FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Csődhullámra számító cégek

Egy friss, hitelbiztosítói elemzés szerint a régiónk cégeinek 39 százaléka tart attól, hogy a kormányzati mentőcsomagok várható kivezetésével több lesz idén a csőd. A tanulmányból kiderül, hogy a térségben nem változott a leírt adósságok aránya (5 százalék) az előző évhez képest. A régióban a vállalatközi vásárlások (B2B) fele hitelre történt, ugyanúgy, mint 2020-ban, ez Magyarországon 48 százalék volt. A késve kiegyenlített számlák aránya a térségben 45-ről 43 százalékra javult. A felmérés 1400 magyar, lengyel, cseh, szlovák és török vállalat megkérdezésével készült.

Javultak a fizetési szokások a régióban 

Az elemzés szerint Kelet-Európa jobban teljesített tavaly, a pandémia második évében a nyugat-európai vállalatok szerint a számláik 53 százalékát a határidő után egyenlítette ki a vevő. A kontinens nyugati felén jóval több adósságot kellett leírniuk a vállalatoknak (10 százalék) – írja közleményében az Atradius.

A magyar cégek arról számoltak be, hogy tavaly a régiós átlaghoz képest nagyobb mértékben csökkent a késve fizetett, hazai számlák aránya, 46 százalékról 34 százalékra. Így a vállalatok a térségben és Magyarországon is szívesen hiteleznek a vevőiknek. Ezt azzal magyarázták a felmérésben résztvevő cégek, hogy a B2B-hitelezéssel az eladásaikat akarják növelni, illetve új ügyfelek szerezni.

Ugyanakkor tény, hogy megdrágultak a finanszírozási eszközök, így sok vállalat óvatosabban bánik a halasztott fizetéssel – mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.  

Hitelbiztosítás a követelések védelme érdekében 

Az elemzés szerint tavaly a régióban a vállalatok 56 százaléka hitelbiztosítással védte a likviditását. Ez a megoldás Szlovákiában volt a legnépszerűbb, ahol a vállalatok 72 százaléka kötött hitelbiztosítást, a második helyen pedig Törökország állt 68 százalékkal. A legtöbb cég (66 százalék) a belső erőforrásaira támaszkodva menedzselte a halasztott fizetéses ügyleteit hazánkban is, és ideális esetben előre tartalékot képezett a hitelezési veszteségekre. 44 százalék számolt be arról, hogy a korábbinál többet kellett foglalkoznia a kintlévőségei behajtásával. A vállalatok 45 százaléka azt mondta, hogy romlott a számlái forgási sebessége (DSO), vagyis lassabban jutott hozzá a pénzéhez, mint az előző évben.

forrás: pénzcentrum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Tűzifa csalók ellen - óvatosság

Következő cikk

Gyászhír - Vizer József [80]



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések