FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Az ország első igazi erdei bringaparkját adták át Balassagyarmaton

Az Országos Bringapark Program első, ténylegesen erdei single trail pályája készült el Balassagyarmaton, amely ráadásul hamarosan a környék egyik jelentős turisztikai célpontja lehet. A Börzsöny és a Cserhát turistái a bringapálya mellett egy sor más fejlesztésnek is örülhetnek.

Az erdőtörvény módosításának köszönhetően a jövőben több hasonló pálya kaphat zöld utat.

A Balassagyarmati Bringaparkot a városközponttól mintegy négy kilométeres távolságra fekvő Nyírjes városrészben alakították ki. A helyszín igazi élményparadicsomnak ígérkezik, hiszen a mesterséges tórendszer mellé, erdei környezetben jelölték ki a pálya 3,3 kilométeres nyomvonalát. Az ugratókat is úgy építették fel, hogy a sebesség függvényében minden korosztálynak megfelelő kihívást nyújtson.

Mivel védett nemzeti parki területről van szó, ezért az első ilyen jellegű erdei környezetben futó pálya megépítését az erdőtörvény módosítása tette lehetővé. Az új szabályozás értelmében már az adott terület vagyonkezelője is köthet saját hatáskörben feltételekhez kötött használati megállapodást a helyi önkormányzattal. A pálya építését komoly egyeztetés előzte meg annak érdekében, hogy az Ipoly Erdő Zrt. kezelésében lévő területen a természetvédelem, a turizmus és a sport érdekei egyszerre érvényesülhessenek. Az új szabályozási környezetnek köszönhetően a jövőben várható, hogy több hasonló erdei single trail útvonal a balassagyarmatival megegyező csodálatosan szép erdei környezetben valósulhat meg.

A bringapark megépülését az Országos Bringapark Programon keresztül 10 millió forinttal támogatta az állam, míg az önkormányzat további 10 millió forinttal szállt bele a fejlesztésbe. Egy másik projekt keretében a biciklipálya mellett hamarosan látogatóközpont is épül, melynek földszintjén kerékpárosokat is kiszolgáló öltözőt és zuhanyzóval ellátott mosdót alakítanak ki. A beruházásban még víziszínpad, tematikus sétányok, játszóház is épül a helyszínen.

Az Országos Bringapark Programban a magyar kormány 2021-ben 39 bringa- és görpark fejlesztését támogatta, összesen 1,1 milliárd forint értékben. Hamarosan elindul a pályázati időszak a 2022-es évre, amelyben az előző időszakhoz hasonlóan önkormányzatok és egyesületek 50%-os támogatást kaphatnak bringapályák és görparkok építésére.

Forrás: aktivmagyarorszag.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Dormándon fákat ültettek a Településfásítási Program keretében

Következő cikk

Szavazzon 2022. Év fájára!




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version