FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

100 éves magyar természetőrzés

Magyarországon a Természetvédelmi Őrszolgálat a nemzeti park igazgatóságok szervezetében működik, tevékenységük pedig kiterjed hazánk egész területére. A munkatársak kiemelt feladata a védett természeti területek és természeti értékek őrzése, megóvása, károsításának megelőzése, valamint 2005 óta a régészeti lelőhelyek és leletek védelme.

Természetvédelmi Őrök Napját (World Ranger Day) július 31-én ünneplik világszerte. Gulyás József 1922 nyarán kezdte meg kócsagőri hivatását a Kis-Balatonnál. Az akkori Földmívelésügyi Minisztérium alkalmazásában dolgozó lápi pandúrt az első magyar természetvédelmi őrként tiszteli a szakma, munkásságának megkezdésétől számítjuk a hazai gyakorlati természetvédelem kezdetét. Az évforduló alkalmából az agrártárca felújította és védetté avatta vörsi sírját Somogyban, történetéről pedig könyvet jelentetett meg a közelmúltban.

Bolygónkon több mint százezer olyan terület ismert, mely természetvédelmi oltalom alatt áll. Hazánkban tíz nemzeti park igazgatóság látja el a természetvédelemmel kapcsolatos feladatokat, elnevezésüket a működési területükön levő nemzeti parkokról kapták. A jelenleg 250 fős Természetvédelmi Őrszolgálat kiemelt feladata mintegy 850000 hektár védett természeti terület, 2 millió hektár Natura 2000 terület, a védett növény, állat- és gombafajok, 65 000 nyilvántartott régészeti lelőhely megóvása, károsításának megelőzése, valamint mindezek folyamatos felmérése, nyilvántartása, bemutatása és helyreállítása.

A természetvédelmi őrök a rendészeti feladatok ellátása mellett zoológiai és botanikai adatgyűjtést is végeznek, valamint a védett területek állapotváltozásának felmérése és nyomon követése is a feladataik közé tartoznak. Munkájukkal segítik az igazgatóságok terület- és vagyonkezelési tevékenységeit, projektek, beruházások megvalósításában működnek közre, részt vesznek a környezeti nevelésben. Fontos feladatuk továbbá a helyi lakossággal, gazdálkodókkal való kapcsolattartás, a tanácsadói, szolgáltatói feladatok ellátása.

A természetvédelmi őrök utánpótlásának biztosítása érdekében idén 9. alkalommal hirdette meg az Agrárminisztérium  az egyre népszerűbb Ifjú Kócsagőr Programot a természetvédelem iránt elkötelezett diákok körében. A résztvevők első kézből ismerhetik meg a természetvédelem gyakorlati oldalát, a terepgyakorlat során pedig betekinthetnek az őrszolgálati munka mindennapjaiba.

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Agrárszakképzési miniszteri biztos

Következő cikk

Ellenőrzés alatt a cseh erdőtűz



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések