FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Gyűrűfű a túléléséért küzd

Csend, nyugalom, vegyszermentes kiskertek, tiszta kútvíz, hajnali pára, gyönyörű környezet, élő közösség. Ez Gyűrűfű. Az elnéptelenedett, majd újjászületett ökofalu különlegessége: élővilágának páratlan sokszínűsége és egészsége. 3342 különböző élőlény vesz minket körül éltető energiájával. Még.

Ötven évvel ezelőtt szinte egyik napról a másikra szellemfaluvá vált Gyűrűfű. A több mint 600 éves faluból kollektív döntés alapján költöztek el a lakók. Drámai cikkek, riportok születtek a szomorú eseményről, hiszen ilyen még nem volt a történelemben, hogy egy település a lakók közös döntése alapján szűnjön meg. Fájó szívvel, sírva búcsúztak el egymástól, hagyták hátra otthonaikat, kertjeiket, kedves kis pincéiket, mindazt, amit hosszú évek szorgos munkájával építettek fel. Szétbomlott a kicsiny, de összetartó faluközösség, melyről nemrég emlékeztek meg.

1970 október: az utolsó lakója is elhagyja Gyűrűfűt, amelyet adminisztratív intézkedésekkel tudatosan néptelenítettek el.
1971 október:  30 éve ökofaluként újjáéledt Gyűrűfű. Harminc évvel ezelőtt egypár lelkes fiatal elhatározta, hogy “elhagyja a várost” és egy olyan települést hoz létre, ami összhangban van a természettel, ami nem kihasználja azt, hanem éppen hogy építi, belesimulva, együtt lélegezve vele. Az évforduló alkalmából Kilián Imrével, a falu egyik alapítójával beszélgetett a DEMA.

MOST  EGY JEGYZŐI DÖNTÉS ISMÉT RÁÁLLÍTJA AZ ELNÉPTELENEDÉS PÁLYÁJÁRA GYŰRŰFŰT.

Az építési jogszabályok változása miatt a rendezési tervben előírt és a valóságban zömében rég létező utak földhivatali bejegyzése elengedhetetlenné vált. Két évig tartó pontos előzetes egyeztetések és milliós költségek után a földhivatal a beadványt elfogadta, a jegyző viszont – mint a helyi jelentőségű természetvédelmi terület szakhatósága – hozzájárulását megtagadta. A jegyző asszony indoklásában két dologra hivatkozott:

– A valóságban évtizedek óta létező, rendezési terv által előírt és napi használatban lévő utak földhivatali bejegyzése szerinte “olyan mértékben érintené a táj jellegzetes képét és természeti értékeit, mely nem összeegyeztethető a Természetvédelmi Terület Létesítéséről szóló rendeletben megfogalmazott rendeltetéssel.” Pedig Gyűrűfű (talán országosan az egyetlen) hivatalos ökofalu, amely a helyi rendezési terv szerint egy “humánökológiai kísérlet” és a hivatkozott Természetvédelmi rendelet kizárólag azért készült, hogy “biztosítsa a Gyűrűfűi humánökológiai kísérlet számára szükséges természetes körülményeket.”

– Valamint szerinte “A rendezési terv természet- és tájvédelmi előírásai között az újonnan létesítendő utak mentén előírt útsorfásítás sem valósulhat meg a helyszínrajzok alapján.” A valóságban a rendezési terven feltüntetett fásítás az út mentén található gyepeken – más helyrajzi számon – valósul meg, tehát az utak földhivatali bejegyzése ezt nemhogy nem gátolja, de út melletti fásítást csak akkor tudunk végezni, ha van út!!!

A hatvanas években Gyűrűfű elnéptelenedéséhez erőteljesen hozzájárult az, hogy a hivatal nem adott ki több építési engedélyt, valamint eddig a zsákfaluig nem építették meg az utat. Most ugyanitt tartunk: a jegyző döntése ismét kimondta a halálos ítéletet Gyűrűfűre: nem tüntethetjük fel a földhivatali nyilvántartásban a rendezési terv által előírt utakat, így a jogszabályok alapján a jövőben senki semmit nem építhet Gyűrűfűn. Sem a már ott élők, sem azok, akik a jövőben ide szeretnének költözni.

Hogy miért teszi velünk ezt a jegyző? Indok nincs!

Felkereste a falugondnokunk, beszélt vele egy ügyvéd, a polgármesterünk értetlenül áll, a gyűrűfűiek küldöttségének ezt mondta: „Igazuk van. A döntésemet akkor sem változtatom meg” majd rájuk csapta az ajtót és kimenekült a saját hivatala épületéből!! Bármilyen hihetetlen, öten tanúsítják, hogy ez így történt! Ezt követően írásban, öt oldalon, nagyon részletesen és szakszerűen leírtuk, ügyfélkapun beküldtük számára, miért nem lehetséges, hogy részben már 300 éve meglévő, rendezési terv által előírt utak földhivatali feltüntetése megzavarja a természetet. Írásos válasza szintén tömör volt: forduljunk a bírósághoz!

VÉGSŐ ELKESEREDÉSÜKBEN GYŰRŰFŰ LAKÓI ÉS LEENDŐ LAKÓI KÉRNEK MINDENKIT, HOGY SEGÍTSEN A KIS ÖKOFALUNKNAK ÉLETBEN MARADNI!

Ezt megteheted a következőkkel:

  1. Kérjük, osszad meg ezt a bejegyzést annak érdekében, hogy eljusson olyan emberekhez, szakértőkhöz, akik szakmai segítséget tudnak nekünk nyújtani: a jegyző döntését bírósági úton megtámadhatjuk.
  2. Kérjük, ha eljutott hozzád, aki jogász vagy, vagy környezetvédelmi szakember, vagy a média képviselője, és segítenél, üzenetben jelezd a gyurufualapitvany@gmail.com e-mail címen, vagy itt a Facebook-on messengeren. Ha adsz egy telefonszámot, felhívunk, ha kéred a határozatot, és a többi dokumentumot  elküldjük.
  3. Az útjaink megterveztetése milliós nagyságrendű költség volt, amelyet az alapítvány szerény forrásaiból kellett fedeznünk. A bírósági eljárás ügyvédi és szakértői költsége várhatóan tetemes összeg lesz. Kérjük, segítsd Gyűrűfű Ökofalu életben maradását bármilyen szerény összeggel a Gyűrűfű Alapítvány 10102440-06013910-00000004 számlára történő utalással. A közleménybe írd be: „az ökofalu megmentésére”.

Bármelyik segítségre sürgősen szükségünk van, mert a bírósági út elindítására már csak két hetünk van.

Gyűrűfű 2021 október 16.

forrás: greenfo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Intézményi napelempark létesült Alsóvadácson

Következő cikk

Kiserdőből rengeteg!



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések