FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Ismét indul a nyugdíjasegyetem Sopronban

Prof. dr. Faragó Sándor rector emeritus, főszervező hangsúlyt helyezett a Trianon utáni időszak helyi történéseinek bemutatására a programsorozatban. Fotó: MW-archív

Érdekes és tartalmas előadásokkal várja idén is az érdeklődőket a Soproni Egyetem és a Kisalföld nyugdíjasegyeteme. Kezdés: március 8, folytatás: kéthetente keddenként.

A 21. szemeszter első előadása március 8-án, kedden 15.30-kor lesz “Két Anschluss között – Nyugat-Magyarország és Burgenland Wilsontól Hitlerig” címmel. A témában dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója ismertet érdekességeket a nagyérdeművel.

A Soproni Nyugdíjasegyetemen kéthetente tartanak előadásokat változatos témákban.

– Az elmúlt évben volt a száz- éves jubileuma a népszavazásnak, az ezt követő időszak helyi és a határ túloldalát érintő történéseivel két alkalommal is foglalkozunk. A kezdő rendezvényen kívül áprilisban dr. Jankó Ferenc beszél arról, hogy miként „találták ki” Burgenlandot mint tartományt – tudtuk meg prof. dr. Faragó Sándor rector emeritustól, a rendezvény főszervezőjétől.

A mostani, a sorban immár 21. szemeszter további érdekessége, hogy bemutatkozik előadóként dr. Borovics Attila, az egyetemhez egy éve csatlakozott Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója, aki az erdők alkalmazkodásáról értekezik a március 22-i eseményen. Április ötödikén prof. dr. Sipos György kutatóprofesszor az óriásgomba génjeinek titkaival áll a közönség elé.

A korábbi hagyományt követve ebben a félévben sem marad el az Erzsébet-kórház előadása, május 3-án a résztvevők a gyógyítás alapjáról, a laboratóriumi diagnosztikáról kaphatnak ismereteket dr. Markó Eleonóra bemutatásában. Az előadók a megszokott helyszínen és időpontokban, a GYIK-ban keddenként fél négykor várják majd a résztvevőket, akik a 99/518-668-as, valamint a 99/518-126-os telefonszámokon jelentkezhetnek, vagy a Soproni Egyetem webfelületén regisztrálhatnak.

forrás: Kisalföld

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Újabb szankciók Fehéroroszország ellen

Következő cikk

Pályázati lehetőség: eszköz-, gépbeszerzés, ingatlan fejlesztés



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések