FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Folytatódik a Településfásítási Program

Elkezdődött a Településfásítási Program tavaszi ültetési időszaka, amelynek részeként a helyi állami erdőgazdaságok, erdész szakemberek közreműködésével 19 megyében, összesen 364 településen 10 000 fát ültetnek el – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető elmondta, hogy a Településfásítási Programot az Országfásítási Program részeként 2020-ban hirdette meg az Agrárminisztérium, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program erdősítési támogatásait. Ugyanis a kormányzat célja, hogy 2030-ra 24 százalékról 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe. A rendszerváltozás óta meghirdetett legnagyobb belterületi fásítási programban a 10 ezer fő alatti lélekszámú települések vesznek részt és településenként 10-30 fát nyerhettek el.

Ismertette, hogy az ültetett fák konténeresek vagy földlabdásak, a szakszerű ültetéshez minden fához biztosítanak támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot. Annak jelképeként, hogy ezek a fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, és más élőlények otthonául is szolgálnak majd, minden igénylő számára madárodúkat is biztosítanak – tette hozzá.

Az agrárminiszter elmondta azt is, hogy a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., valamint az Országos Erdészeti Egyesület végzi a fásítás lebonyolítását, amelyet a helyben illetékes erdőgazdaságok munkatársai segítenek.

Emlékeztetett, hogy a program iránt első pillanattól kezdve hatalmas volt az érdeklődés, így 2021-ben már megduplázott keretösszeggel folytatódott a pályázat, így összesen 1,5 milliárd forintot fordítanak a vidéki települések zöldítésére. Kiemelte, 2020-22 között a program keretében 1350 településen összesen 36 ezer sorfát ültetnek el.

Nagy István kitért arra is, hogy az elmúlt két és fél évben, az Országfásítási Program meghirdetése óta a Vidékfejlesztési Program keretében az új erdők telepítésére benyújtott támogatási kérelmek meghaladták a 42 ezer hektárt, amely minden korábbi időszaknál nagyobb érdeklődést jelent a magyar gazdák részéről. Éppen ezért a támogatásokra az átmeneti időszakban is, 2022. december 31-ig lehet pályázni, és az új Közös Agrárpolitika is minden korábbinál több forrást biztosít a magyar erdőterület megőrzésére és gyarapítására.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A Green Deal újragondolását kérték a magyar gazdák

Következő cikk

Városfa program - Tatabánya




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version