FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Thék Endre – első nagy bútorgyárosunk

Thék Endre díszalbuma. Forrás: Nagy Gyula Területi Múzeum, Orosháza

November 3-án, csütörtökön az Üllői út 66/C. számú ház sarkán – egykori lakhelyén – felavatták Thék Endre (1842-1919) asztalosmester, bútor- és zongoragyáros emléktábláját.

A férfi születésének 180. évfordulóján leleplezett kőtábla egy 1930-ben ugyanott elhelyezett, a kor fontos szobrászművésze, Telcs Ede (1872-1948) által készített, huszonkét évvel később, a szomszédos Thék Endre utca átnevezésekor (ez ma is Leonardo Da Vincinek állít emléket) eltűnt előd pótlásaként született, felállítását pedig a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményt vezető dr. Gönczi Ambrus, illetve Thék közeli munkatársainak leszármazottjaként az életművet jól ismerő, illetve a hagyatékot is gondozó Rupprich Péter kezdeményezte.

Köztérkép, ill. Polinszky Tibor Gyula Balra az 1930-ban avatott emléktábla, jobbra a modern utód.

A nemesi családból származó férfi épp százötven éve, 1872-ben, nyugat-európai tanulmányútja után nyitotta meg első józsefvárosi asztalosműhelyét, amit hamarosan a korábbi Tauszig bútorgyár épületeibe költöztetett, cége pedig az 1880-as évek derekára az ország legnagyobbjává nőtte ki magát.

Munkái a világvárossá váló Budapest, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia számos köz- és magánépületében tűntek fel, így az Operaházban, az Országházban, a ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi egységének otthont adó Wenckheim-palotában, illetve a Budavári Palotában láthatók, sőt, a gyáros nevéhez fűződik többek közt a nemrég helyreállított Szent István-terem belső tere is.

Üllői út 66/B. alatti gyára már rég nem áll, az azt két oldalról közrefogó, általa építtetett 66/A. és 66/C. (ép. Grioni Antal, 1906-1908) jelű üzlet- és bérházak azonban továbbra is büszkén nézik a forgalmas útvonalat.

forrás: 24.hu 11-04

Előző cikk

Egyre többen csalnak a tűzifával

Következő cikk

Ideje elültetni a facsemetéket




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version