FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetésekkel zöldül Seregélyes

A frissen ültetett facsemeték hamarosan még zöldebbé tehetik a település utcáját Fotó: Héjj Vivien

A település legutóbb megnyílt utcájának lakói összefogtak, s közös erővel még szebbé, élhetőbbé tették lakókörnyezetüket.

A történet a Településfásítási Programmal kezdődött, melynek keretében a tízezer fő alatti települések igényelhettek közterületre kihelyezendő fákat. Nos, Seregélyesen ezúttal az önkormányzat helyett – természetesen annak beleegyezésével és támogatásával – ezúttal a lakók vették kezükbe lakókörnyezetük szépítésének ügyét. A Béke utca a település legújabb lakott utcája, ebből adódóan ez idáig még kopárabb képet mutatott a terület, s ez ösztönözte a lakókat a növénytelepítésre.

– Maximum harminc fára lehetett pályázni, mi ebből tizenkettőt kaptunk meg, mert nagyon nagy sikere volt a felhívásnak. Ezeket a fákat magunk, a Béke utca lakói ültettük el. Először nyolcat, majd később még négyet. – árulta el az összefogás egyik aktív résztvevője.

A programnak köszönhetően hegyi juharcsemeték kerültek Seregélyes közterületére, a kifejlett fák magassága később akár a harminc métert is elérheti.

forrás: FEOL

Előző cikk

Graboplast növekedés

Következő cikk

Elültették a 36. OTDK emlékfáját



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések