Nagy kultúrtörténeti hagyományokkal rendelkező, igen hosszú életű örökzöld fa, amely már a kereszténység előtti időkben kivívta az emberek tiszteletét, s mely évezredek óta a halál és az újjászületés körforgásának szimbóluma.
Ennek a legtöbbször kétlaki, nem a fenyőfélék, hanem a tiszafafélék családjába tartozó fának a megbecsültségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kelta idők letűntével a keresztény templomokat és temetőket is e növények köré ültették, tiszteletben tartva e méltóságteljes fákat.
A közönséges tiszafa vagy tiszafenyő (Taxus baccata) a tiszafafélék (Taxaceae) családjába, a Taxus nemzetségbe tartozó, Magyarországon védett, örökzöld növényfaj. Korábban egyszerűen tiszafának hívták, ám ahogy a nemzetség többi faja is ismertté vált, a „közönséges” előnevet kapta. Apró vagy közepes termetű örökzöld fa, tipikusan 10-20 méter magasra nő meg. Ormós, csavarodott göcsös, elágazó törzsének átmérője 2 méter, legfeljebb 4 méter lehet. A kéreg vékony, vörösesbarna, cserepesen leváló. Hajtásai vékonyak, hajlékonyak, levelei lándzsásak, sötétzöldek, 1-4 cm hosszúak és 2-3 mm szélesek, a tűk a vezérhajtásokon körkörösen, az oldalhajtásokon fésűsen állnak. Többnyire kétlaki, de egyes példányok egylakiak is lehetnek, sőt ivart is válthatnak.
A porzós tobozok gömbölyűek, 3-6 mm átmérőjűek, kora tavasszal szórják el pollenjüket. Magvas tobozaik redukáltak, csupán magányos magkezdemény fejlődik.
A 4-7 mm hosszú, kemény magot részben fedő pikkelyekből 6-9 hónappal a beporzás után, augusztus–szeptemberben húsos, élénkpiros, bogyóra emlékeztető, felül nyitott, 8-15 mm hosszú magköpeny (arillus) fejlődik.
A természetes élőhelyein meglehetősen kis alaktani változatosságot mutató fafajt már régóta kertészeti kultúrákba vonták. Részben mutáció, részben keresztezés útján számos kultúrváltozata keletkezett, amelyek főleg a tűszín, tűállás és koronaalak tekintetében különböznek egymástól. Ma több mint kétszáz kertészeti változata ismert, közülük hazánkban mintegy tucatnyi fajtája kapható a díszfaiskolákban.
Minden része mérgező
A magköpenyt kivéve a fa minden része mérgező, még az elhervadt vagy szárított levelek is. Szarvasmarhák, sertések és más háziállatok számára is veszélyes, leginkább azonban a lovak számára.
Egyedül az igen édes ízű magköpeny nem mérgező, így a madarak megeszik, és a magokat emésztetlenül elpottyantják. A magköpeny érése elnyújtott, két-három hónapig tart, így növelve a magok terjedésének esélyét. Mérgező volta ellenére korábban felhasználták férgesség kezelésére, szívgyógyszerként, menstruáció megindítására. A homeopátiában emésztési panaszok és bőrkiütés ellen adják.
A legidősebbek
A tiszafák pontos korát igen nehéz megállapítani, mert az ágak a korral üregessé válnak, ami az évgyűrűkön alapuló kormeghatározást (dendrokronológia) lehetetlenné teszi.
Állítólagosan 5000-9500 éves fák is léteznek, de a növekedés sebességéből és a környező területek régészeti vizsgálatából arra lehet következtetni, hogy a legidősebb fák, mint például a skóciai fortingalli tiszafa is inkább „csak” 2000 év körüliek lehetnek.
Még ezt az alacsonyabb becsült életkort figyelembe véve is a közönséges tiszafa a leghosszabb életű európai növényfaj. Egy másik öreg példány ugyancsak Nagy- Britannia területén él, a llangernywi tiszafa Észak-Walesben, egy kis templomkertben található. Ennek a korát 4000 évre becsülik, a bronzkorban eresztett itt gyökeret, és még mindig nő. Kerülete majdnem 11 méter. II. Erzsébet brit királynő uralkodásának ötvenedik évfordulója alkalmából az Egyesült Királyság ötven legnagyszerűbb fája közé választották. Magyarország legnagyobb tiszafája Hencsén, Somogy megyében él, törzskörmérete 437 cm, és majdnem 17 méter magas!
Hol keressük?
Nyugat-, Közép- és Dél-Európában, Északnyugat-Afrikában, Észak-Iránban és Délnyugat-Ázsiában honos. Magyarországon is őshonos, középhegységi faj; megtalálható például a Bükkben Ómassa, Lillafüred környékén, a Bakonyban Szentgál, Herend, Bakonybél területén, és még sok helyütt diszperz jelleggel. Természetes környezetében ma már alig néhány helyen találkozhatunk vele.
A tiszafa nemcsak a leglassabban növő fenyőféle, hanem a legárnyéktűrőbb is. Mészkedvelő bükkösök, gyertyános tölgyesek második koronaszintjében szokott előfordulni.
Hazánkban igazi különlegességként tartják számon a szentgáli tiszafást. A Bakonyban lévő Miklós Pál-hegyen, 213 hektár fokozottan védett területen található Közép-Európa legnagyobb tiszafása. Bár számuk csökkenőben van, még most is több mint tízezer példány él ezen a területen. A fák pusztulásának oka egyrészt a növekvő vadállomány, illetve a bükk gyorsabb növekedése, mert bár a tiszafa árnyéktűrő, mégis szüksége van fényre.
Forrás: MagyarMezőgazdaság
