FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Folyamatosan zöldülnek a települések

Fotó: Fekete István

A kormányzat és azon belül az agrártárca minden segítséget megad a magyar vidéknek. Az új Közös Agrárpolitikában pedig megduplázott keretösszeggel folytatódhat tovább az erdők gyarapításának és fenntartásának támogatása- emelte ki az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Kerekegyházán, a Településfásítási Program alkalmából szervezett faültetésen.

Szentpéteri Sándor beszédében kitért a klímaváltozás hatásaira, amit a mostani rendkívüli aszály is jól mutat. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy aktív cselekvéssel, fák ültetésével, erdők telepítésével és megőrzésével képesek vagyunk ezeket a szélsőséges következményeket mérsékelni.

Kiemelte, a tárca 2020-ban indította el a rendszerváltozás óta látott legnagyobb fásítási kezdeményezését, a Településfásítási Programot, amellyel egy széles körű társadalmi mozgalmat sikerült megvalósítani. A programban a 10 ezer fő alatti települések vehetnek részt és idén két ütemben 1350 településen összesen 36 ezer sorfát ültetnek el a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a kormány támogatásának köszönhetően egyre jobban zöldülnek a települések és az ország is, ezt mutatják a Nemzeti Szisztematikus Erdőleltár adatai is, mely szerint az elmúlt évtizedben 25,4 százalékra nőtt az ország erdei fákkal és cserjékkel borított területeinek aránya.

Fotó: Fekete István

Emlékeztetett, hogy a magyar gazdák és önkormányzatok 2019 óta 42 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy minden erdőt telepíteni tervező gazdálkodó és önkormányzat számára a magyar magán és állami erdőgazdálkodói szektor rendelkezésre áll, vagyis megfelelő szakértelemmel és kapacitással hozzá tudnak járulni a fásítások és erdősítések megvalósításához. Arról is szólt, hogy a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési pályázataira még 2022. december 31-ig lehet pályázni.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A szénmegkötés legkézenfekvőbb módja a zöldfelületek növelése

Következő cikk

10 éves a NÉBIH




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version