FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VárosFa Program – Paks

Paks szépen lassan megszépül. Az elmúlt időszakban több projekt is lefolyt, ezek közül az egyik a VárosFa program.

Október végén harmincegy facsemetét ültettek el a VárosFa elnevezésű, négy évet felölelő, országos növénytelepítési programsorozat támogatásával, amely a MOL-Új Európa Alapítvány, az Agrárminisztérium, az Országos Erdészeti Egyesület és a Megyei Jogú Városok Szövetsége közreműködésével jött létre.

Három helyszínen ültettek fákat

A programsorozat több lépésből áll. Első körben tízezernél nagyobb lélekszámú városok pályázhattak a projektre. Paks a sikeres pályázatának köszönhetően kapott arra lehetőséget, hogy harmincegy facsemetét ültethessen el három helyszínen, a Fenyves utcai és a Kodály Zoltán utcai játszótereknél, valamint a KESZ-parkban.
A nyertes városok egy ingyenes edukációs programot is kapnak, amely lehetővé teszi, hogy kialakuljon a környezetvédelem és az önzetlen gondozás a város lakóiban.

A zöldfelület növelését szolgálta a 2020-ban lezajlott 1000 fát Paksra! elnevezésű program is, a következő évben pedig tízezer cserjét ültettek a városban.

forrás: SzeszárdiHírek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Korszerű erdészeti eszközök

Következő cikk

Ültess fát, életfát!




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version