FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tisztítsuk meg az országot!

A Mecsekerdő Zrt. három erdészete is bekapcsolódott az Energiaügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. által támogatott „Tisztítsuk meg az országot II.!” elnevezésű hulladékfelszámolási programba. A Mecsekerdő 2024 nyarán több, mint 160 m3 illegálisan lerakott hulladékot szállított el a baranyai erdőkből.

Az erdők védelme, jó állapotuk megőrzése közérdek, hiszen hazánk legfontosabb természeti erőforrásai, emellett a pihenés, aktív kikapcsolódás és az egészség-megőrzés helyszínei is. Miközben a természetjárók egyre környezettudatosabbak, és mind kevesebb szemetet hagynak maguk mögött, szomorú tapasztalat, hogy az illegálisan elhelyezett hulladék mennyisége évről évre jelentősen nő. Ez a környezet szennyezés mellett, veszélyes az egészségre, valamint akadályozza az erdők természetes növekedését, életét.

A Mecsekerdő azért csatlakozott a 2024 tavaszán indult programhoz, hogy felszámolja az erdei illegális hulladéklerakókat, ezzel is támogatva a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervében megfogalmazott célokat. Az összesen 5 368 806 Ft támogatás felhasználása során az erdészeti társaság munkatársai arra is törekednek, hogy ne csak megtisztítsák az erdőket, de hozzájáruljanak a hulladékképződés megelőzéséhez is.

A Mecsekerdő (Árpádtetői Erdészet, Sásdi Erdészet és Szigetvári Erdészet) felmérése alapján 128 köbméter, vagyis mintegy másfél tucat, nagyméretű hulladékkonténer elszállítását tervezték, azonban a valóság ezúttal is meghaladta a becslést. Idén szeptemberig több mint 160 köbméter hulladékot szállítottak el. Az akcióban érintett 10 ingatlan közül számos terület a Nyugat-Mecsek, valamint a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben található, továbbá a természeti értékek szempontjából szintén kiemelkedő Natura2000 területen. A leginkább szennyezettnek a Szentegát, Pécs, Komló, valamint Cserkút települések körüli erdők bizonyultak.

Az erdészet szélmalomharcot vívnak az illegális hulladékot lerakó természetkárosítókkal, hiába számolnak fel egy-egy helyen illegális lerakókat, folyamatosan újabbak keletkeznek. Ezért nagyon fontos, hogy a rendszeres takarítás mellett kiemelt hangsúlyt kapjon a megelőzés is. Az erdészeti társaság minden alkalmat megragad, hogy felhívja a figyelmet az erdők tisztán tartásának fontosságára. A keletkezett szemétnek nem a természetben van a helye, Pécs környékén és Baranya vármegyében számos helyszínen biztosított a hulladék megfelelő és környezetbarát elhelyezése.

A nagyobb városokban lakossági hulladékudvarok működnek, ahol a magánszemélyek befizetett közüzemi számla ellenében (https://hulladekudvarok.delkom.hu/hu/) leadhatják a háztartásukban keletkezett hulladékot.

forrás: Mecsekerdő Zrt.

Előző cikk

Tűzifa árak és az infláció

Következő cikk

Erdőt vásárol a román állam




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version