FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén is megszervezi a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója. Idén kilencedik alkalommal, 2021. október 18-24. között, szerte az országban „nagytakaríthatnak” majd a TeSzedd! önkéntesei.

2020-ban a pandémia miatt sajnálatos módon elmaradt, de 2019-ben közel negyedmillió ember vett részt az országos akcióban, 3240 helyszínen, és közel 2400 tonna illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze Magyarország egyes közterületeiről. Közel 1100 oktatási intézmény tanulói és munkatársai vettek részt a szemétszedésben, és a legtöbb önkéntest megmozgató akciók is az oktatási intézmények közül kerültek ki. Ezen kívül 800 civilszervezet, 600 államigazgatási szerv és 600 magánkezdeményezés keretében gyűjtötték az önkéntesek a hulladékot. 

Idén kilencedik alkalommal, 2021. október 18-24. között, szerte az országban „nagytakaríthatnak” majd a TeSzedd! önkéntesei. 

Mi az a TeSzedd!?

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár kilencedik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei. Azért szervezzük meg ezt a mozgalmat minden évben, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket.  Ha tetszik a kezdeményezés, gyere és regisztrálj!  Ezt az e-mail címeddel vagy a Facebook profiloddal tudod megtenni. Ha előbbit választod, akkor keresd visszaigazoló levelünket postafiókodban. Ha a regisztráción túl vagy, akkor már léphetsz is be a TeSzedd Infopontba az e-mail címeddel és a jelszavaddal vagy Facebook profilod segítségével.

A regisztrációs időszak szeptember 2021. szeptember 20-án 8:00 órától október 10-én 18:00 óráig tart a https://regisztracio.szelektalok.hu/ oldalon, amelyre e-mail címükkel vagy a Facebook profiljukkal is regisztrálhatnak. 

Mikor menjek…

2021. október 18-án, 19-én, 20-án, 21-én, 22-én, 23-án vagy 24-én. Sőt, akár mindennap jöhetsz, csak lehetőleg egy nap egy helyre jelentkezz be vagy hozz létre találkozási pontot.

… és hova?

Ha önkéntesnek jelentkezel, akkor a „Hol szedjem?” menüpont térképes keresőjében válaszd ki a megfelelő napot, majd keresd meg a számodra legmegfelelőbb helyszínt. Ezt követően irány a TeSzedd Infopont, regisztrálj vagy jelentkezz be! Ha helyi koordinátor leszel, Te hozol létre találkozási pontot, ott, ahol Te szeretnéd. Ehhez lépj be a TeSzedd! Infopontba és a {Koordinátornak jelentkezem} menüpontban töltsd ki az adatlapot. Ha minden stimmel, és a rendszer jóváhagyja, a találkozási pontod felkerül a térképre. (Ez egy kis időt vesz igénybe, ne ess kétségbe, ha csak másnap jelenik meg a térképen!)

Az akció nagyszerű lehetőséget biztosít a résztvevők számára az illegális hulladékkal szennyezett területeknek a megtisztítására, ugyanis az összegyűjtött hulladékok szállítási költségeit, valamint a hulladék összegyűjtéséhez szükséges eszközök (kesztyű, zsák, kötöző) biztosítását is az ITM vállalja.

A TeSzedd! akcióban való részvétel lehetőséget ad az iskolák számára a környezetvédelmi irányú közösségi szolgálat megszervezésére, ezzel együtt a középiskolás diákoknak a kötelező közösségi szolgálatuk részbeni teljesítésére. Emellett közösségi élményt is ad: a családok bevonásával nemcsak a családon belüli, hanem az iskola és a családok közötti kapcsolatok építésére is jó lehetőség. Közös érdekünk a tiszta jövő!

“A legjobb persze az volna, ha megszűnne a környezetszennyezés, és a kormány mindent meg is tesz ezért” – fogalmazott Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára. Elmondta, hogy az illegális lerakók bejelentését fogadó Hulladékradar alkalmazás már csaknem 18 ezer letöltésnél tart, a Tisztítsuk meg az országot! program pedig már 30 ezer tonna szeméttől szabadította meg az országot. Ekkora mennyiség több mint ezer vasúti kocsit töltene meg – hangsúlyozta.

Steiner Attila felhívta a figyelmet az infrastruktúra fejlesztési támogatásokra is, mert kerítések és kamerák telepítésével részben meg lehet akadályozni az illegális szemétlerakást. Közölte továbbá, hogy hamarosan létrejöhet a hulladékhatóság, a szemetelők büntetése pedig jelentősen szigorodhat, ha az ehhez szükséges egyeztetések lezárulnak.

Adatkezelési Tájékoztató / Általános Részvételi Feltételek / Munkavédelmi Szabályzat / Jelenléti Ív

forrás: szelektálok; ITM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Mit gondolsz az illegális növénykereskedelem visszaszorításáról?

Következő cikk

Zöld Nemzeti Bajnokok pályázat




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version