FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Megújult és várja a kirándulókat a Szilfa-tisztás

A Pilisi Parkerdő Zrt. erdeiben idén számos kirándulóhelyen valósultak meg turisztikai fejlesztések a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumban, többek között Budakeszi határában, a Szilfa-tisztáson is. Játszóvár, esőbeálló és pad-asztal garnitúrák várják a kirándulókat, a kikapcsolódásra, pihenésre vágyó családokat a Budai-hegység egyik klasszikus erdei tisztásán.

A Budakeszihez közeli, egy hektáros Szilfa-tisztás – ahonnan kitűnő kilátás is nyílik a János-hegyre és az Erzsébet-kilátóra – ideális és közkedvelt családi kirándulóhely a főváros körüli erdőkben. A nagy látogatottság egyben azzal is járt, hogy a tisztáson lévő, több évtizeddel ezelőtt kialakított infrastruktúra mára már elhasználódott.

A Pilisi Parkerdő ezért megkezdte a Szilfa-tisztás megújítását, annak érdekében, hogy a kirándulók és természetjárók a 21. század elvárásainak megfelelő, a tisztás egyedi hangulatát is megőrző körülmények között pihenhessenek.  Mivel a kirándulóhelyet – amelytől sétatávolságra van a Budakeszi Vadaspark is – nagy számban látogatják családok, a fejlesztés egyik fő eleme a gyerekeknek számára épült új játszóvár, amely biztonságos és izgalmas játszóhelyet kínál az apróságoknak. A szülőknek, túrázóknak, erdei sétájukon itt megpihenőknek pedig új padok, asztalok és – tekintettel a Pilisi Parkerdő erdőterületein egyre népszerűbb, évente 1,5 milliót is meghaladó bringás látogatási alkalomra – kerékpártárolók állnak rendelkezésre ezen az egyedi hangulatú erdei tisztáson.

Képre kattintva a Szilfa-tisztás jelenik meg a térképen.

A beruházás a VEKOP-4.1.1.-15-2017-0007. számú, „Gyalogszerrel felfedezni a Budapest környéki hegységek és a Gödöllői-dombság turisztikai termékkínálatát” című pályázat keretében valósult meg, a Magyar Természetjáró Szövetség, mint projektgazda koordinálásában, a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel konzorciumi együttműködésben, a Szilfa-tisztás fejlesztésére 16.321.279 millió Ft-ot fordított az erdőgazdaság.

Az átadóeseményen részt vett Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, Dr. Seregi János, a Magyar Természetjáró Szövetség elnökhelyettese, dr. Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott, valamint Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója.

Forrás: Parkerdő Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Emléktáblát avattak Halász Aladár egykori lakóhelyén

Következő cikk

Francia erdészeti és faipari ágazat kilátástalan helyzete



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések