FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tisztítsuk meg az Országot! – Murakeresztúr

Négy illegális hulladéklerakót számoltak fel Murakeresztúron november végén. A „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt részeként 100 köbméter építési törmeléktől és 65 köbméter vegyes hulladéktól sikerült megszabadulnia a településnek.

Évek óta gondot okoztak az illegálisan kihelyezett szemétkupacok az érintett területeken, mondta el Polgár Róbert. Murakeresztúr polgármestere hozzátette, a munkálatokat részben gépi erő segítségével, részben saját kezűleg végezték el.

– A helyi hulladékszállító cég végezte el a gépi munkát. Mi pedig a munkatársainkkal, kézzel az erdőben található hulladékot szedtük ki, ahova gépi erővel nem tudtunk bejutni – nyilatkozta Polgár Róbert, Murakeresztúr polgármestere.

Figyelmeztető táblákkal, rendszeres ellenőrzéssel és szemléletformálással szeretné elérni a település első embere, hogy a jövőben is tiszta és rendezett maradjon Murakeresztúr és környéke.

– Bízom benne, hogy a figyelmeztető táblákkal, illetve azzal a kampánnyal, amit tervezünk az elkövetkezendő években, az emberek szemlélete változik. Óvják a környezetet egyrészt, másrészt a saját maguk szempontjából sem szép, és nem jó dolog, mert szerintem senki nem örül annak, hogy olyan környezetben él, ahol szemétdombok találhatóak – tette hozzá Polgár Róbert.

A „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt során a település több mint 3,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az illegális hulladéklerakók felszámolására.

forrás: KanizsaÚjság

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Vadmacska-konferencia a Budakeszi Vadaspark rendezésében

Következő cikk

Élet fája Sopronban




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version