FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Felavatták az első kócsagőr síremlékét

A természet védelme elengedhetetlen fennmaradásunk szempontjából, nemzeti parkjaink és az ott szolgálatot teljesítő természetvédelmi őrök a jövőnket őrzik – jelentette ki az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára Vörsön, Gulyás József kócsagőr felújított síremlékének felavatásán.

Balczó Bertalan az első kócsagőrre emlékezve elmondta: az elmúlt száz évben változtak a természetvédelmi kihívások és a természetvédelmi őrök feladatai, eszközei is, ez a hivatás azonban változatlanul szakmailag felkészült és elhivatott embereket igényel, amelyhez hozzátartozik az elődök és a gyökerek ismerete.

A helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy 100 évvel ezelőtt a természetért aggódó emberek adománygyűjtésének köszönhetően kezdhette meg tevékenységét a Kis Balaton ősmocsarában Gulyás József. A hazai gyakorlati természetvédelem kezdetét is az ő munkásságától számítjuk. Gulyás József munkatársaival a kócsagok megmentésén dolgozott, neki köszönhető, hogy a magyar természetvédelem címermadaraként is ismert fokozottan védett faj nem pusztult ki, állománya a kezdeti néhány párról mára már mintegy 4000 párra emelkedett a Kárpát-medencében.

Balczó Bertalan emlékeztetett arra, hogy a jogszabályok 1962-ben tették lehetővé először természetvédelmi őrök alkalmazását Magyarországon, majd 1972-ben a Hortobágyi Nemzeti Park alapításával öt fővel létrejött az első Természetvédelmi Őrszolgálat. Ma 257 természetvédelmi őr végzi azt az értékőrző munkát, amelyet Gulyás József száz évvel ezelőtt megkezdett. A helyettes államtitkár hozzátette: az elmúlt években a gyakorlati természetvédelemnek és a nemzeti park igazgatóságok munkájának köszönhetően számos sikert könyvelhetett el a terület az élőhelyek helyreállítása és a fajok állományainak megerősödése terén egyaránt.

Gulyás József felújított síremlékét a Természetvédelmi Őrök Országos Találkozója keretében adták át. A bronz dombormű Diénes Attila Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Szintén az esemény keretében mutatták be Vass Krisztián Kis-Balatoni Krónika című könyvét. A kötet Gulyás Józsefnek állít emléket, az első kócsagőr munkába állását lehetővé tevő magyar-holland ornitológus kapcsolatfelvétel századik, valamint a Kis-Balaton védetté nyilvánításának hetvenedik évfordulója alkalmából készült.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Fa hemicellulóz élelmiszerhez és kozmetikumokba

Következő cikk

Korlátozások nélkül látogatható a vadászati világkiállítás



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések