FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tűzifa átszállítások – Bács-Kiskun

Tűzifával púpozottan megrakott vasúti szerelvény gördült be Kecskemét Alsó vasútállomásra szerdán. A rezsiszabályok módosításával ugyanis megyénkben ugrásszerűen megnövekedett lakosság tűzifaigénye.

Az állami erdőgazdaságok, köztük a Bács-Kiskunban működő KEFAG Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy minden igénylő mielőbb hozzájusson a maximált áras tűzifához, ezért a Dunántúl erdősültebb területeiről nagy mennyiségű, jó minőségű kemény tüzelőfa érkezik a megye több átvételi pontjára, és egy új pontot is nyit a KEFAG Zrt. Kecskeméten, a Külső Szegedi út 47. szám alatti telephelyén. Sulyok Ferenc vezérigazgató tájékoztatott a Tűzifaprogram aktualitásairól.

A maximált áras tűzifaprogram azon területek lakóit is megmozgatta, ahol addig jellemzően gázzal fűtöttek. A kisebb települések lakossága nagyobb mértékben használt tűzifát, és ott jobban kialakult a kapcsolat a helyi erdőgazdaság és a lakosság között. Az eddig fával fűtő lakosok már jóval a program indulása előtt beszerezték a szükséges fát.

A rezsiszabályok módosulása azt eredményezte, hogy a megye északi részén, főleg Kecskemét térségében korábban nem tapasztalt nagyságú igénnyel szembesült a KEFAG Zrt. Ezért felvették a kapcsolatot az ország erdősültebb részén, a Dunántúlon működő erdőgazdaságokkal, és segítséget kértek a szükséges mennyiségű faanyag beszerzésében. Mindezt azt Agrárminisztérium koordinálja, hiszen ott futnak össze az igények – tájékoztatott Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója, hangsúlyozva, hogy olyan mennyiségű fa érkezik megyénkbe a meglévő tűzifaállomány mellé, hogy biztosan minden igénylő hozzájut a tüzelésre alkalmas fához.

Szerdán több vasúti kocsiból álló, méretes tölgyfarönkökkel púpozott megrakott szerelvény érkezett Kecskemét Alsó állomásra, de tíz napon belül összesen 55 vasúti kocsi tűzifa érkezik meg a megyébe, Kecskeméten kívül Lakitelekre és Jánoshalmára is. Kamionokkal is szállítanak fát a megyébe, a következő tíz napon belül több mint harminc kamionnyi fa érkezik a Bugacon, Császártöltésen, Kerekegyházán és Solton kialakított depókba.

Az átvételi pontok Kecskemét térségében eddig Bugacon, Lakitelek-Oncsán és Solton voltak megtalálhatók, de a megyeszékhelyen tapasztalt óriási igényre reagált a KEFAG Zrt. és Kecskeméten, a Külső Szegedi út 47. szám alatti telephelyén is kialakít egy átvételi helyet, ahová a Kecskemét Alsó állomásra érkezett rakományt készletezik.  

Sulyok Ferenc hangsúlyozta: ez akkora mennyiséget jelent, hogy az igénylők legkésőbb az ünnepekig mindenképpen megkapják tüzelőjüket, de természetesen azután is kiszolgálják az igénylőket, mivel a teljes fűtési szezonban folytatódik a program. Folyamatos a kapacitás-átcsoportosítás, így a tűzifa-ellátás. A megyében működő erdőgazdaságok, a KEFAG Zrt. és a Gemenc Zrt. is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ellássák tűzifával az igénylőket – fogalmazott.

Az erdőgazdaság vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy senkinek nem érdemes regisztráció és az egyéb feltételek teljesítése nélkül megjelenni az átvételi ponton, mert előzetes egyeztetés nélkül nem tudnak vásárolni. Azon regisztráltak, akik még nem kaptak értesítést, hamarosan megkapják a maximált áras tűzifa forgalmazásáról szóló kormányhatározat szerinti nyilatkozattételi felhívást, valamint a faanyag árának előlegbekérőjét. Az előlegbefizetést átutalással, a regisztrációs pontokon készpénzzel és a legtöbb ponton ezen kívül még bankkártyával is lehet teljesíteni.

A regisztráció, a nyilatkozat és az előlegbefizetést követően az erdőgazdaság kapcsolattartói fogják az igénylőt keresni és egyeztetnek vele, hogy a hengeres tűzifát melyik átvételi ponton és mikor tudja átvenni. 

Mindezt követően indulhat a kiszállítás, aminek megszervezésében igény szerint az erdőgazdaságok segítenek. Sulyok Ferenc azt tanácsolja, hogy aki saját maga szervezi a szállítást, győződjön meg arról, hogy a fuvareszköz valóban alkalmas-e az adott feladatra. Erdei rakodóról történő szállítás esetén terepjáró képességgel rendelkezik-e és így várhatóan nem fog elakadni a homokban vagy a sárban. Célszerű az erdőgazdaság kapcsolattartójával a rakodás módját is egyeztetni. Daruval felszerelt önrakodó teherautók használata javasolt. Amennyiben kézi rakodással tervezik a szállítást, akkor ezt is érdemes előzetesen jelezni, elkerülve azt, hogy kézzel nem mozgatható rakatokhoz irányítsák az igénylőt. Végül, de nem utolsó sorban ellenőrizni szükséges azt is, hogy a szállítóeszköz alkalmas-e ekkora tömegű faanyag szállítására, figyelembe véve a jármű megengedett össztömegét, tengelyterhelését.

A vezető hangsúlyozta: a tíz erdei köbméter igen nagy mennyiséget jelent.

– Ennyi fér fel egy fát szállító darus teherautóra, pótkocsi nélkül. Ez a nagyságrendileg fél kamionnyi tétel jellemzően egy 80–100 négyzetméter alapterületű, korszerűtlen energetikájú ház teljes fűtési szezonra való fűtésére elegendő. Érdemes megfontolni, hogy szükség van-e ennyire egy jobb hőszigeteltségi tulajdonsággal rendelkező ház esetén – mondta Sulyok Ferenc, hozzátéve: a programban van lehetőség részletekben is igényelni a tüzelőt. A beérkezett igényeket regisztrációs sorrendben és az adott térség fuvarszervezési adottságai alapján teljesítik. A fűtési idény elején már felhasználást tervezők mielőbbi kiszolgálása érdekében sokat segít, ha azok az igénylők, akik a tűzifát a következő idényre vásárolják, jelzik, hogy számukra nem olyan sürgős a tűzifa kiszállítása.

Emlékeztetett, hogy a KEFAG erdeinek csak 20 százaléka keménylombos, míg a beérkezett igények 80 százaléka vonatkozik erre. Ezt úgy hidalják át, hogy a dunántúli társerdőgazdaságok fáinak felhasználásával a háztartási jogosultság felét keménylombos fával elégítik ki, míg a másik felével kapcsolatban arra kérik az igénylőket, hogy válasszanak lágy lombos vagy egyéb fenyő tűzifát.

forrás: BAON 10-13

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Energiaválság: az ingyenes tűzifára sincs pénz

Következő cikk

A Pilisi Parkerdő is aktívan részt vesz a városfásításban




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version