FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítási program – Taktaharkány

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzatok különösen nagy lelkesedéssel fogadják a Településfásítási Programot, ami jó visszajelzés számunkra – mondta az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára a taktaharkányi faültetésen.

Még zöldebbé és egészségesebbé válik nemcsak Taktaharkány, de Borsod-Abaúj-Zemplén megye, sőt Magyarország és egész bolygónk is az Agrárminisztérium Településfásítási Programjának köszönhetően – jelentette ki köszöntőbeszédében László Tibor Zoltán. A Településfásítási Program az Agrárminisztérium 2019-ben meghirdetett Országfásítási Programjának része, amelyben a 10 ezer fő alatti települések vesznek részt. Tavaly június óta megduplázott keretösszeggel és sorfa mennyiséggel folytatódik a rendkívül sikeres program. Az elültetett őshonos fák arra figyelmeztetnek minket, hogy felelősek vagyunk a Földért, valamint adósai vagyunk a jövő generációnak azzal, hogy egy élhető és egészséges környezetet hagyunk rájuk.  A taktaharkányi fák is a jövőbe vetett hitünk kézzelfogható bizonyítékai, amelyek hozzájárulnak hazánk klímaváltozás elleni fellépéséhez – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Fotók: Orosz Péter

László Tibor Zoltán örömmel számolt be arról, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye kiemelkedik a településfásítási programból. A helyi önkormányzatok részéről különösen nagy lelkesedés kíséri ezt a vidékfejlesztési kezdeményezést, ami jó visszajelzés számunkra – tette hozzá. Óriási a fák iránti igény, ami azt jelzi, hogy a kormány szándéka és a települések igénye egyaránt a zöldítés, amelyet az elmúlt 30 év legnagyobb belterületi fásítási programja bizonyít. Magyarország kormánya 1,5 milliárd forintot szánt a programra, amelynek őszi és tavaszi üteme alatt 1350 településen, 36 ezer sorfát ültetünk el. Ezzel szépülnek a települések és erősödik az összetartozás, mert a fák megmaradása közös felelősség – zárta szavait László Tibor Zoltán.

A településfásítási eseményen részt vett Szemán Ákos polgármester, valamint Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője is.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Egererdő: Folytatódik az országfásítás

Következő cikk

Csárda Természetvédelmi Központ megnyílt




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version