FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fenntartható Fagazdálkodási Kerekasztal

Második alkalommal tartotta meg a Soproni Egyetem az általa létrehozott Fenntartható Fagazdálkodási Kerekasztal beszélgetést. A szakmai fórum célkitűzése, hogy a teljes termékláncban gondolkodva, az erdőtől, mint alapanyagot termelő erőforrástól, a faipari termékek előállításán keresztül azok felhasználásáig összekapcsolja az erdő- és fagazdálkodás összes szereplőjét, vagyis mindazon kutatással, fenntartással és felhasználással foglalkozó állami és piaci szereplőt, akiknek a tevékenysége az erdőkre, mint természeti erőforrásra támaszkodik.

A második alkalommal a Föld Napjához kapcsolódóan megrendezett párbeszéd célja az volt, hogy a kutatók mellett piaci szereplőkből és a szakmai szervezetek képviselőiből álló résztvevői kör feltérképezze és összeillessze az erdőkkel kapcsolatos ágazatok egyéni fenntarthatósági törekvéseit, és megteremtse egy a gyakorlatban megvalósítható körkörös fagazdálkodási modell alapjait. A fórum legfontosabb eredménye annak megfogalmazása volt, hogy az egyes ágazatok szükségesnek ítélik az egységes irányítást és a közös marketingtevékenység kidolgozását.

Az ősszel rendezett első Fagazdálkodási kerekasztalon már egyértelműen kirajzolódott az igény a közös gondolkodásra. Az ismét a Soproni Egyetem Ligneum épületében tartott második ülésen a fagazdasági ágazat minden szegmensét átfogó egységes szabályrendszer megalkotását és a fafelhasználás közös népszerűsítését szorgalmazták a résztvevők.

A fagazdasági szereplők korunk egyik legfontosabb üzenetét közvetíthetik, ugyanis az erdőgazdálkodás és a faipar más ágazatokhoz képest magas fenntarthatósággal rendelkezik, hiszen megújuló alapanyagot használ. A fa újratermelhető, emellett egyre magasabb az újrahasznosítási aránya.

A résztvevők ezért megállapodtak abban, hogy a tudásmegosztást és a közös megoldáskeresést szolgáló kerekasztal sorozat következő témája az egységes marketingtevékenység alapjainak lerakása lesz.

forrás: SOE

6 megjegyzések
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Sevillai magyar pavilon új kézben

Következő cikk

Módosultak a tűzvédelmi műszaki irányelvek




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version