FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

Erősödő együttműködés a FAO és Magyarország között

Fotók: Fekete István

Magyarország a FAO elkötelezett partnereként csaknem 50 országra kiterjedő nemzetközi agrár-ösztöndíjprogrammal és közös projektek finanszírozásával segíti a fenntartható fejlődési célok elérését – emelte ki Nagy István agrárminiszter, a FAO főigazgatójával, Qu Dongyu-vel folytatott tárgyalásán.

A főigazgató november 25-27 között érkezett hazánkba, hogy megbeszélést folytasson magyarországi partnerével, Nagy István agrárminiszterrel. Egyben meglátogatja a FAO immáron csaknem másfél évtizede Budapesten működő hivatalait, Európai és Közép-ázsiai Regionális Hivatalát, valamint a Budapesti Közös Szolgáltató Központot.

A megbeszélés során a miniszter hangsúlyozta: hazánk számára kiemelten fontos a szakosított ENSZ-szervezetek magyarországi jelenléte. A magyar kormány helyet biztosít a FAO Európai és Közép-ázsiai Regionális Hivatalának, valamint a FAO Budapesti Közös Szolgáltató Központjának, amelyek több száz, többnyire magyar alkalmazott részére teremtettek munkahelyet. A tárcavezető biztosította a főigazgatót arról, hogy a 2007 óta megkezdett együttműködés a jövőben is töretlen marad: az Agrárminisztérium továbbra is ösztöndíjakat biztosít a fejlődő országokból érkezett fiatalok mester szintű tanulmányainak folytatásához. A minisztérium változatlanul támogatja a FAO projektjeit is, amelyekhez magyar szakértőket is rendelkezésre bocsát.

A felek számos olyan globális kérdést is érintettek, mint az élelmezési rendszerek átalakításának fontossága, amely kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott.  Egyetértettek abban is, hogy a Magyarország szomszédságában zajló háború nem csupán régiónkban van negatív hatással az élelmezésbiztonságra, hanem a globális élelmiszer-ellátást is befolyásolja, és nagy nyomást gyakorol a gazdaságra, különösen a mezőgazdasági ágazatra. Nagy István vízgazdálkodási kérésekről is beszélt. Kifejtette, a megoldásokat kell találni a csapadékhiányra és az aszályra, éppen ezért az öntözésfejlesztés a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja. A FAO főigazgatója meghívta az agrárminisztert a nemzetközi szervezet római központjába, hogy ott mutassa be a magyar vízgazdálkodás tapasztalatait.

A főigazgató köszönetet mondott a Magyar Kormánynak a FAO tevékenységének folyamatos támogatásáért és hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is számít Magyarország közreműködésére szervezet munkájának támogatásában.

forrás: AM Sajtóiroda 11-26

Előző cikk

ProWood Klaszter - innovatív faépület fejlesztés

Következő cikk

Vágástéri hulladék égett Tar mellett



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

ÉKFM működési változás

Ezúton tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy az Élő Környezetért Felelős Minisztérium működésével kapcsolatos következő lépésként az erdészeti tárgyú adatszolgáltatások díjának…