FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

50 fácskát ültetett Balatonfüred

Ötven hárs-, juhar- és vadgyümölcsfát ültettek el a várossá válás ötvenéves jubileuma alkalmából a Berzsenyi-emlékforrásnál pénteken.

A munkában részt vett a térség országgyűlési képviselője, a város vezetése, a képviselők, az erdészet és a helyi fiatalok. Kontrát Károly államtitkár, a térség országgyűlési képviselője üdvözölte az ötvenéves város lakóit, ahol az ünnep szép eseménye a faültetés, melynek fontos üzenete van, hiszen a munkálatokban részt vesznek a helyi általános iskolások is.

– Bízunk benne, látjuk, ahogy ezek a fiatal fák felnőnek, megerősödnek – fogalmazott Kontrát Károly.

– Sok programot meg tudtunk valósítani idén a születésnap alkalmából, de sajnos ezúttal a járvány miatt nem lehet teljes az ünneplés – fogalmazott Bóka István polgármester. Hozzátette, le kellett mondani a délutáni ünnepi képviselő-testületi ülést, ahol partnertelepüléseik delegációi, elöljárói is köszöntötték volna a megjelenteket. Örvendetesnek nevezte, hogy a fákat a füredi fiatalokkal együtt ültetik el, amivel emlékeznek az elmúlt ötven évre, elődeikre, és előretekintenek a jövőbe.

Köszönettel szólt Kontrát Károly támogatásáról, az ötvenéves évforduló ünnepségei apropóján Hári Lenke alpolgármester munkájáról. A faültetés megvalósításáért méltatta Böröcz István képviselőt, a Probio Zrt.-t és a fákat fel­ajánló Bakonyerdő Zrt.-t.

Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, örömmel támogatták az ültetést, szakembereik a későbbiekben is figyelik a fákat, a jövőben cserjékkel tovább lehetne szépíteni a parkot. Az erdészetnek alapvető célja, hogy minél több és gondozott zöld terület legyen egy városban, ahol csendes, nyugodt természeti környezetben lehet pihenni.

FüredTv tudósítása

Az ötvenedik születésnap apropóján november 19–21. között ingyen lehet látogatni a Vaszary Galériát, a Vitorlázeumot és a Jókai Mór Emlékházat. A helyi turisztikai egyesület december 1–25. között ajándékkereső akciót szervez: városszerte ötven ajándékcsomagot rejtenek el mindennap. A feladat szerint követni kell a közösségi oldalon az információkat arról, hogy adott napon merre lehet megtalálni a meglepetést. A szervezők ezzel is népszerűsítik Balatonfüred történelmi és természeti értékeit.

borítóképünk: A munkából kivették részüket a füredi általános iskolák diákjai is Fotó: Penovác Károly/Napló

forrás: VEOL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdőgazdálkodás InfoTabló

Következő cikk

A bölcs erdő titkai



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések