FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Zöld jövőt és megújulást jelentenek a fák

Az Agrárminisztérium elkötelezett a zöld jövő és a vidéki kistelepülések megújulása mellett, az Országfásítás Településfásítási Programja ezt a két cél egyszerre szolgálja – jelentette ki Juhász Anikó helyettes államtitkár Nyírcsaholyon.

A három évvel ezelőtt indított Országfásítási Program célja, hogy 2030-ra 24 százalékról 27-re növekedjen Magyarország fával borított területe. Jó úton járunk, hiszen a Vidékfejlesztési Program keretében az új erdők telepítésére benyújtott támogatási kérelmek meghaladták a 42 ezer hektárt – mondta beszédében Juhász Anikó.

A helyettes államtitkár elmondása szerint az Agrárminisztérium Településfásítás Programja a 10 ezer fő alatti kistelepülésekhez – mint amilyen Nyírcsaholy is – hozza közel az országfásítást, hiszen a települések zöldítése mellett szemléletformáló hatása is van. Eddig 1350 településen 36 ezer, 1,5 milliárd forint értékű sorfát ültettek el. A tavaszi, harmadik ütem végére szinte az összes kistelepülésünk bekapcsolódott már a programba, tettekkel hozzájárulva a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez – tette hozzá.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 71 településen 2074 darab sorfát ültettek el a Településfásítási Program első két ütemében. Idén tavasszal pedig 19 település ültethet, összesen 541 darab sorfát – jelentette ki az eseményen Juhász Anikó. A helyettes államtitkár szavai szerint a legtöbb település élt a maximális igénylési lehetőséggel, azaz harminc darab fát ültetett. Nyírcsaholy dobogós az idei megyei ültetésben, hiszen Tiszakanyár után ez a második helyszín, ahol lapátot ragadhatunk. Mától tíz keskenylevelű kőris és húsz közönséges nyír fogja szolgálni az igen összetartó közösséget – egészítette ki.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

H22 City Expo - IKEA tervpályázat

Következő cikk

Erdészgenerációk álma valósul meg...




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version