FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Honos fákkal újul a Püspökerdő

A kitermelt állományok helyén évente 250–300 hektár erdőt újít fel évente a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. FOTÓ: Csapó Balázs

A Győr tüdejeként is emlegetett Püspökerdőben történő fakitermelések évről évre beszédtémát adnak a környezetükért aggódó, kirándulni szerető helyiek számára. Az utóbbi hetekben szintén vágtak ki fákat a területen. A Kisalföld megkérdezte az erdőt gondozó Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. képviselőit, miért volt erre szükség.

A térségünkben található erdők döntő többsége Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.-hez tartozik. A társaság 35 ezer hektár állami tulajdonú erdő vagyonkezelője, melyben mintegy 5 millió bruttó köbméter élőfa található. Ebből éves szinten átlagosan 150–160 ezer nettó köbmétert termelnek ki. 

A mennyiség alatta marad erdeink éves gyarapodásának. A fakitermelésből származó bevétel legnagyobb hányadát pedig az erdők felújítására fordítjuk – mondta lapunknak Bene Zsolt, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. munkatársa.

– A kitermelés helyén évente 250–300 hektár erdőt újítunk fel magvetéssel, csemeteültetéssel vagy természetes úton magról, sarjról. Amikor az egyes faállományok egy bizonyos kort elérnek, általában elvégezzük a kitermelésüket. Az úgynevezett vágásérettségi kort követően általában már hanyatlásnak indulnak, egészségi állapotuk leromlik. 

Bene Zsolt elmondta, a fiatalabb erdők esetében is hajtanak végre olykor fakitermeléseket. Ilyenkor azokat választják ki, amelyek betegesek vagy kedvezőtlen alakúak, ezzel segítve az életerősebb növények fejlődését. 

A Püspökerdőben csak jelentős tér- és időbeli korlátozások mellett végezhetnek fakitermelést.

Erdőgazdaságunknál közel 1000 hektár olyan erdő is található, amely nem szolgál fatermesztési célokat, és ez a jövőben várhatóan tovább növekszik. 

– Több ezer hektár védett és fokozottan védett erdőt is kezelünk, amelyben a gazdálkodás csak jelentős tér- és időbeli korlátozások mellett működhet. A püspökerdei fakitermelés is eszerint történik. Itt nagyobb területű kivágásokat csak olyan részeken végzünk, melyek túltartottak és idegenhonos fafajokból – elsősorban nemesnyár és magas kőris – állnak. 

Ezek gyorsan növő, rövid életciklusú növények, így hamar elérik a hanyatlási ciklusukat. 

– Ennek a jele a fák koronájának, később a teljes fának az elszáradása, melyet a nagyobb ágak letörése, a fa kidőlése követ. Mivel sűrűn látogatott helyről beszélünk, az élet- és vagyonbiztonságot ez közvetlenül fenyegetheti. Hosszú távon cél ezek átalakítása őshonos fajokból álló, a helyi adottságoknak megfelelő állományokká. Az új erdők felnevelése hosszú, több évtizedes folyamat, amely során jelentős költségek keletkeznek. A Püspökerdőben a kitermelt állományok általában nem is tudják fedezni ezeket, valamint a parkerdő útjainak, pihenőhelyeinek gondozását, a rendszeres takarítást. Így máshonnan is csoportosítunk át forrásokat. Az ökoturisztikai objektumaink, mint amilyen a püspökerdei játszótér, a Lila-hegyi kilátó vagy a pannonhalmi Lombkorona tanösvény fenntartása, fejlesztése, szintén ezekből a bevételekből valósul meg. A társaság az alkalmazottainak juttatott béreket, a vállalkozói díjakat is ebből fedezi. 

forrás: KISALFÖLD

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A fák a túlélés kulcsai

Következő cikk

Leégett egy forwarder Zalában



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések