Kovács Attila, a SEFAG Zrt. szántódi erdészetének kerületvezető erdésze kapta idén a megye legrangosabb erdészeti elismerését, a Somogyi erdőkért aranygyűrűt. A Kaposváron élő, a szántódi erdészet területén dolgozó szakember az első percben rácáfol a sztereotípiákra.
Sokan gondolják, hogy az erdész csak fütyörészve sétálgat az erdőben, kutyával az oldalán és számolgatja fákon az évgyűrűket. Mennyire tévhit ez?
Ez volt az én indíttatásom is, de menet közben rájöttem, hogy ez egy nagyon sokrétű munka, melyben mindennel tisztában kell lenni, nem csupán a természettel, de a gépekkel, szállítással, csemeteültetéssel, erdőápolással, fakitermeléssel.
Hogy telik az erdész egy napja, mennyit gyalogol naponta?
Ma már kevesebbet, de napi 5-6 kilométert még így is végig járok, nagy területen mozgunk, ezért elengedhetetlen a gépkocsi használata is. A napi munka állandóan változik, az erdő adja folyamatosan a feladatokat, gyakran még én sem tudom, reggel merre indulok, és hol fogok kikötni.
Mennyire magányos ez a hivatás?
Egyáltalán nem az. Az erdőkben emberek dolgoznak, és ott van mellettük az állat-és növényvilág is, melyet, ha egész nap néznénk, akkor is mindig találnánk valami újat. S néha jó is, hogy el tudunk vonulni a csendbe és a magányba.
Az erdész, hatósági esküt tesz, védi az erdőt. Mit szeret a munkájában a legjobban?
Az erdőművelést, mert ott látszik a legjobban, hogy maradandót alkotunk, látjuk, ahogy évről évre nőnek a csemeték.
A gazda egy év alatt learatja a búzát, az erdész munkájában viszont több évtized telik el, mire szembesülhet az eredménnyel. Mi ad kitartást ehhez a munkához?
Az, hogy látjuk a fejlődést, s azt is, hogy mit végeztek az elődeink. Ez utóbbiból sokat lehet tanulni, a pozitív és a negatív történésekből egyaránt. A gyermekeink pedig azt látják majd, amit mi csináltunk.
Az ember élete nem tart addig, amíg egy-egy erdészeti ciklus. Van-e utánpótlás, akinek átadják a stafétabotot?
Szerencsére van, sok fiatal munkatársam van, lassan én leszek a legidősebb a csapatban.
Az erdőket nemcsak az erdészek, de sok kiránduló is járja. Milyenek a tapasztalatok, tudunk-e kulturáltan, alázatosan viselkedni a természetben?
Sajnos azt kell mondanom, hogy nem. Naponta szedek össze az erdőben otthagyott szemetet. Ez nem az én feladatom lenne, de nem tudom ott hagyni. Az ember azt gondolná, hogy akik kirándulni mennek az erdőbe, azok tudják, meg is kell óvniuk a természetet. De nem mindig van így. Meg kellene tanulnunk, hogy vigyük haza erdőlátogatásaink során keletkező hulladékainkat, hisz azok nem csak hogy elcsúfítják erdőinket, hanem kárt is okozhatnak az ott élő állatokban is. Egy kis változás az utóbbi időben talán már elindult, de messze vagyunk még a kívánt céltól.
Ahhoz, hogy ez a változás felgyorsuljon, fontosnak tartja-e, hogy már gyermekkorban megismerkedjenek a fiatalok az erdővel, a természettel?
Mindenképpen. Az ember életének fontos szegmense lehet, ha kötődik a természethez, ismeri és védi azt, ezt pedig minél előbb meg kell tanulni és tanítani.
A régi mondás szerint nem az erdő van Somogyban, hanem Somogy van az erdőben. Igaz-e ez még napjainkban, még mindig erdőkben gazdag megye vagyunk-e?
Igen, még mindig sok az erdő a megyében és azért dolgozunk, hogy ez így maradjon, hogy ne csupán megtartsuk, de növeljük is ez erdők nagyságát a megyében.
Milyen a somogyi vadállomány?
Nagyon gazdag, talán kicsit túlságosan is az, s ez néha nehezíti az erdészek feladatát.
Mi vár a magyar erdőségekre a következő vészterhes, globális felmelegedéssel járó időszakban?
Már komolyan érezzük a klímaváltozás hatását. Probléma van az őshonos fafajainkkal, ugyanis azok még egy másfajta klímához alkalmazkodva alakultak ki. A változásokhoz bizony muszáj lesz alkalmazkodunk a fatelepítés újragondolásával.
Fél életét az erdőben tölti. Mi jelenti önnek a kikapcsolódást?
Megfigyeltem magamon, hogy ha nyaralni megyünk a családommal, akkor is olyan helyet keresünk, ahol erdő is van. Ha felelevenítem például Horvátországi élményeimet ott sem a tenger vonz igazán, sokkal inkább a Plitvicei tavak, és az azokat körülvevő erdőség. Van egy 12-14 főből álló jó kis baráti társaságunk, magunkat Túra Rudiknak nevezzük, akikkel gyakran kirándulunk, bejártuk már a Dunántúl sok-sok túraútvonalát. A munkám és a családom mellett ezek az élmények adják az igazi feltöltődést, vagyis erdők nélkül el sem tudnám képzelni az életemet.
forrás: KaposvárMost; Szerző: Széki Éva
