FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Gazdálkodásunkra a több lábon állás jellemző…

A KEFAG Zrt. várhatóan rekord évet zár, nyolc milliárd forintot meghaladó árbevétellel számolhat. A társaság igen jól vészelte át a COVID-járvány okozta gazdasági megtorpanást. Igaz, a szálláshelyeik kihasználtságában történtek elmaradások, de az erdőtelepítések lendületesen haladtak. A járványhelyzet csillapodását követő gazdasági élénkülés pedig erőteljesen éreztette a hatását a raklappiacon, egyre nagyobb igény mutatkozott elsősorban belföldön, de külföldön is a KEFAG termékei iránt. A pandémia megtanította a társaságot a humánerőforrás rugalmasabb kezelésére.

„Egy gazdálkodó szervezet minél több mindennel foglalkozik, annál több ponton kapcsolódik a környezetéhez, jobban megismeri, megérti működését, így minden esélyt megkap annak alakításához. Ez óriási előnyt jelent.“
Sulyok Ferenc, vezérigazgató, KEFAG Zrt. Fotók: KEFAG Zrt., Béta PRess Stúdió
Az Agrárminisztérium az ország erdősültségének, a fával borított területek növelése érdekében indította el az Országfásítási Programot, ezen belül a Településfásítási Programot, melyben kiemelt szerepet kapott a KEFAG Zrt. Milyen lehetőségeket nyitott meg a program az erdőgazdaság számára?

A Településfásítási Program teljes kivitelezését társaságunk nyerte el, ami egy óriási kihívás, de emellett hatalmas szakmai büszkeség is számunkra. Országos léptékben mutathatjuk meg lehetőségeinket és láthatunk el szakmai feladatokat.

Természetesen erre nem egyedül vállalkozunk. Az együttműködésben külön kiemelem az Országos Erdészeti Egyesület, Magyarország egyik legrégebbi civil szervezetének munkáját. Az ő bevonásukkal történik a program népszerűsítése, a pályázati iroda működtetése. Hatalmas segítséget nyújtanak számunkra a társerdőgazdaságok és számíthatunk egyéb szakmai szervezetek közreműködésére is. A program által sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnünk a vidéki lakossággal, gazdákkal. A program megmutatja, hogy az erdészek nem csak sémákban gondolkodnak, hanem tudnak alkalmazkodni a helyi egyedi igényekhez is.

Az erdőtelepítésekhez részletes termőhely-feltárásra épülő kiviteli tervek szükségesek, melyek legfontosabb eleme a talajadottságok minél pontosabb feltérképezése.

Valóban, az erdőtelepítési program alapját a megfelelő minőségben elkészített erdőtelepítési kiviteli tervek képezik, melyekhez szükségesek a talajmintavételen alapuló szakvélemények is. E feladat ellátásához folyamatosan fejlesztjük talajlaborunkat, ami nem csak a régi műszereink korszerűsítését jelenti, hanem a kapacitásunk bővítését is.

A részfeladatok automatizálásának köszönhetően elérhető, korrekt díjak mellett, garantáltan 25 munkanapon belül szolgáltatjuk az eredményeket. Pályázatbeadási dömping idején is tartani tudjuk ezt a határidőt a munkaerő rugalmas szervezésével. A leadott talajminták laboratóriumi vizsgálata mellett komplett termőhelyfeltárási szakvélemények elkészítését is vállaljuk. Ezt a kiegészítő szolgáltatást viszont csak abban az esetben végezzük, ha az adott helyszínen a munkatársaink veszik a talajmintát. Mások által gyűjtött, számunkra bizonytalan eredetű mintákra nem adunk szakvéleményt, nem szeretnénk ezzel szakmai jó hírnevünket kockáztatni.

A környezetvédelem, valamint a fosszilis eredetű nyersanyagok jövőbeli hiánya a megújuló energiaforrások fokozott felhasználása felé fordítja a figyelmet. A KEFAG Zrt. milyen módon csatlakozik e törekvéshez?

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság fontosnak tartja a fa fenntartható felhasználását, illetve az erdőkből energiatermelési céllal kitermelt fa, valamint a feldolgozott faalapú tüzelőanyagok piacának növelését. Ezért is kap kiemelt szerepet társaságunknál a rendelkezésünkre álló erőforrásokkal való minél ésszerűbb, hatékonyabb gazdálkodás. A korábbi évtizedekben a fakitermelés és -feldolgozás során természetes úton keletkező anyagok hulladéknak minősültek, ma már erdészeti, illetve faipari mellékterméknek tekintjük őket, olyan anyagoknak, amik hasznosíthatók, ez által nem terhelik a környezetet. A faalapú melléktermék többek között alkalmas hőenergia előállítására, és ha van rá mód illetve piaci igény, más célra is felhasználható, gondolok itt például a farostlemez-gyártásra. Magyarországon a feldolgozóipar még nem igazán fedezte fel ezt a hatalmas mennyiségben keletkező nyersanyagforrást. Társaságunk viszont jó úton halad. Saját faipari üzemeinkben, Bugacon és Jánoshalmán összesen három 800 kW-os biomassza kazánnal állítunk elő hőt, amivel megoldhatjuk szárítókamráink működtetését, a Vackor Vár Erdei Iskolánkban pedig már évek óta apríték tüzelésű kazánokkal biztosítjuk a fűtéshez szükséges hőmennyiséget. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy a faipari melléktermék hasznosítása egyébként a klímavédelemhez is elengedhetetlen lépés, mivel a veszendőbe menő energiát hasznosítjuk, kiváltva ezzel más egyéb környezetkárosító energiaforrások felhasználását. Társaságunk hosszú távú célja a faipari melléktermékek keletkezési helyéhez közeli, alacsony szállítási költséggel járó hasznosítása. Ezt a környezetbarát lehetőséget szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni, különösen az ipari felhasználók körében, akik össze tudják hasonlítani a különböző energiahordozók piaci árait.

Érdekes és ígéretes útnak bizonyul a fahamu talajjavító és hozamnövelő anyagként történő felhasználása. Milyen eredményeket értek el ezen a területeken?

A faapríték tüzelésű kazánok üzemeltetésénél keletkezik fahamu is, amivel kezdenünk kell valamit. Nem a hulladéklerakókat szeretnénk terhelni ezzel a melléktermékkel, hanem kihasználva a fahamu magas ásványianyag tartalmát, lehetőség szerint inkább a természetbe juttatjuk vissza. Német kertészeti anyagokban olvashatjuk, hogy a fahamu közvetlenül is kijuttatható a kiskertekbe. Németország jelentős részén savanyú talajok találhatók, Magyarországon viszont jellemzően meszes, lúgos kémhatású talajokon gazdálkodunk, ahol a fahamu közvetlen kijuttatása kifejezetten ártalmas lenne a növények számára. Ezért meg kell oldanunk, hogy a fahamu kémhatását semleges irányba vigyük, illetve optimalizáljuk a tápanyag-összetételét. Igényként jelentkezik, hogy az ilyen talajjavító és hozamnövelő készítményeket könnyen ki lehessen juttatni a gazdálkodási területekre. Az idén tavasszal megkaptuk az engedélyezési okiratokat a NÉBIH-től, mint illetékes hatóságtól a SILVOFER termékcsaládunkra. A próbaüzem megtörtént, idén nyáron beüzemeltük a gyártósort. Jelenleg a tesztüzemnél tartunk és bízunk benne, már az idén megkezdhetjük a gyártást. Kezdetben elsősorban a saját felhasználási igényünket elégítjük ki, jövő nyárra viszont szeretnénk megjelenni a termékekkel a piacon, granulátum formátumban, big bag zsákokba csomagolt kiszereléssel.

A KEFAG Zrt. raklapgyártása komoly hírnévnek örvend Magyarországon. Sokrétű gazdálkodásukban miért kezelik e területet kiemelten?

A raklapgyártás régóta hozzátartozik társaságunk gazdálkodásához, a magyar piac egyik legnagyobb termelője vagyunk, sőt dobogós helyen állunk. A több lábon állást preferáló szemléletünk egyik reprezentánsa. E termékünk esetében nagyobb hozzáadott értéket adunk a Kiskunságban megtermelt faanyaghoz. Tudatában kell lennünk annak is, hogy nem tudunk első osztályú épületfát, szálfát, gerendának alkalmas fát előállítani a gyenge minőségű talajon, a korábbi futóhomokon. Elődeink megtalálták azt az optimális felhasználási módot, amire a térségünkben megtermelt fa alkalmas. Ez pedig a raklap. A gazdaságnak mindig igénye van csomagolóanyagra és ehhez mi rendelkezünk nyersanyaggal, technológiával, amit az adott kor színvonalához igazítunk. A munkaerőhiány e téren is érint bennünket, amit hatékonyabb technológiák alkalmazásával, automatizálással tudunk kompenzálni.

„Erdészként mondhatom, a hosszú távú partnerség a zsigereinkben van. A pillanatnyi előnyök idővel nemcsak eltompulnak, hanem meg is bosszulhatják magukat. Hosszú távon kell gondolkodnunk, nem csak a ránk bízott erdőkkel, hanem a velünk kapcsolatba kerülő partnerekkel is.”
Idén immár 151. alkalommal rendezte meg az Országos Erdészeti Egyesület a Kárpát-medencei erdészek legfontosabb találkozóját, a Vándorgyűlést, melynek házigazda szerepét a KEFAG Zrt. töltötte be. Milyen újdonságokkal készültek és mit mutattak be a szakmai közönségnek?

Vendégeink Magyarországról és a határon túlról is érkeztek, többségük teljesen más adottságú tájakon gazdálkodik. Mi Magyarországon belül is elég egyedi környezetben tevékenykedünk, külön sajátosságunk a több lábon állás, ami önmagában is nagy különlegességet jelentett a résztvevők számára. Színes programokkal készültünk, bemutattuk gépesítési technológiáinkat, amelyekkel pótoljuk az egyre szűkösebben rendelkezésre álló munkaerőt, erdőnevelési sajátosságainkat, és azt is, hogyan készülünk a klímaváltozás negatív hatásaira, milyen szaporítóanyagokat használunk. Beszéltünk a folyamatban lévő kísérleteinkről is, milyen technológiákban látjuk a lehetőséget a hatékonyabb gazdálkodás megvalósításához illetve a stabilabb erdők létesítéséhez.

A több lábon állás jegyében mutattuk be a jánoshalmi ÖKOPAL Raklap Üzemünk fejlesztését, a fahamu hasznosító gépsorunkat. A vendégek betekintést nyerhettek továbbá a partner magánerdő gazdálkodóink, többek között a Robusta Kft. és a Fanyarka Erdészeti Kft. gazdálkodási tevékenységébe is.

 Az Országgyűlés a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Milyen ötletekkel szándékoznak csatlakozni a jubileumhoz?

Petőfi Sándor ezer szállal kötődik a Kiskunsághoz, emlékét a táj és az itt élők mind a mai napig őrzik, gondolok itt például Szulyovszky László hagyatékára, az általa létesített 1848-49-es gyűjteményre. Néhai kollégánk a Kecskemét-Hetényegyházán lévő erdészházban külön szobát szentelt Petőfi Sándor emlékének, melyet szeretnénk felújítani a jubileumra készülve. A gyűjteményhez kapcsolódóan tervezünk egy Petőfiről elnevezett tanösvényt is létrehozni a Nyíri-erdőben. Mindemellett Szabadszálláson, a Strázsa-hegy környezetében szeretnénk egy kilátót építeni. Bízunk abban, hogy elképzeléseinkhez sikerül állami támogatást is elnyernünk – mondta végezetül a vezérigazgató.

„A természetszeretet a teremtett világ megbecsülése. Sok mindent próbálunk technokrata módon megoldani, de a természeti alapot igenis meg kell tanulni tisztelni. Megpróbáljuk jobbá, szebbé tenni környezetünket, de el kell tudni fogadni, hogy vannak értékek, amiket úgy kell átadnunk a későbbi generációknak, ahogy azt mi megkaptuk.“
A KEFAG Zrt. és jogelődei több mint hat évtizede gondozzák a Duna-Tisza köze erdeit. A társaság gyenge minőségű talajon közel 56 ezer hektár erdőterületet kezel, ebből mintegy 1.600 hektár természetvédelmi rendeltetésű. A vállalat kiemelt tevékenységei közé tartozik a mag- és csemetetermesztés, az erdőművelés, a fahasználat, az erdőgazdálkodási szolgáltatások, a faipar, a kereskedelem és a vadgazdálkodás. A cég emellett számos közjóléti és közhasznú feladatot is ellát.

forrás: imageMagazin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Eljött a tesztelés ideje

Következő cikk

Faipari Design Konferencia




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version