FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Thék Endre emlékszoba Orosházán

Thék Endre díszalbuma. Forrás: Nagy Gyula Területi Múzeum, Orosháza

Új állandó kiállítást rendeznek be az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeumban. Az intézmény több mint 96 millió forintot nyert el a célra, az új kiállítás a tervek szerint jövő nyáron nyílhat meg.

Józó Tamásné igazgató szerdán elmondta, a forrást a Nemzeti Kulturális Alap Magyar géniusz program ideiglenes kollégiumának pályázatán nyerték el. Az összegből egy újragondolt, korszerűsített és informatikai eszközökkel kiegészített állandó kiállítást alakítanak ki, a jelenlegi, 17 éve létrehozott helyett. Nagy hangsúlyt helyeznek a helytörténeti tartalom élményszerű, digitális eszközök segítségével történő átadásának, példaként tekintenek e szempontból a gyulai Almásy-kastély tárlatára – mondta.

A kiállítás legnagyobb újdonsága az lesz, hogy a dél-alföldi város egyik leghíresebb mesteremberének, Thék Endre asztalosnak külön emlékszobát szentelnek.

Thék Endre (1842–1919) az első hazai bútorgyár alapítója, a magyar nagyüzemi bútorgyártás megteremtője volt. Az ő gyárából kerültek ki a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyában található Szent István-terem bútorai, valamint gróf Andrássy Tivadar budai villájának ebédlőberendezése.

A múzeum Thékhez köthető saját tárgyai közül mintegy húsz látható majd az új kiállításon: egyebek mellett a gyárában készült kerek asztal egy asztali lámpával, a pipája, továbbá restauráltatják a Thék-zongoragyárban készült pianínót. Továbbra is látható lesz az a Munkácsy Mihály Múzeum tulajdonát képező aranyérem, amit Théknek az 1888-as Országos Iparegyesületi Kiállításon ítéltek. Thék Endre portréja, mellszobra, valamint első felesége, Morbitzer Antónia márvány mellszobra is a tárgyi emlékek sorát bővíti majd az új teremben.

Május közepén bezár a múzeum, elkezdik lebontani a jelenlegi kiállítást, és megkezdődik az emeleti termek felújítása. Az ideiglenes kiállításokat és egyéb rendezvényeket addig a szintén az intézmény által működtetett Városi Képtárban tartják majd. A tervek szerint az új kiállítás jövőre, a Múzeumok éjszakáján nyílik meg.

forrás: kultura

Kapcsolódó:

A modern magyar bútoripar megteremtője (FATÁJ 2019-06-14)
Thék Endre élete és munkássága — a fafeldolgozás nagyjai emlékfüzet (FATÁJ – 2011-04-01)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Fák Fája készül - Tree of Trees

Következő cikk

Munkavállalás keretei Ausztriában



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések