FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Vita a fakitermelésre vonatkozó kormányrendeletről

A természetvédők szerint komoly ökológiai katasztrófát okozhat a fakitermelés szabályaira vonatkozó kormányrendelet. Az augusztus ötödikén hatályba lépett módosítás – a lakosság tűzifaellátásának biztosítására hivatkozva – csökkentette a fakitermelést akadályozó tényezők számát. Az ügyben megkerestük Kreiner Rolandot, a Zalaerdő Zrt. termelési igazgatóját, aki nem ért egyet a pánik kialakulásával.

Ez a rendelet csak veszélyhelyzetekre vonatkozik és nem arról van szó, hogy komplett erdőségeket fognak kiirtani – szögezte le Kreiner Roland.

– Ez egy kimondottan vészhelyzeti időszakra vonatkozó rendelkezés. Ez azt jelenti, hogyha az energiakrízis miatt a lakosságitűzifa-igények megnövekednek, akkor ezt egy többlet fakitermeléssel az erdőgazdálkodás le tudja reagálni úgy, hogy a fenntarthatóság elvei továbbra sem sérüljenek. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon tervszerű erdőgazdálkodás folyik és kijelenthetjük, hogy az elmúlt időszakban csak részben használjuk ki az éves lehetőséget, azalatt folyamatos tartalék képződik – nyilatkozta Kreiner Roland, a Zalaerdő zrt. termelési igazgatója.

Természetvédők attól tartanak, hogy az őshonos fák helyett invazív fajokat telepítenek majd be a kivágott erdőségek helyére. A rendelet leginkább az akácosok kitermelését és újratelepítést teszi lehetővé, alaposan lecsökkentve ezeknek a fáknak a vágásérettségi korát.

– Akác esetében egy kultúr fafajtáról beszélünk, egy kultúrerdőről beszélünk, az átlagos vágásérettségi kor olyan 35-40 év. A rendelkezés lehetővé teszi, hogy akár harminc éves korukban is ezek az akácosok letermelésre kerüljenek, viszont a szakmai érvek ettől még nem sérülnek, tehát az akácosok ugyanúgy felújíthatók természetes vagy mesterséges úton vágási kortól függetlenül – tette hozzá Kreiner Roland.

A fakitermelés szabályozásán enyhítő rendelet ellen folyamatosan tiltakoznak, többen petícióban kérik Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy változtassa meg a határozatot.

forrás: KanizsaÚjság

Előző cikk

Nincs veszélyben hazánk zöldtőkéje

Következő cikk

Erdőtüzek pusztítanak Franciaországban



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share