FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Biomassza fűtőmű érkezhet Egerbe

Kecskemét épülő biomassza fűtőművének látványterve (forrás: Reál-Enego Csoport)

Bár az elmúlt 50 évében az egri távfűtés minden lehetséges eredményt elért amit csak lehetett, mostanra a legfontosabb cél a városi távfűtés gázfüggőségének kiváltása lett.

Többek közt erről is beszéltek az EVAT Zrt. Malomárok úti irodaházába szervezett energetikai előadáson a helyi és környéki szakemberek, de szó esett a magas energiaárról, a változó világpiaci helyzetről és a klímacélok teljesítésének lehetőségeiről is.

Ez utóbbi a fő indok annak, hogy az egri távfűtés gázfüggőségét minél hamarabb ki lehessen váltani alternatív, megújuló energiaforrások felhasználásával, mint például a biomassza vagy a geotermikus energia.

Elsőként Zsebe Albert, a távhő divízióvezetője beszélt az egri távfűtés 50 évéről. A kezdetektől egészen napjainkig számolt be róla a szakember, milyen fejlesztések és lépések történtek, valamint azokat a mérföldköveket is ismertette, amiket ez alatt az idő alatt elért a cég.

„Az elektronikus szivattyúk, a hőcserélő berendezések és a villamos energiát termelő gázmotorok mellett legutóbb, 2020-ban 3 darab hőtartó tartályt is beépítettek. Ennek köszönhetően a fogyasztás 30 év alatt a felére csökkent.” – mondta el Zsebe Albert.

Az energiaárrobbanás és a változó világpiaci helyzet azonban új kihívás elé állította a szolgáltatást, mivel a tüzelőanyag 100 százalékban földgáz.

Ezen gázfüggőség csökkentésének első lépéseként elkészült egy tanulmányterv, ami a megújuló energiák távfűtésbe való bekapcsolásának lehetőségeit elemzi, melyek helyben elérhetőek és fenntarthatóak.

Egy biomassza erőmű lehet a megoldás

Lakatos Tibor, a Reál-Energo Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt: egy újonnan elkészült tanulmány foglalkozik egy 10 megawattos biomassza fűtőmű kialakításának lehetőségével, melyet a zaj- és környezeti szennyezés elkerülése érdekében a legideálisabban az Egererdő Zrt. Tulipán téri telephelyén lehetne felépíteni, hiszen így szállítási költség sem keletkezne az erőmű táplálása során, hiszen a komplexum faaprítékkal működik.

Dobre-Kecsmár Csaba

Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója is jelent volt az előadáson, aki kérdésekre válaszolva elmondta, pontosan hogyan, milyen hatékonysággal és mennyire hatékonyan működnek az ilyen biomassza fűtőművek.

A projekt kapcsán első lépésként 2024 elejéig kell eldönteni, mely lehetőséget tartják a szakemberek kézenfekvőnek a megvalósításhoz. Az engedélyezési eljárásokat követően, optimális esetben, Európai Uniós támogatással akár 2027-re meg is valósulhat a projekt.

Az EVAT a szakmában és az együttműködésben hisz

File Sándor, az EVAT Zrt. Igazgatóságának elnöke zárta a konferenciát aki elmondta, nagyon örül neki, hogy sikerült ezt a szakmai alapokon nyugvó egyeztetést, előadást megszervezni, hiszen alapvetően az EVAT-nak és a cégcsoportnak ez a legfőbb célja: a város érdekében, korrekt együttműködésen alapuló munkát végezni.

Hozzátette reméli, hogy a jövőben rendszeresen találkozhatnak meg ilyen, vagy akár még szélesebb körben szakmai egyeztetések céljából.

Fotók: Mihály Péter // EgerInfo

Előző cikk

Energiaválság: kistelepülések válsága

Következő cikk

Év Fája 2023 - nevezheted kedvencedet




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version