FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Világranglistán a Szent István-terem

A tekintélyes amerikai lap, a TIME idén is összeállította a világ legnagyszerűbb helyszíneinek listáját. A ranglista történetében először szerepel rajta magyar helyszín: Budapest egyesítésének 150 évfordulója apropóján több fővárosi látványosságot is kiemelnek, többek között az újjászületett Szent István-termet a Budavári Palotában.

A TIME 2018 óta – 2020 kivételével – minden évben összeállít egy listát a világ legérdekesebb új és releváns látnivalóiról, országairól, városairól. Idén az 50 helyszínből álló listára Budapest, és a Nemzeti Hauszmann Program több eleme is felkerült. A Budavári Palotanegyedben újjáépített Szent István-terem, a Főőrség épülete és a Karakas pasa tornya szerepel a világ legszebb helyszíneiről szóló listán.

A lap emlékeztet, hogy Buda, Óbuda és Pest egyesítésével 150 éve jött létre a modern Budapest. Az ünnepi események és helyszínek sorából külön kiemeli a Budavári Palotanegyed látványosságait, megemlítve, hogy a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett látványosságok újra eredeti szépségükben ragyognak.

„Óriási öröm számunkra, hogy olyan helyszínek mellett emlegetik a Budavári Palotanegyedet, mint Barcelona, Jeruzsálem, Dijon, vagy Bécs” – mondta Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese. „Az elmúlt években azért dolgoztunk, hogy ez a városrész újra egy élénk és vonzó helyszín legyen, az erőfeszítéseinket az ide látogatók nap mint nap visszaigazolják. A mostani összesítés azt is jól mutatja, hogy a Nemzeti Hauszmann Program nem csupán egy fejlesztési program, hanem a Budavári Palotanegyed méltó helyreállítása turisztikai szempontból is. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a másfél éve megnyitott Szent István-terem valóban egy világraszóló látványosság, ahogyan az 1900-as párizsi világkiállításon már egyszer bizonyította” – emlékeztetett a szakember, aki hozzátette, hogy a Budavári Palota újjászületett csodáját már 130 ezernél is többen keresték fel. „Az, hogy felkerültünk egy ilyen összesítésre, nagy eredmény, de egyben a magyar turisztikai szakma elismerése is egy ilyen rangsor” – jelentette ki Sikota Krisztina.

A listára a TIME nemzetközi tudósítói, szerkesztői és újságírói jelölhetnek helyszíneket, ezután a szerkesztőség minden javaslatot értékel, majd rangsorol a minőség, eredetiség, innováció és fenntarthatóság szempontjai szerint.

A teljes lista itt érhető el: World’s Greatest Places 2023 | TIME

forrás: TervLap

Előző cikk

VG Podcast a hazai lakásállományról

Következő cikk

Forgácslapgyári látogatás



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…