FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Az innováción spórolnak a cégek

A magyar cégek többsége, 62 százaléka innovatívnak látja magát, a legpozitívabban pedig a kereskedelemben tevékenykedők értékelték a működésüket e szempontból. Lényegesen kisebb összeg ment azonban fejlesztésekre: átlagosan az árbevétel még tizedét sem költötték innovációra az idei félévet megelőző időszakban – derült ki a K&H innovációs indexből.

A cégek 55 százaléka ugyanannyi innovációt vár a következő két évben mint az előző kettőben, a fejlesztéseket pedig leginkább azért indítják, hogy a vásárlók igényeihez alkalmazkodjanak, a termékek vagy szolgáltatások minőségét javítsák, illetve hatékonyabban tudjanak működni.

Bár nem elsősorban a forráshiány áll az innovációk útjában, a hazai cégeknél mégis jelentősen csökkentek az árbevétel arányos innovációs kiadások – derült ki a K&H innovációs indexből, amely az idei első félévben 30 ponton zárt. Az innovációs rangsort pedig továbbra is az ipar területén és a szolgáltató szektorban tevékenykedő cégek vezetik.

Élen a kereskedelem

A kutatásból az is kiderült, hogy a vizsgált vállalatok többsége, 62 százaléka inkább innovatív cégként gondol magára. Ezen belül azonban mindössze a cégek 7 százaléka látja magát a saját szektorán belül vezető innovátornak, a többség (55 százalék) átlagosnak értékeli a saját működését innovációs szempontból.

A legpozitívabban egyébként a kereskedelemben tevékenykedők értékelték magukat: itt már 9 százalék tartja vezetőnek a cégét a saját szektorában, és 57 százalék gondolkodik összességében pozitívan a cégéről innovációs szempontokból.

Annak ellenére, hogy a többség inkább innovatívnak gondolja a működését, írott innovációs stratégiája – akár a vállalati stratégia részeként – a magyar cégek kevesebb mint tizedének, mindössze 8 százalékának van. Érdekes, hogy ez az előző félévben még 18 százalék volt, azaz jelentős a visszaesés. Minden szegmensben kisebb arányban jelezték egyébként a vállalatok, hogy rendelkeznek ilyen innovációs stratégiával. Viszont minél inkább innovátorként értékeli magát egy cég, annál valószínűbb, hogy van írott innovációs stratégiája.

Írott stratégia, agilis vezetés

„A kutatás adatai alátámasztják, hogy a vállalatok reálisan értékelik a saját helyzetüket innovációs szempontból a versenykörnyezetet alkotó többi céghez képest. Azok a cégek, amelyek vezető innovátorként tekintenek magukra több megvalósult, tervezett és digitális innovációról számoltak be, és a cégvezetők vezetési stílusát agilisként jellemezték. Ezek és az írott innovációs stratégia megléte, azaz egy egyértelmű fejlesztési irány mind hozzájárul a magasabb innovációs indexhez” – mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

Érdekes azonban, hogy a magukat az átlagosnál innovatívabbnak gondoló cégek 57 százaléka nem vezetett be új terméket vagy szolgáltatást az elmúlt 2 évben, és 74 százalékuk nem is tervezi egy éven belül ezeket, 47 százaléknak pedig nem lényegi kérdés a digitális transzformáció.

Ezért fejlesztenek

Ennek ellenére a cégek 55 százaléka szerint ugyanannyi innováció várható a következő 2 évben is, mint amennyi az elmúlt 2 évben volt. Az innovációk fő motorja az idei év első félévében a vásárlók igényeihez való alkalmazkodás, a termékek és szolgáltatások minőségének javítása, illetve a hatékonyabb, gyorsabban reagáló működés volt. Mindössze 45 százalék innoválna annak érdekében, hogy a költségeket csökkentse vagy optimalizálja, és ennél is kevesebb cég gondolkodik fejlesztésekben a versenyelőny megszerzéséért vagy új piacokra lépés érdekében.

Jelentősebben módosult az idei első félévre az innovációt gátló tényezők sorrendje: míg az előző félévben a legproblémásabbnak a támogatások elnyerésének nehézségét, bizonytalanságát jelölték meg a vállalatok, addig jelenleg az újabb innovációs igény hiánya áll első helyen. Tízből négy cég számára elégségesek a korábbi innovációk, míg három szerint az újítást a piaci verseny nem indokolja. Biztató eredmény, hogy a forráshiányt és a támogatások elnyerésének nehézségét, bizonytalanságát a cégek 26 és 18 százaléka jelölte meg.

Kevés megy az innovációra

A kutatásból az is kiderül, hogy mennyit szánnak a magyarországi cégek a fejlesztésekre. A válaszadóktól ugyanis azt is megkérdezték, hogy becsléseik szerint az elmúlt 2 évben átlagosan a vállalat árbevételének hány százalékát fordították összesen innovációra, Németh Balázs hozzátette, hogy a hazai cégek átlagosan az árbevételük kevesebb mint tizedét, 8 százalékát költik innovációra. Ez az arány pedig szignifikánsan alacsonyabb az előző félévben mért 10 százaléknál. A válaszadók közül a legtöbben – 24 százalék – az árbevételük maximum 5 százalékát fordítják erre a célra (ez növekedést jelent az előző időszakhoz képest), míg 10 százalék feletti költést mindössze a cégek 15 százaléka jelzett, ami pedig jelentős csökkenést jelent 2021 második félévéhez képest.

forrás: Piac&Profit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Gyászhír - Cser Lajos [84]

Következő cikk

Tűzifa árak az egekben



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések