FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Hungarikum 2022 pályázat

A tavalyihoz hasonlóan az idén is 930 millió forint keretösszeggel támogatják a hungarikumok népszerűsítését három célterületen – közölte Nagy István agrárminiszter a 2022. évi hungarikumok pályázatról tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, a kiemelkedő összegű forrás célja, hogy támogassák a hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtését, népszerűsítését, megismertetését, megőrzését, gondozását.

Nagy István kitért arra, hogy az értékfeltárás kiterjesztése a Kárpát-medencére a nemzetegyesítés egyik eszköze. Kiemelte, az értékgyűjtésnek köszönhetően 82 hungarikum, 138 kiemelkedő nemzeti érték, 1100-nál is több települési és tájegységi értéktár, mintegy 10 ezer települési érték, 19 megyei értéktár és megközelítően 2 ezer megyei érték szerepel a nyilvántartásokban, a külhoni nemzetrész értéktárakban több száz érték található. Nagy István ismertette: az első célterületen 840 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre a hazai és a külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutató terek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton 1 millió és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el. A második célterületen 75 millió forint keretösszegre lehet pályázni vetélkedők szervezésére általános iskolai felső tagozatos és középiskolás diákok részvételével az identitás erősítésére. A pályázattal elnyerhető támogatás összege 1 millió forinttól 3 millió forintig terjedhet. A harmadik célterületet, a Hagyomány a divatban – viselet másként néven hatodik alkalommal hirdették meg, erre 15 millió forint áll rendelkezésre. A Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának és a népi kézműves értékek megőrzésére és népszerűsítésére 250 ezer és 500 ezer forint közötti támogatásra lehet pályázni. Az egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra a pályázati felületet január 17-én délben nyitják meg, ekkortól lehet regisztrálni, kitölteni a pályázati adatlapokat, feltölteni a mellékleteket. A pályázatok véglegesítésére február 2-án reggel 8 órától lesz lehetőség – ismertette az agrárminiszter. Nagy István kitért arra, hogy 2021-ben a rendelkezésre álló keretből 341 pályázót támogattak a hungarikumok pályázaton, amelyre mintegy ezer kérelmet nyújtottak be több mint 3 milliárd forint támogatási igénnyel, ami duplája az előző évinek. 

V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos felidézte, hogy tíz éves az idén a hungarikum törvény, amely érinti az elcsatolt nemzetrészeken élő magyar közösségeket is. A miniszteri biztos elmondta, hogy a népek, a nemzetek a tradíciójukhoz való viszonyukkal jövőképet, életmódot választanak maguknak. A hungarikum pályázat a magyar életformát erősíti.

A 2022. évi hungarikum pályázat 2022. január 17-én nyílt meg. A pályázati felületen 2022. január 17. 12.00 órától lehet regisztrálni, a pályázati adatlapot elektronikusan kitölteni, illetve a mellékleteket feltölteni, azonban a pályázatok véglegesítésére, beküldésére csak 2022. február 2. 8.00 órától van lehetőség 2022. március 4. 23:59 percig: https://palyazat.hungarikum.hu/

Forráskimerülés esetén a támogató 2022. február 2. 9.00 órakor az adott célterületet lezárhatja! 

A pályázatokat az online pályázati felületen, illetve papír alapon, postai úton is szükséges benyújtani!


A magyar kultúra napján adták át a Hungarikum kiállítóházat a Hungarikum Ligetben.

Nagy István agrárminiszter  az átadón elmondta: a Hungarikum kiállítóházban olyan magyar kémikusokkal, fizikusokkal, űrkutatókkal, feltalálókkal találkozhatnak az idelátogatók, akik tevékenységük révén hozzájárulhattak ahhoz is, hogy a világ tudományos életében válogatás nélkül becsülik meg az eredeti gondolkodókat és alkotókat. Mindannyian olyan kiemelkedő kutatói értéket teremtettek, amelyek jelentést hordoznak. Nemcsak nagyot alkottak, de halhatatlant is – tette hozzá.

forrás: hungarikum; CsodálatosMagyarország

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A vizes élőhelyek védelmében

Következő cikk

Téli feltöltődés a Muzsikál az erdővel



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Durva közúti baleset

Egy erdészeti traktor karambolozott egy személyautóval Vas vármegyében, április 4-én. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szentgotthárdi karambolt követően…