FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erős évet zárt a FALCO

Európa egyik legmodernebb és legnagyobb forgácslapgyára a FALCO Zrt. A legtöbben nem is gondolnák, de az üzemnek negatív tartományban van az ökológiai lábnyoma. Mindez úgy lehetséges, hogy a FALCO fával dolgozik, márpedig a fának hatalmas a szén-dioxid megkötő képessége, a FALCO gyártósorairól legördülő bútorlapok 300 ezer tonna szén-dioxidot tárolnak.

A FALCO, a hazai körforgásos gazdaság zászlóshajójaként termékei előállításához főleg hulladékfát használ, így akasztva meg a szemétképződés folyamatát és ahelyett, hogy a fából tüzelő lenne, az főnixmadárként feltámadva laminált bútorlapként, vagy forgácslapként folytathatja életét, tekintve, hogy a gyár termékeit elsősorban a bútor- és az építőipar hasznosítja. A gyártás során használnak persze rönkfát is, de ezek a rönkök kizárólag fenntartható erdőgazdálkodásból származnak. Magyarország csak az első, és mostanra már ismét az egyetlen forgácslapgyártó vállalatának, a FALCO Zrt-nek a segítségével tudja teljesíteni az Európai Unió, anyagában újrahasznosuló faanyagok mennyiségére vonatkozó elvárását, mivel a FALCO nélkül a keletkezett hatalmas mennyiségű hulladékfa a már említett égetőművekbe vándorolna.

Aki ma Magyarországon olyan bútort vesz, ami forgácslapból készült, nagy valószínűséggel azt a FALCO-ban gyártották és ennek igazán lehet örülni, hiszen a FALCO márka idén is Business Superbrands és Magyar Brands díjas lett, novemberben pedig átvehették az Anyaghatékony Vállalat díjat. A Virtuális Erőmű Program társprojektjeként idén indult Virtuális Hulladéklerakó Programban a FALCO Zrt. az elsők között aratott sikert, ami a 2018-ban (Energiatudatos Vállalat) és 2019-ben (Energiahatékony Vállalat) elnyert szakmai és eszmei elismerések közvetlen folytatása. Mindez persze nem véletlen, a FALCO huszonegyedik századi technológiájának köszönhetően, hulladékfából képes olyan minőségű termékek előállítására, amit korábban csak jó minőségű fával lehetett elérni. Ma már szinte nincs olyan szín, vagy minta, amit ne lehetne legyártani, tíz éve még reménytelen próbálkozás lett volna a fa erezetét, vagy a márvány mintázatát élethűen visszaadni egy laminált bútorlapon, ma már a FALCO-nál mindez a mindennapok része. Termékeik segítségével, a bútorgyártó cégek úgy tudják megfizethető áron a luxust az otthonokba vinni, hogy közben a környezetet is védik.

A FALCO Zrt. az előző évi pandémiás időszakhoz képest idén jobb évet zárhatott, egyrészt köszönhető ez annak, hogy termékeik iránt tovább nőtt a kereslet. Az utazástól megfosztott emberek otthoni barkácsolásba kezdtek, és elvégezték az évek óta halogatott felújításokat. Így tett aztán jó néhány szálloda is, vendégek híján jutott idő, a támogatásoknak köszönhetően pedig pénz, a felújításokra. Másrészt termőre fordultak a korábbi beruházások, amelyek hatékonyabb és fenntarthatóbb termelést tesznek lehetővé.

A FALCO-nak azonban nemcsak a bútorok fontosak, hanem a társadalmi felelősségvállalás és a környezetvédelem is. A gyár, a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ bővítéséhez 70 millió forinttal járult hozzá, míg a Markusovszky kórháznak 1,5 millió forintot adott, de jutott pénz a szombathelyi színház jegyirodájának felújítására, több iskolának, óvodának, valamint a megyében működő önkéntes tűzoltó egyesületeknek is juttattak forrásokat. A horvátországi földrengés károsultjait bútorlappal támogatták, a menhelyeknek faanyagot, a kutyáknak kiképzőparkot alakítottak ki, továbbépítették a gyár por és zajvédő sáncát és ültettek közel ezer fát is. Mindez csak az idei év mérlege, de a FALCO a jövőben is elkötelezett marad a jó ügyek mellett történő kiállásban, és környezetére továbbra is valódi zöld vállalatként szeretne vigyázni. 

forrás: FALCO Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

6 éves a Minősített Ragasztók Köre

Következő cikk

40 fenyő - adomány karácsonyra




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version