FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kevesebb helyettes államtitkárral működik tovább az Agrárminisztérium

A korábbi 12 helyett összesen 9 helyettes államtitkári státusszal folytatja munkáját az Agrárminisztérium. A takarékosabb működést eredményező rendszerben, az előző ciklushoz képest a szakképzésért és a vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárok munkáját várhatóan más vezetők alá sorolják, míg a környezetvédelmi szakterület a megjelent rendelet szerint a Technológiai és Ipari Minisztériumhoz került.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, az agrártárcán belül május közepén államtitkári kinevezést vehetett át Zambó Péter. Az erdőkért felelős államtitkár munkáját a korábbiakhoz hasonlóan egy helyettes államtitkár segíti. Ezt a posztot a Magyar Közlöny 2022. évi 96. számban megjelent miniszterelnöki határozat szerint, az agrárminiszter előterjesztése alapján 2022. június 12-től dr. Kovács Zita tölti be, aki jogász végzettségű földügyi szakember, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság korábbi igazgatója.

dr. Kovács Zita – helyettes államtitkár, Fotó: Vass Attila

Információk szerint Szentpéteri Sándor korábbi erdőkért felelős helyettes államtitkár megfelelő vezetői beosztásban fogja folytatni az erdő-, vad- és halgazdálkodási, valamint az elsődleges faipari ágazatok tevékenységének összehangolásával kapcsolatos munkáját.

A miniszterelnök 35/2022. (VI. 11.) ME határozata helyettes államtitkárok felmentéséről és helyettes államtitkárok kinevezéséről

A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 228. § (2) bekezdés b) pontja és 234. § (1) bekezdése alapján – az agrárminiszter javaslatára –
Bagdán Boglárkát,
dr. Bencsik Dávidot,
dr. Juhász Tibort és
Szentpéteri Sándort

2022. június 11-ei hatállyal, továbbá
dr. Viski Józsefet
2022. június 30-ai hatállyal
az Agrárminisztériumban betöltött helyettes államtitkári tisztségükből felmentem, egyidejűleg
dr. Kovács Zitát,
dr. Ökrös Oszkárt és
dr. Petneházi-Tóth Juditot
az Agrárminisztérium helyettes államtitkárává 2022. június 12-ei hatállyal kinevezem.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

forrás: OEE, MagyarKözlöny

Előző cikk

Településfásítás Putnokon

Következő cikk

STIHL fakitermelő verseny dél-alföldi fordulója




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version