FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A JYSK tovább szárnyal

A 2021/22-es pénzügyi évben a JYSK eddigi legmagasabb adózás előtti eredményét érte el 4,56 milliárd dán koronával (612 millió euróval), miközben forgalma 11 százalékkal 36,2 milliárd dán koronára (4,87 milliárd euróra) nőtt. Magyarországon az adózás előtti eredmény (EBIT) a teljes cégre vetítve (retail és logisztikai központ) 12,49 milliárd forint, ami 0,4 százalékos emelkedést jelent, az árbevétel 19 százalékkal 67,6 milliárd forintra nőtt.

A kereskedelmi tevékenység árbevétele ebből 66,5 milliárd forintot tett ki, aminek az adózás előtti eredménye 14,79 milliárd forint volt, ez mintegy 18 százalékos növekedés a 2020/21-es pénzügyi évhez képest. Az eredmények ellenére a kiskereskedelmi lánc már látja a globális kihívások miatti visszaesés első jeleit.

A JYSK a 2021. szeptember eleje és 2022 augusztus vége között is sikeresen teljesítette pénzügyi bővülési, valamint terjeszkedési terveit, az értékesítés növekedésével, áruházak bővítésével és felújításával, továbbá a vásárlószám emelkedésével.

„Ez ismét egy kihívásokkal teli év volt, de a JYSK-nél mindenki nagyon büszke eredményeinkre, amelyekhez az áruházainkban, logisztikai központjainkban és irodáinkban dolgozók egyaránt hozzájárultak. Kollégáink folyamatos elkötelezettsége és kemény munkája lenyűgözött” – mondja Jan Bøgh, a JYSK elnök-vezérigazgatója.

Támogatás az ukrán kollégáknak

Az ukrajnai orosz invázió kezdetekor, 2022. februárjában a JYSK fő fókusza munkatársai egészsége és biztonsága volt, ezért az Ukrajnában található 86 üzletét átmenetileg bezárta. Ugyanekkor a JYSK beszüntette üzleti tevékenységét Oroszországban és a háború következtében végül 30 áruházát zárta be véglegesen Oroszországban, Belorussziában és Ukrajnában.

A JYSK folytatja terjeszkedési stratégiáját

A jelenlegi globális bizonytalanságok, emelkedő költségek, alapanyag- és munkaerő-hiány ellenére a JYSK továbbra is a folyamatos terjeszkedésre építő üzleti modelljét folytatja. A 2021/22-es évben Európa-szerte 135 új üzletet nyitott és 7,7 millióval növelte vásárlói számát áruházaiban és webshopjában, miközben továbbra is sokat költött üzletei továbbfejlesztésére.

2023 tavaszán pedig a JYSK négy év elteltével ismét új piacra lép, és első vásárlóit köszönti majd Törökországban.

„A jelenlegi globális helyzetben egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy talán el kellene halasztani terjeszkedési terveinket. Ez azonban összeegyeztethetetlen mind a JYSK, mind alapítónk, Lars Larsen eszméivel. Nehéz lesz? Igen, de úgy vélem, a mi jó skandináv ajánlataink az alvás és a lakberendezés terén sok más korábbi országhoz hasonlóan, Törökországban is segíteni fogják törekvéseinket” – tett hozzá Jan Bøgh.

Kilátások a következő üzleti évre

Az Ukrajnában zajló háború globális hatása, az emelkedő költségek és infláció következtében a JYSK először a nyári hónapokban tapasztalta meg az első jeleit az értékesítés előrejelzett csökkenésének, valamint a költségek növekedésének üzleteiben, logisztikai központjaiban és irodáiban.

„A vásárlóerő nyomás alatt van, és az emberek nem költenek úgy, mint az elmúlt években, hiszen pénzügyeikben ma már prioritásokat kell felállítaniuk a következő hónapokban. Ezért értékesítésünkben visszaesésre számítunk, amely a 2022/23-as üzleti évben fogja éreztetni hatását” – véli Jan Bøgh.

A JYSK csoport 2021/22-es üzleti éve számokban:

– Forgalom: 36,2 milliárd dán korona (4,87 milliárd euró)
– Forgalomnövekedés: 11%
– EBIT (adózás előtti eredmény): 4,56 milliárd dán korona (612 millió euró) a 2021/22-es 4,54 milliárd dán koronával (610 millió euróval) szemben.
– Új üzletek száma: 135
– Új ügyfelek száma: 7,7 millió

A JYSK Magyarországon is rekordforgalmat ért el

A dán kiskereskedelmi lánc Magyarországon is sikeres évet zárt: adózás előtti eredménye (EBIT) a teljes cégre vetítve (retail és logisztikai központ) 12,49 milliárd forint, ami 0,4 százalékos emelkedést jelent, az árbevétel 19 százalékkal 67,6 milliárd forintra nőtt. A kereskedelmi tevékenység árbevétele ebből 66,5 milliárd forintot tett ki, aminek az adózás előtti eredménye 14,79 milliárd forint volt, ez mintegy 18 százalékos növekedés a 2020/21-es pénzügyi évhez képest. A 2021/2022-es pénzügyi évben a legnépszerűbb termékeknek a matracok, a kerti bútorszettek számítottak, de ágyneműt/beltéri bútort is sokan kerestek. A vásárlások több mint 10 százalékát tette ki az online rendelés, azonban a netes vásárlók kosárértéke közel négyszerese volt az áruházakénak.

A JYSK Magyarországon a 2021/22-es pénzügyi évben 3 új üzletet nyitott és 16-ot újított fel, 1 elköltözött, 2 pedig bővült. A 2022/23-as időszakban 5 üzlet nyitását tervezi és további 23 áruháza újul meg, bővül vagy költözik. „Piacra lépésünk óta ez volt az eddig legjobb eredményünk, ami megerősíti koncepciónk és helyi csapatunk erejét. Emellett nagy örömünkre szolgál, hogy elkezdte működését a JYSK ecseri logisztikai központja, ahonnan már 220 egységet látnak el: 92 magyar, 53 horvát, 50 szlovák és 25 szlovén üzletet. Jelenleg több mint 700 különböző terméktípus van raktáron, azonban ezeknek a száma naponta nő, és az itt dolgozók létszáma a jelenlegi 200 főről terveink szerint 2023. tavaszára 300-ra emelkedik. És hazai áruházaink száma is nőni fog a következő pénzügyi évben, emellett viszont nagy figyelmet fordítunk meglévő üzleteink felújítására, hogy megfeleljenek legújabb koncepciónk elvárásainak” – mondta Szimeiszter Sándor, a JYSK magyarországi country menedzsere.

A JYSK-ről

A JYSK egy skandináv gyökerű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc, amely megkönnyíti bármely szoba vagy kert berendezését. A JYSK több mint 3200 áruháza és webshopja 48 országban nagyszerű ajánlatokkal és hozzáértő kiszolgálással várja vásárlóit bármely felületen. Az alapító Lars Larsen első boltját Dániában 1979-ben nyitotta meg. A JYSK ma már 30 ezer munkatárssal rendelkezik. A JYSK Csoport forgalma a 2021/22-es gazdasági évben 4,87 milliárd euró volt. A JYSK-nek jelenleg Magyarországon több mint 1000 munkavállalója van és 91 üzlettel rendelkezik. A JYSK Magyarországon a 2021/22-es gazdasági évben az eddigi legmagasabb, 66 milliárd Ft árbevételt ért el, ami 17%-os növekedést jelent.

forrás: JyskSajtószoba 11-24

Előző cikk

Favázas kerékpárok Elekről

Következő cikk

VárosFa Program - Marcali




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version