FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Debreceni kézilabdások faültetése

Debrecenben pár hete megkezdődött a városi véderdők telepítése. Ábrók Zsolt ügyvezető mellett játékosaink is gereblyét és lapátot ragadtak, facsemetéket ültettek a Vértessy-kúriánál.

Sok debreceni fogott össze, hogy részt vegyen az erdősítés folyamatában. Közel százan vettek részt a közösségi faültetésen, amelyhez csatlakozott a DVSC Kézilabda Kft. is. Ábrók Zsolt ügyvezető mellett négy fiatal játékosunk, Csernyánszki Liliána, Halinda Viola, Hermann Zille és Véniger Kata is gereblyét, valamint lapátot ragadott és szakszerű mozdulatokkal több facsemetét is elültettek.

A véderdők célja a nyugat felől, a mezőgazdasági területekről származó porterhelés mérséklése. Ezen kívül a fásított területek rekreációra, pihenésre és szemléletformálásra is szolgálnak majd. Először a Vértessy-kúriánál alakítottak ki pormegkötést segítő véderdőt, több mint 700 facsemete elültetésével, közel 3 hektáros területen. Összesen négy véderdő lesz a városban, amelyek együttesen 96.000 kg port kötnek meg évente. A fák 16 ezer gépjármű levegőszennyező hatását ellensúlyozzák majd, javítva a debreceni levegő minőségét.

forrás: DVSCkézilabda 11-10

Előző cikk

Tovább zöldül Szeged

Következő cikk

Erdei misztérium-sorozat Hévízen




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version