ez? Mit lehet ellene tenni? A megoldás kézenfekvő: a szakmai vállalkozói rendszer erősítése.
A nemrégiben megjelent új használati jogcímek (pl. erdőkezelés) még nem „járatódtak be”. Jelenleg egy-két tucat magánerdészeti vállalkozás működik az országban. Ezt a kört kellene rövid időn belül olyan szintre bővíteni, hogy optimális vállalkozásméreteket feltételezve el tudja látni a rendezetlen vagy a közeljövőben rendezetlené váló erdők minél nagyobb hányadán az erdőgazdálkodási, a fennmaradó magánerdőkben pedig a szakirányítási feladatokat.
A kis üzemmérettel rendelkező erdőgazdálkodók mind az erdőművelés, a fahasználat, mind pedig a fapiacon való megjelenésük során, olyan nehézségekbe ütköznek, amit gazdálkodási volumenüknél fogva nem tudnak hatékonyan meglépni. Azáltal pl. hogy a fapiacon csak rendszertelenül vagy rendszeresen ugyan, de kis mennyiségekkel jelennek meg, a pozíciójuk hátrányos: gazdálkodásuk így nagyobb fajlagos költségekkel és kisebb bevétellel terhelt. E hátrányos helyzeten segíthet a szaktudással, kellő üzemmérettel, s ezáltal megfelelő termelői kapacitásokkal, piaci kapcsolatokkal rendelkező szakmai vállalkozás.
Vannak persze olyan gyenge termőhelyek, olyan erdők, melyek a környezeti feltételekből adódó hátrányos adottságaikat így se, úgy se tudják leküzdeni. Szabad-e ezekben az erdőkben gazdálkodni? Nyilvánvalóan nem, ha egyébként erre nincs ökológiai vagy gazdasági kényszer. Az erdő ez esetben tulajdonosa számára gazdaságilag tartósan „haszontalan” marad, esetleg időről időre fenntartási költségekkel is jár. Ilyen helyzetben merülnek fel igazán élesen az erdő sokat emlegetett ökoszisztéma szolgáltatásai, illetve azok támogatásának, kompenzációjának kérdésköre. Ha ugyanis az erdő fenntartása a közjót szolgálja, akkor talán annak költségeihez a köz általi hozzájárulás sem ördögtől való.
