FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Biomassza fűtőmű avatás

Megkezdte működését a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. biomassza fűtőműve. A több mint 10 milliárdos beruházással a hazai távhőszektor jelenlegi legnagyobb beruházása fejeződött be. Az átadó ünnepségén dr. Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese azt mondta, hogy a mai nap arany betűs napja lehet Kecskemétnek. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester szerint pedig mostantól új korszak kezdődik a megyeszékhely életében.

A Kecskemét város energiagazdálkodására nézve meghatározó jelentőséggel bíró beruházás keretében 20+5 MW teljesítményű, megújuló energiaforrást hasznosító biomassza fűtőmű létesült Kecskemét déli iparterületén, a Mindszenti körúton.

A VEOLIA Mélyépítő Magyarország Kft. kivitelezésében megépült biomassza fűtőmű összetett energiamix kialakítását teszi lehetővé. Ennek alkotóelemei a Kecskemét 50 km sugarú körében, tervszerű erdőgazdálkodás során melléktermékként keletkező, egyéb faipari célra nem hasznosítható vágástéri apadékból (gyökérzet, háncs, vékony ágak) előállított faapríték, valamint a szelektíven gyűjtött, fásszárú városi biomassza és a napraforgómaghéj. A vágástéri apadék hasznosításának köszönhetően az érintett részeken mintegy 10 százalékkal megnő az erdősíthető terület.

A biomassza fűtőmű építésével párhuzamosan, az átfogó fejlesztés részeként, összesen mintegy 6 km hosszú, korszerű, energiatakarékos gerincvezetékkel bővült a kecskeméti távhőhálózat. Az új vezetékszakaszok összekapcsolják a Mindszenti krt.-i telephelyet a technológiailag megújuló Szultán utcai, valamint az Akadémia krt.-i telephelyekkel, egységes energetikai rendszert alkotva. Egyúttal olyan új körzetek számára is elérhetővé teszik a klímatudatos távhőt, ahol az elmúlt években jelentősen megnőtt az igény ez iránt.

A 10,3 milliárdos beruházás átadásán a meghívottak láthattak egy kisfilmet, amely bemutatta, mi történt az elmúlt közel 2 év alatt, majd Horváth Attila, a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. ügyvezető igazgatója részletesen beszámolt az összetett projekt részleteiről, kitérve a közben felmerült nehézségekre, valamint a sikerhez vezető útra is.

– A beruházás megvalósításához sok ember segítsége kellett. Mi azt gondoljuk, hogy a legfontosabb segítséget a tulajdonosoktól, a minisztériumoktól illetve a döntéshozóktól kaptuk. De nem utolsó sorban szükségünk volt egy csapatra is, a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. gárdájára. Ez a 95 fős csapat éjjel-nappal hőt termel, ügyfélszolgálatot üzemeltet, villamosenergiát termel nem kis gazdasági eredménnyel. Nagyon hálás vagyok ennek a csapatnak, mert segítségükkel létrejött Kecskeméten a hatékony távhőtermelés — mondta köszöntőjében Horváth Attila, a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. ügyvezető igazgatója.

A biomassza fűtőmű kivitelezője a VEOLIA Mélyépítő Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a rendezvényen azt mondta, hogy a beruházás a cég és a város életében mérföldkövet jelent.

– Ez a kecskeméti beruházás jól mutatja azt, hogy miként lehet erdészeti melléktermékből energiát termelni és ebből pénzt megtakarítani. A városnak ez nem feltétlenül profittermelő beruházása. A projekt közel 2 év alatt valósult meg, és közel másfél hónapja a fűtőmű már energiát szolgáltat – hangsúlyozta a rendezvényen Tomosi Károly a VEOLIA Mélyépítő Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A kecskeméti főtőmű beruházás az MVM Zrt., a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. egyik tulajdonosa számára is kiemelt fejlesztés volt.

– Egy ilyen biomassza üzem, az egyik legtisztább és legfenntarthatóbb módja az energiatermelésnek. Csak remélni tudom, hogy minél többen fogják ennek a hasznát élvezni Kecskemét városában. Remélem azt is, hogy ezt a jó példát más városokban is követik majd – fogalmazott beszédében Bally Attila, az MVM Zrt. műszaki vezérigazgatója, aki hangsúlyozta azt is, hogy Kecskemét önkormányzatával több nagy és sikeres beruházást is megvalósítottak.Hirdetés

Az önkormányzat nevében, a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. többségi tulajdonosaként Szemereyné Pataki Klaudia polgármester részletesen beszámolt a valójában 2012-ben kezdődött előkészítő munka részleteiről, amelyben, mint Kecskemét szlogenje is mondja, voltak mélységek és magasságok is.

– Új időszámítás kezdődik a város energiaellátásában, az energiabiztonság, valamint a zöldítés területén. Nem csak beszélünk a klímatudatosságról, nem csak a stratégiai dokumentumokban szerepelnek ezek a hangzatos célok, hanem teszünk is ezekért, 70 százalékát kiváltva a gáznak és hatalmas CO2 megtakarítást elérve — hangsúlyozta beszédében Szemereyné Pataki Klaudia polgármester.

A városvezető hangsúlyozta azt is, hogy a biomassza fűtőműnek nincs károsanyag kibocsájtása, így Kecskemét levegőjét sem szennyezi. De a létesítmény alapanyag utánpótlása is biztosított hosszú távon a KEFAG ZRT-vel kötött megállapodás révén.

A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. biomassza fűtőművének átadó ünnepségén ott volt dr. Koncz Zsófia Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese is, aki azt mondta, hogy a mai nap aranybetűs napja lehet Kecskemétnek, hiszen ez a projekt jelenleg Magyarország legnagyobb távhőberuházása.

– Kecskemét földgázkitettsége ezzel a beruházással jelentősen csökkent. Ez nagyon jó pont a világpiaci helyzet miatt, hiszen hektikusak, kiszámíthatatlanok az árak. Nagyon örvendetes, amikor a földgáz felhasználást csökkenteni tudjuk, ráadásul egy megújuló energiaforrással, és mindez hozzájárul a fogyasztói költségek stabilan tartásához és új körzetek fogyasztók bevonásához is – mondta dr. Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese.

A kormány képviselője kiemelte azt is, hogy a projekt révén a földgáz 80 százaléka lesz kiváltható, úgy hogy közben a széndioxid(CO2) kibocsájtás évente 65 százalékkal vagyis 20 500 tonnával fog csökkenni. 

Az átadó ünnepség folytatásában hivatalosan is felavatták a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. biomassza fűtőművét, amelynek során a beruházás szereplői segítségével lobbantak fel jelképesen a fűtőmű lángjai, majd a közös koccintás után mindenki megnézhette a létesítményt működés közben.   

forrás: hiros.hu

Előző cikk

Tölgyből épült kilátó

Következő cikk

Múltidézés - erdeink jövőjéért




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version