FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Végre indulhat a felújítás a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasúton

Ahogy arról már korábban hírt adott az EGERERDŐ Zrt., megújul a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút, 100%-os állami támogatás segítségével. A kevésbé látványos tervezés és közbeszerzési eljárások lefolytatása után idén már elindulhat a kivitelezés.

Először a gördülőállomány újul meg.  Hamarosan a mozdonyok teljes átalakítása veszi kezdetét, hiszen teljes elektromos meghajtást kapnak a sokak által kedvelt „tárkányi kis piros zakatolók”. Emellett 2 db zárt és 4 db nyitott kocsi forgó váza, fékrendszere és belső burkolatai, padozata lesz megújítva.   

A pályafelújítás engedélyeztetési eljárása még folyamatban, de bízunk benne, hogy hamarosan elkezdődhet ez a munka is, mely keretében a jelenlegi talpfák, betonaljra cseréje is meg fog valósulni.

Reményeink szerint ezek a fejlesztések több évtizedre garantálják a környezetbarát és biztonságos közlekedést a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasúton, mely a megállóhelyek attrakciófejlesztésével együtt, minden korcsoportnak tökéletes kirándulási lehetőséget fog kínálni a jövőben!

Forrás: Egererdő Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdei Utakon Reviczky Gáborral – 112., 2022/06. adás

Következő cikk

Erdőtűz az Amazonas vidéken



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…