FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Francia erdészeti és faipari ágazat kilátástalan helyzete

Franciaországban az erdőgazdálkodás és a faipar megsegítésére, versenyképességének erősítésére az elmúlt bő egy évtizedben gyakorlatilag minden köztársasági elnök meghirdetett egy „mindent megváltoztató és megoldó” programot, ám úgy tűnik, eddig egyik sem ért el érdemi eredményeket.

Ezek fényében különösen nagy várakozás övezi az ágazat jövőjével kapcsolatos, október 19-én kezdődött és januárig tartó társadalmi érdekegyeztető fórumot, amit Jean Castex miniszterelnök hívott életre és aminek – elméletileg legalábbis – a végeredménye egy új erdészeti stratégia alapjainak lerakása kellene, hogy legyen. A sajtóban az utóbbi egy-másfél évben megjelent cikkek azonban meglehetősen borúlátók a francia erdők és a faipar jövője kapcsán. Az előbbiekre vonatkozó aggodalmakat – melyeket elsősorban a klímaváltozás negatív hatásai táplálnak – alátámasztják azon saját terepi tapasztalataink is, amiket jelentős részben a TDF által támogatott erdészeti projektek segítségével „első kézből”, a terepen szereztünk, köszönhetően a francia kutatókkal és az állami erdőgazdálkodó (ONF) munkatársaival folytatott egyeztetéseknek és közös látogatásoknak.

A Les Échos gazdasági napilap elektronikus kiadásában nagyobb lélegzetvételű elemzés jelent meg Basile Dekonink tollából a francia erdészeti és faipari ágazat szinte kilátástalan helyzetéről annak apropóján, hogy október 19-én nyílt meg a területről Jean Castex miniszterelnök kezdeményezésére szervezett társadalmi egyeztető fórum (assises). A lap szerint a francia erdők története egyértelmű fiaskóként írható le, a cikk maga is ezt a címet kapta (le bois français, récit d’un fiasco), amiben számtalan tényező közrejátszik, a klímaváltozástól a rossz szabályozáson át a hiányzó költségvetési támogatásokig. Pedig – legalábbis a francia állami erdőkezelő, az ONF új székházát tekintve, minden rendben lévőnek tűnik, a szervezet a jövő évben költözik be abba az új ingatlanba, ami szinte az utolsó eleméig fából készül, ezzel is hitet téve a fa, mint a jövő anyaga mellett. A helyzet iróniája, hogy az Európa talán legfajgazdagabb, 136 fafajt számláló erdőterületeivel rendelkező Franciaországban a koronavírus-válság lecsengésével többek között fából is nagyon komoly hiány mutatkozik a piacon, ami különösen az építőipar számára aggasztó. Számos faanyag esetében, legyen szó fűrészáruról (pl. duglász) vagy építőipari anyagról (rétegelt lemez, bútorlap), az árak akár meg is duplázódtak, a szállítási határidők pedig lényegesen megnőttek, ha egyáltalán volt készleten megrendelhető áru. A lap idézi Luc Charmasson-t, a faipari stratégiai bizottság (Comité stratégique de la filière bois, CSF) elnökét, aki szerint inkább konjunkturális helyzetről van szó, amit az USA-beli építőipari bumm idézett elő, de a hatása már lecsengőben van. Ez azt jelenti, hogy a március-július közötti „nagyon nehéz” helyzet után és vörös színű faanyagot adó tűlevelűekre nehezedő nyomás, ami soha nem látott magas árakat idézett elő a piacon (a duglász esetében 100€, a tenhgerparti fenyőnél – Pinus pinaster – 60 €/m3) az elkövetkezendő hónapokban lényegesen csökkenni és egy elviselhető szinten stabilizálódni fog.

A koronavírus-járvány mindenesetre rávilágított a francia faipar sebezhetőségére, hiszen a mintegy 400 ezer közvetlen munkahelyet és 60 milliárd € árbevételt jelentő ágazat elsősorban egyes, építőiparban keresett földolgozott termék (bútorlap, rétegelt lemez, stb.) esetében volt képtelen kielégíteni a keresletet, miközben ezek a tételek jelentik az építőipari faanyag-kereslet 70%-át. Az országban egyedül a Piveteau-cég gyártja a legnagyobb keresletet jelentő OSB-lapokat, miközben az ország hatalmas mennyiségben exportál rönkfát és importál készterméket, elsősorban Németországból és Skandináviából.
Sylvain Angerand, az erdőgazdálkodók körében egyáltalán nem kedvelt, militáns erdővédő egyesület, a Canopée-Forêts vivantes kampányigazgatója szerint a nyáron kialakult helyzet jól mutatja, hogy a földolgozott termékeket nagy mennyiségben gyártó északi országok az árualap jelentős részét a legtöbbet fizető észak-amerikai piacokon értékesítették, Franciaországnak ellenben szinte semmi nem jutott és (újból) rá kellett döbbennie, hogy egyáltalán nincs szinkronban az erdőgazdálkodása és a faipara a piaci igényekkel. Mindez történik annak ellenére, hogy a Franciaország európai területeinek 29%-át borító erdők (17 millió hektár) a XV. század közepe óta nem foglaltak el akkora területet, mint napjainkban – az erdőterület folyamatos növekedése Jean-Baptiste Colbert 1661-ben keltezett erdőtörvénye óta tart, aminek elsődleges célja a francia haditengerészet faanyaggal való zavartalan ellátásának biztosítása volt. Ez az erdőterület elvi síkon európai piacvezetővé tehetné Franciaországot a faipar területén, sőt ideális eszközt jelentene ahhoz, hogy a 2024-től már teljes egészében hatályba lépő, az építőipari energetikai elvárásokat és a szektor szénmentesítését előíró RE2020 jogszabály maradéktalan alkalmazását meg lehessen oldani, azaz egyre kisebb legyen az épülő ingatlanok négyzetméterre vetített széndioxid-emissziója.

A Les Échos már 2015-ben arról írt, hogy a francia erdővagyont az ipar elpazarolja (Forêt française, l’histoire d’un gâchis industriel), sőt két évvel korábban az ONF akkori elnöke, egyben Yonne megye baloldali (PS) parlamenti képviselője azt fejtegette, hogy az ágazatot lendületbe kell hozni és föl kell számolni az akadályt jelentő tényezőket. Ehhez képest 2021-re 1500 alá csökkent a működő fűrészüzemek száma, noha 1960-ban még 15 ezer volt belőlük, a faipar külkereskedelmi mérlege pedig 2019-ben soha nem látott mínuszt, 7,4 milliárd eurót mutatott.

Az elemzők szerint hosszú ideje az jelenti a legnagyobb problémát, hogy a kitermelés és a piac egyáltalán nincs összhangban, amit két tényező tovább súlyosbít: az erdővagyon egyharmada nehezen kitermelhető helyeken (nagyon meredek domborzat, föltáróutak hiánya, túlságosan nagy tengerszint fölötti magasság) található, az erdőterületek mintegy kétharmadát jelentő magánerdőbirtokok pedig rendkívül szétaprózódottak. Mintegy 3,5 millió magánerdőbirtokos tulajdonában van 12 millió hektárnyi erdő, zömüknek semmilyen erdőművelési, erdőgazdálkodási kultúrája, tudása nincs, az erdejüket legföljebb gombászásra és vadászatra használják – a megállapítást a lap Jérôme Moret-től vette át, aki Ariège megyében a regionális magánerdőgazdálkodói szövetség (centre régional de la propriété forestière) szaktanácsadója. Közel ugyanekkora gondot okoz a nem megfelelő fajösszetétel, a francia erdővagyon kétharmadát ugyanis a lomblevelű fajok alkotják, miközben a tűlevelűeket (duglász, jegenyefenyő, tengerparti fenyő) sokkal könnyebb kitermelni, jobb a minőségük és sokkal nagyobb a piaci kereslet irányukban. A már idézett Sylvain Angerand szerint a francia faipar legnagyobb problémája az, hogy nem német, finn vagy svéd szemlélettel működik, ahol a lassú(bb) növekedésű erdőkre egy rendkívül szofisztikált, végletekig standardizált földolgozóipar épült rá, amivel az építőipari piacon meghatározó szereplőkké váltak.

A számtalan, sokszor minimális piaci keresletet mutató, fajokat (is) használó, sokszor belső problémákkal (pl. öröklési viták) is terhelt francia elsődleges földolgozó ipar, azaz a fűrészüzemek számára az első nagy sokkot a piacok liberalizációja jelentette. A piaci igények változásával megszűnt a kereslet olyan fajok iránt, mint pl. a dió vagy a vadcseresznye – ezek korábban egy vagyont jelentettek az erdőtulajdonosnak, most sokszor tűzifaként végzik, mivel fölvevőpiac hiányában eltűntek azok a kis fűrészüzemek, amik kifejezetten ezekre szakosodtak.


Anne-Laure Cattelot, Nord megye parlamenti képviselője (LREM), egyben az erdők klímaváltozáshoz való alkalmazkodásáról készített parlamenti jelentés koordinátora szerint hatalmas féket jelentett az, hogy az építőipar a fáról a betonra és a kőolajszármazékokból készült anyagokra helyezte a hangsúlyt, a nagy francia bútorgyártók pedig azzal voltak kénytelenek szembesülni, hogy a társadalomnak nincs többé igénye a minőségi bútorra, bútorból is – ahogy minden másból – a legolcsóbbat akarja. Napjainkban a kínai vásárlások is jelentősen befolyásolják a piacot, a fűrésziparban pedig egy hatalmas szerkezetváltás ment végbe: néhány francia cég föl tudott kapaszkodni az európai szintre és nekik köszönhetően a fűrészüzemi kapacitás nem változott, miközben a cégek 90%-a megszűnt létezni.
(A francia faipari vállalkozók szervezete (Fédération nationale du bois – FNB) szerint az utóbbi öt-hat évben a francia tölgy iránt megugrott kínai kereslet az oka az, hogy Franciaországban a tölgyparketta ára akár 20%-kal is nőtt.)

Francia faipari nagyvállalkozók szerint látni kell, hogy a skandináv és német modell azért élet- és versenyképes, mert intenzív tűlevelű monokultúrára alapozzák az alapanyag-termelést és az állam támogatja az intenzív erdőtelepítést – Németországban évente 300 millió csemetét ültetnek, miközben Franciaországban a nemzeti erdészeti alap (Fonds forestier national) kétezres évek elején történt megszüntetése óta alig 25 milliót.

A felmérések szerint a francia erdőterület 15%-át már most vészesen meggyengítette a klímaváltozás, több faj – ezen belül elsősorban a lucfenyő – már nem találja meg többé az életföltételeit, de legalábbis 2050 után már biztosan nem fog megélni. A jelenség tetten érhető a legnagyobb európai luctermő vidéken (Dél-Bajorország, Csehország, Ausztria) a klímaváltozás miatt meggyöngült állományokat egyre nagyobb mértékben pusztítja el a szúinvázió. A jelenség Franciaországban is tetten érhető (pl. Grand Est régió), az erdőgazdálkodásban komoly szakmai ismeretekkel nem rendelkező „amatőr erdészek” hajlamosak minden rossz okát a tűlevelű monokultúrákban látni, ám az „erdők megmentésére” irányuló civil kezdeményezések sokszor nem kevésbé hibás ábrándokat követnek – Burgundiában például „erdőmentő egyesületek” több száz hektárnyi erdőt vásároltak és abban nem akarnak semmilyen beavatkozást folytatni, ami ugyan rövid távon jó ötletnek tűnik, de szakmailag valójában elhibázott szemlélet. Hogy a vita a politikai síkon egész magas szinten is jelen van, mi sem mutatja jobban, minthogy az erdők szerepét egészen másként látja Julien Denormandie agrárminiszter mint kollégája, az ökológiai átmenet minisztériumát vezető Barbara Pompili. A vita odáig fajult, hogy az előbbi az Európai Bizottsághoz fordult azért, hogy elérje, halasszák későbbre egy, a biológiai sokféleség szigorúbb védelmét előirányzó joganyag kihirdetését. Ebben a légkörben hirdette meg Jean Castex az erdők jövőjéről szóló társadalmi egyeztetést, ami egészen januárig tart majd – és a végén, talán, körvonalazódhat egy új erdészeti stratégia.

Egy héttel azután, hogy Emmanuel Macron meghirdette a „France 2030” stratégiát, ami 30 milliárd eurót fordítana a francia gazdaság modernizációjára, a szakma úgy számol, a gazdasági újraindítás programjában (France Relance) megítélt 200 millió €-val együtt 2030-ig az ágazat 800 millió €-t kaphat (ebből 200 milliót az ipari kapacitások modernizációjára), ami viszont jóval kevesebb, mint az ágazati stratégiai bizottság által öt évre szükségesnek tartott 1,2 milliárd €.

forrás: Somogyi Norbert TéT-attasé, Magyarország Párizsi Nagykövetsége

Előző cikk

Megújult és várja a kirándulókat a Szilfa-tisztás

Következő cikk

Ágazati összefogás a fenntartható fagazdálkodásért



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Total
33
Share