A száz éve még kipusztulás fenyegette hódok megmentése világsiker lett. Mostanra sokan úgy vélik, talán túl jól is sikerült. A védett állatok fákat döntenek ki, töltéseket fúrnak meg, patakokat duzzasztanak vissza, amivel az árvízvédelemben, a termőterületeken és lakóterületeken is károkat okoznak, csak a vízügynek évi százmilliós plusz költséget kell kiköhögni miattuk.
Településvezetők, vízügyesek, gazdálkodók biológusok sürgetik a megoldást, ami lehet akár gyérítés, hódmenedzserek munkába állítása és no hód-zónák kialakítása is, de a megoldást egyelőre nem kapkodja el az állam.
A hódok megmentése kétségtelenül sikertörténet, sokan gondolják úgy, hogy talán túl jól is sikerült. A már pár évtizede védett státuszt élvező, Magyarországon őshonos, de száz évig nem tenyésző állatfaj az 1980-as évek végén kezdett visszatérni Ausztria felől. Hazai elterjedését egy visszatelepítési program is segítette az 1990-es, 2000-es években.
Mára annyira elterjedt, hogy egyre többször kerül konfliktusba az emberrel. No, nem hódtámadásokra kell gondolni – bár ezt sem lehet kizárni –, hanem életmódja és tájátalakító képességei nyomán problémás, ha megjelenik az ember által intenzívebben használt környezetben.
A vízi rágcsálók különösen a vízügynek okoznak fejtörést, de a halas ágazat is érintett, ahogy agrárgazdálkodók, sőt települések is. A hvg.hu megkeresésére a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) pontokba is szedte a vízügyesek fő problémáit:
- Fák megrágása: ez elsősorban anyagi kár, elviselhető probléma.
- Csatornák, patakok mentén a fák kidöntése: a mederbe döntött fa vízfolyásgátló akadályt képez, többlet fenntartást generál.
- Üregek, járatok építése a partoldalba: az üregek beszakadása miatt a gépi fenntartás ellehetetlenül, a fenntartó gépekben jelentős kár keletkezik, baleset- és életveszélyes.
- Gátépítés a mederben: közvetlen vízkárveszélyt okoz, ugyanis a mederbe épített gát visszaduzzasztja a vizet, így árvizek levonulásakor kiöntés keletkezik. Másrészt a mederbe épített gát felgyorsítja a hódgát fölötti meder feliszapolódását, ami jelentős többlet fenntartási költséget okoz.
- Üregek, járatok építése a víztartó depóniákban, árvízvédelmi töltésekben: Közvetlen árvízveszélyt okoz, ugyanis a járatok, üregek csökkentok a gát állékonyságát, így ez az állapot könnyen töltésszakadáshoz vezethet, veszélyeztetve a mentett oldali területeket (bel- és külterületet egyaránt).
Százmilliók kárelhárításra
A Kötivizig 2016 óta tapasztalja a hódok számának gyarapodását. Mint írták, jelentős számú fát döntöttek ki az állatok a Zagyva és a Gerje mentén is. Ezt megelőzően már 2010-ben előfordult, hogy egy hódjáratok által meggyengített rámpát elvitt az ár Tiszasülynél, jóllehet ez nem okozott veszélyhelyzetet. Annál aggasztóbb volt, hogy a 2021-es téli árvíz idején a Zagyván több tucat helyszínen rongálódott meg a töltés vagy annak előtere a hódok miatt, aminek helyreállítása kétmillió forintjukba került. A Kötivizig csak a Tisza-tó vízfelülete és az öblítőcsatornák rendszereiben 400-ra becsüli a hódok számát, a Tisza Kisköre és Csongrád közötti szakaszán, valamint a Zagyván Jászberény és Szolnok között pedig további 750 körüli egyedet mért fel a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 2019-ben.
Az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóságnak (Émvizig) nincsenek állományfelmérési adatai, de, mint a hvg.hu-nak írták, úgy érzékelik, hogy napról-napra nő a hódok száma. Ők viszont jóval magasabb plusz kiadásokról számoltak be: a Tarna mentén 2018-ban 17 millió forintba került egy megrongált kisebb töltésszakasz helyreállítása, de közben több tíz kilométer töltés érintett. A Szerencs-patak menti hódüregek felszámolására és a töltések helyreállítására pedig tucatnyi helyszínen 60 millió forintot kellett költeniük a közelmúltban.
Ezen a patakon amúgy egy 2021 májusában levonult rekordközeli árhullám idején a töltésen át a hódüregeken kiáramló víz miatt félő volt, hogy a gát meggyengül és átszakad, pedig már csak a járatokon kiáramló víz is veszélyeztette a Szerencs belterületén fekvő ingatlanokat. Itt III. fokú helyi vízkárelhárítási készültséget rendeltek el, és komoly beavatkozásokra – többek között ellennyomó medence kialakítására, szivattyúzásra – volt szükség.
Szombathely és környéke is azok között a térségek között van, ahol kimondottan gyakoriak a hódok okozta problémák, miután az elmúlt 5–6 évben jelentős mértékben megnőtt a számuk – mondta a hvg.hu-nak Gaál Róbert, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Nyuduvizig) igazgatója.
Az igazgató szerint volt, hogy egy frissen ültetett fasort döntöttek ki egy tó partján, egy alkalommal pedig a gátépítésük miatt zavartok léptek fel egy szennyvíztisztító-telep működésében is a környéken. Arra is volt példa, hogy egy partfalba vájt üreg beszakadt az egyik kaszálógépük alatt, ez ráadásul már Szombathely belterületén történt.
Gaál Róbert több ezres nagyságrendűre becsüli a térségben élő hódok számát. Két évvel ezelőtt egy felmérés során ezernél is több hódgátat számoltak össze, de mivel nem találják meg az összeset, ennél szerinte akár másfélszer több is lehetett. Gátanként egy családot feltételezve akár ötszörös-nyolcszoros szorzóval is számolhat az, aki az állatok egyedszámát szeretné megbecsülni.
Általánosan kijelenthető, hogy évente 100-200 millió forint az a helyreállítási érték, ami visszavezethető a hódfajok tömegesebb megjelenésére
– írta a hvg.hu-nak a Belügyminisztérium arra a kérdésre, hogy mekkora kiadás keletkezik a hódok tevékenysége nyomán a vízügynek. A belügy szerint a korábbi években a rendszeres zavarásra még elvándoroltak a hódok egy-egy konfliktusos helyről, de ez mára az állomány megnövekedésével egyre kevésbé jellemző.
A hódok azonban nem csak a vízügynek okoznak problémát, hanem a gazdálkodóknak is, igaz azt nem tudni, mekkorát. A hvg.hu kérdésére az Agrárminisztérium arról számolt be, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától (NAK) és a Magyar Gazdaszervezetek Országos Szövetségétől (Magosz) kaptak hivatalos jelzést az eurázsiai hód által okozott erdőgazdálkodási károkról (növénytermesztési károkról nem), valamint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezettől (Ma-Hal), illetve a Magyar Országos Horgász Szövetségtől (MOHOSZ) a halgazdaságot ért károkról, “mérték megadása nélkül”.
Ne védjük a hódokat, hanem magunkat védjük meg a hódoktól
– írta még az év elején egy kétségbeesett Facebook-posztban Labritz Béla szentgotthárdi alpolgármester, aki súlyosnak ítéli hódhelyzetet a városban és környékén. A politikus az ártéri erdőket, az árvízvédelmet, a településeket, a vízparton járó turistákat a karácsonyfa-termelőket féltette az elszaporodott rágcsálóktól, az állatok befogását és elszállítását szorgalmazva. Raskó György agrárközgazdász január végén posztolt képeket hódrágta fákról, azt írva, hogy az állatok pusztítják az erdőket a Duna-mentén, és nem volt jó ötlet a betelepítésük. A hódok azonban a hazai hódügyi szakirodalom alapján nem kizárólag betelepítések révén, hanem a szomszédos országok – elsősorban Ausztria felől – spontán betelepüléssel is szép számban érkeztek.
Bundás mérnökök
Nagyon konfliktusos a viszony, hiszen arról a fajról van szó, amely közvetlenül az ember után áll, ha a környezetet átalakító képességet nézzük – mondta a hvg.hu-nak Czabán Dávid ökológus, hódszakértő, hódbefogó, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa. Emiatt az
ökoszisztéma-mérnökként is emlegetett hód sokszor nem úgy és nem olyan irányban alakítja a tájat, ahogy az az embernek is megfelelne.
Pedig az eurázsiai hódok visszatelepítése igazi sikertörténet. Körülbelül 100 éve kezdődött, amikor ráébredtek a kutatók, hogy a kihalás felé sodródik az állatfaj. Akkorra mindössze körülbelül 1200 példány volt életben. A megmentésére irányuló igyekezet – védetté nyilvánítása, visszatelepítése – rendkívül eredményes volt: mostanra megezerszereződött egyedszámuk. Európában 1,2 milliósra, Ázsiában 300 ezresre becsülik az állományát. A fenti példák is mutatják, hogy ennek nem mindenki örül feltétlenül.
“Ez a világ egyik legsikeresebb visszatelepítési programja, csakhogy időközben rendkívül átalakítottuk az életterüket, amiből sok helyen csupán néhány keskeny sáv maradt a vizek mellett” – mondja a kutató, aki szerint a körülbelül 2500 magyarországi hódcsaládban élő összesen 10-11 ezer hódnak csak pár százaléka okoz problémát:
Rossz hírüket egy-egy család kelti.
Sokuk ellenben jó hatással van a környezetére: a dombvidékeken, középhegységekben, az alföldeken általuk épített gátak néhol kifejezetten hasznosak, hiszen azzal, hogy felduzzasztanak egy-egy kisvízfolyást, a csapadékszegény időszakokban is biztosítják a növényzet és az állatvilág számára szükséges vizet, a gátak környezetében a talajvízszint is növekszik. Tevékenységük így a klímaváltozással járó negatív hatásokat is képes némileg kompenzálni, és számottevően hozzájárul a biodiverzitás, a fajgazdagság növekedéséhez.
A kutató szerint ezért szükséges minden egyes hódcsalád esetében egyedileg megvizsgálni, hogy valóban okoz-e és mekkora problémát a jelenlétük.
A gond azokkal van, akik olyan helyen telepedtek meg, ahol keresztezik az emberek útját és szándékait.
A szakember szerint azonban nem csak önmagában ennek a néhány hódcsaládnak a tevékenysége jelent gondot, hanem az is, hogy bár ismerjük azokat a módszereket, amelyekkel el tudnánk kerülni a konfliktusos helyzeteket, ezek alkalmazása és finanszírozása nem megoldott. “Sem a vízügy sem a természetvédelem nem akarja viselni a költségeket.” Egymást nem is tudják kisegíteni, mert ha valamelyik szervezet el is vállalná a hódokkal kapcsolatban felmerülő várható konfliktusok kezelését, az erre betervezett pénzt a központi költségvetésből kellene megigényelnie, amit egyáltalán nem biztos, hogy meg is kapnak – mondta.
A biológus szerint az is gond, hogy az érintettek sokszor nem tudják, kihez forduljanak. Gyakran hozzá futnak be telefonok. “Néha már-már olyan, mintha valami információs szolgálat lennék.” Ilyenkor gyakran el kell mondania, hogy hódgátak elbontására, az állatok, befogására, esetleg kilövésére külön engedélyt kell kérni. Ezt csak abban az esetben kaphatják meg, ha a védett faj jelenléte közérdeket sért, azaz ha árvízveszélyt okoz, vagy emberi életeket veszélyeztet. Ugyan ezeket az engedélyeket a helyileg illetékes természetvédelmi hatóságok egyre nagyobb hajlandósággal adják meg, de ez sok esetben nem elég, hiszen a beavatkozáshoz szükséges pénzt annak kell előteremtenie, aki megkapja az engedélyt, és nem mindig áll rendelkezésre a megfelelő nagyságú összeg.
Egy hódgát elbontásának költségeit a vízügyesek a hvg.hu kérdésére 100-500 ezer forint közötti összegre becsülték, egy hódjárat megszüntetését pedig 150 ezer forintra. A hódgátak elbontása ugyanakkor igazi szélmalomharc. Czabán Dávid szerint
elbontott gátjaikat az állatok pár nap alatt képesek újraépíteni, és ezt évente akár 50-60 alkalommal is megteszik, ha szükséges.
A hódkérdés kormányzati szinten az állatorvosi ló esete, szinte minden probléma egyszerre jön ki – mondta a kutató. Az állatok sokszor gyakorlatilag versenyeznek a vízfolyások szabályozásában a vízüggyel, amely a belügyminisztériumhoz tartozik. A védett állatok ügyével foglalkozó természetvédelem viszont az agrártárcához. Vagyis a két minisztériumnak össze kellene dolgozni az ügyben. “Ez a kérdés rendszeresen visszatérő elem a hódokkal kapcsolatos konferenciákon” – mondta Czabán Dávid, akinek nincs tudomása arról, hogy zajlana közös munka ebben a kérdésben.
A vízügy sem tud erről. Gaál Róbert azt mondta a hvg.hu-nak, hogy már tettek javaslatokat a jogszabályok megváltoztatására, de ennek egyelőre nincs eredménye. A Kötivizig pedig azt írta, hogy egy 2019-ben tartott hódkonferencián már volt szó arról, hogy “milyen módon lehetne az állományt csökkenteni, de azóta sem történt előrelépés az ügyben”.
Pedig a vízügy szerint egyre égetőbb az állományszabályozás, “mivel a folyókat szegélyező galéria erdősávokat tönkreteszi, illetve vízkárelhárítási szempontból is jelentős kockázatot jelent a károkozásuk”. Ők felülvizsgálnák a hódok védett státuszát. Az általunk megkeresett vízügyi illetékesek emellett egyhangúlag jelezték, hogy szerintük a hódügyet teljes egészében a természetvédelemnek kellene kezelnie.
“Fontosnak tartanánk, hogy a Természetvédelmi Szervezetek, Nemzeti Park Igazgatóságok, Természetvédelmi Hatóság, stb. ne csak a „védelem” tekintetében járjanak el, hanem legyen az ő feladatuk a védett állat kártételeinek a megelőzése, megakadályozása, illetve a kialakult károk felszámolása, a megrongálódott védművek helyreállítása is” – írta például a Kötivizig.
Évek óta napirenden van a hódok ügye
A hódokra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatáról is érdeklődtünk mindkét érintett minisztériumnál. A belügy szerint a megoldás “csak az érintettek összefogásával és a természetvédelemért felelős szervezetek bevonásával, a jogszabályi háttér alapos átvizsgálásával és közös álláspontok kidolgozásával érhető el. Ehhez pontos, országos szintű felmérésre is szükség van mind az állomány nagyságára, mind azok területi elhelyezkedésére vonatkozóan.” Az agrártárca pedig annyit közölt, hogy jelenleg is dolgoznak a jogszabály módosításán, konkrétan viszont csupán a fentebb is említett szakmai szervezeteket (NAK, MAGOSZ, MA-HAL, MOHOSZ) nevezve meg, mint akik támogatják ezt a munkát.
Azt is jelezték, hogy nem fogják felülvizsgálni az állatok védettségét, mivel ezt az európai uniós szabályozás nem teszi lehetővé. “Az állomány lokális szabályozására lehet csak szükség” – írták, hangsúlyozva, hogy
az őshonos eurázsiai hódnak fontos funkciója van a természetközeli ökoszisztémákban az élőhelyek átalakításával, sokszínűvé tételével számos más faj számára is élőhelyeket teremt, és fontos, hogy legyenek olyan területek, ahol helyet kapnak. “Ilyenek például, de nem kizárólagosan a védett természeti területek és a Natura 2000 területek.”
Az agrártárca szerint ugyanakkor a természetvédelmi hatóságok eddig is megadták a gyérítési engedélyeket. Ezt a vízügyesek is megerősítették, jóllehet, az Émvizig szerint egy-egy ilyen engedély átfutási ideje jellemzően 90 nap. “Addig a kialakult helyzetet tűrni kell”. Jelenleg is várnak három engedélyre, hogy hódgátakat bonthassanak és járatokat szüntethessenek meg néhány kisebb vízfolyáson.
Azt, hogy az állam malmai meglehetősen lassan őrölnek jól jelzi, hogy már 2016-ban és 2017-ben is napirenden volt a kérdés, V. Német Zsolt, az agrártárca akkor illetékes szakállamtitkára előbb a hódok gyérítésének szükségességéről beszélt, majd többször is tárgyalt természetvédelmi szakemberekkel.
A gyérítés és a befogás sem fáklyás menet
A ragadozóikat (a farkasokat) is kiirtottuk, ezért hiába viselné el a hódállomány a célzott gyérítést, ezt nehezíti védett státusza, de nem feltétlenül azért mert engedélyt kell kérni a kilövésére, hanem mert az engedély birtokában kilőtt hód teteme is állami tulajdonnak minősül, vagyis le kell adni a természetvédelmi kezelőnek, amely maga dönt arról, mit kezd vele. Az állat húsa, bundája, pézsmája nem kerülhet kereskedelmi forgalomba – igaz, utóbbi kettőre feltehetően kereslet sem igazán volna –, de egészségesnek tekintett húsának árusításával legalább részben megtérülhetne elejtésének költsége, bár ehhez rendezni kellene az élelmiszerbiztonság kérdését is. A szakember a vadgazdálkodást említette párhuzamként, ahol a vadkárokra kifizetett kártérítést fedezik a vadászatból származó bevételek.
Befogásuk is egyre több problémát vet fel. Míg korábban a befogott hódokat más-más tájra el tudták szállítani, mára
nem nagyon maradt víztest, ahol ne lenne hód, sehol sem lehetne őket jó szívvel szabadon ereszteni.
Ennek oka, hogy a hód kimondottan territoriális faj, és az elengedett példányokat megtámadják a már ott élő fajtársai. Találtak is már olyan elhullott állatot, amelynek teteme hódharapások nyomát viselte magán.
A hódtetemeket ezért már egy ideje igyekeznek másként felhasználni, például oktatási, gyűjteményi célokra. “Csakhogy mára nagyrészt telítődtek az egyetemek, múzeumok gyűjteményei is.” Most úgy áll a helyzet, hogy az engedéllyel kilőtt tetemeket 35 kilogrammos tömegig el szabad ásni, ha nincs egyéb elhelyezési megoldás, ez azonban a kutató szerint pazarlás.
A biológus mégsem számít arra, hogy vadászható fajjá teszik a hódot, ugyanis akkor a vadászati ágazatnak kellene fizetnie a hódok által okozott károkat a jogszabályok szerint – pedig éves szinten a húsz százalékát is ki lehetne venni, ha nem akarjuk, hogy tovább növekedjen az állományuk”.
Pedig valakinek rendbe kellene tenni a hódok dolgát.
A hódkutató szerint ehhez szükség volna központi fajkezelési tervre, amelyben lefektetik az alapvető célokat, és a megoldási módszerek mellé forrást is rendelnek. “Csak el kellene kezdeni összefogni.” Koordinálni a munkát, létrehozni egy tanácsadói szolgálatot, legyártatni az információs anyagokat. Czabán Dávid a felülről jövő kezdeményezést hiányolja, ami összefogná és kezelné a helyi szinten keletkező konfliktusokat – utalt Szentgotthárd alpolgármesterének Facebook-posztjára.
Hódmenedzserek és “no hód” zónák
A megfelelő szervezeti keretekre több jó példa is akadna a térségben. Ausztriában minden tartományban van egy-egy úgynevezett hódmenedzser – Németországban, a bajor szövetségi államban ketten is vannak –, akik munkáját további helyi szakemberek is segítik. Ezekben az országokban a hódmenedzserek dönthetik el, hogy mit lehet és érdemes csinálni egy adott területen problémát okozó hódcsaládokkal. A jól működő nyugati példákat csak adaptálni kellene a hazai viszonyokra.
Követendő példa lehet a csehországi zónarendszer is, ahol 3 különböző zónát határoztak meg:
- van, ahol egyáltalán nem engedik az állatok megtelepedését, mert jelenlétük különösen kockázatos;
- máshol háboríthatatlanul élhetnek, maximális védettség mellett;
- és van a köztes zóna, ahol megtűrik és nem pusztítják vagy fogják be őket, itt kompromisszumos megoldásokkal igyekeznek minimalizálni a konfliktusos helyzetek kialakulását.
Ilyen kompromisszumos megoldás például, hogy a hódgátakba olyan túlfolyókat építenek, amelyek nem engedik, hogy a vízfolyást egy bizonyos szint fölé a duzzasszák. Ezt Magyarországon is kipróbálták már, a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén. Ezeket a módszereket a hazai sajátosságokhoz kellene adaptálni, de ehhez szükség volna valakire, aki megcsinálja, és valakire aki finanszírozza” – mondta a kutató.
Hány hód van és hol?
A kérdés rendezéséhez persze előbb látni kellene a pontos hódhelyzetet. Ennek felmérését nehezíti, hogy bár a rájuk vonatkozó adatokat több érintett szervezet is rögzíti – a nemzeti parkok, a vízügy, a kutatók maguk –, de gyakran eltérő szempontok alapján készülnek, és maradnak felméretlen területek is, hiszen több százezer kilométernyi a hazai vízrendszer. Ehhez is szükség lenne az érintett minisztériumok együttműködésére.
Nemrég indult ugyanakkor egy országos felmérés az Ökológiai Kutatóközpont ernyője alatt Juhász Erika kutató együttműködésével, amelyben elsősorban a lakosság segítségére számítanak. A Hódtérképen regisztráció után lehet az állatok észlelését rögzíteni és az esetleges konfliktushelyzetekről is beszámolni. A cél nagyrészt pont az, hogy azonosítani tudják a konfliktuspontokat. Czabán Dávid szerint már sok használható információt kaptak. A kutató ezzel kapcsolatban arra is figyelmezteti az állatokat esetleg emiatt megfigyelőket, hogy saját élőhelyén egy hód egyáltalán nem mindig olyan aranyos és simogatnivaló, mint ahogy sokan képzelik. “Egy 20-30 kilogrammos állatról beszélünk, nagy fogakkal. Általában nyugodt állatok, de ha sarokba szorítva érzik magukat komoly sérüléseket tudnak okozni.”
forrás: ZHVG
